Kezdő óvónőként egy nagyon gazdag fantáziával és boszorkányos kézügyességgel megáldott nevelőtestületbe csöppentem. Minden foglalkozáshoz szebbnél szebb, kézzel készített eszközt használtak az óvó nénik és amikor csak megláttam a munkáikat, azt éreztem, ezt én is akarom! Ki akarom találni, meg akarom csinálni, és játszani szeretném látni vele a „gyerekeimet” – a legelső csoportomat, azt a kiscsoportot, akik nagyon szerették a zenét, és hároméves létükre szemtelenül jól játszották a kártyás memória-játékot. Esélyem sem volt ellenük és többféle memory-játékunk volt a csoportban, melyek mindegyikét szívesen játszották napjában többször is a lurkók. Bár a zenés foglalkozásokat nagyon szerették, az újonnan tanult dalok – vagy épp a rég tanultak – felidézése gondot okozott és nem csak a kicsiknek. Ekkor támadt az az ötletem: Miért ne lehetne ebből is memory-t csinálni? Gyorsan hozzá is fogtam. Először csak 8 dalhoz készítettem el 16 darab kártyát, hogy lássam, mit szólnak hozzá a gyerekek.

1. Akvarellkartont vágtam fel egyforma négyzetekre. Az egyik felükön egyformák lettek, én egy hangjegyet választottam díszül, de tetszőleges minta tehető rá. Aki biztos kézzel rajzol, képes teljesen elzárni a csalást a kis gézengúzok éles szemei elől, ha azonban tökéletes azonosságra törekszünk, a legjobb kinyomtatni ezeket a mintákat. Vigyázat, a nagyobb gyermekek már szinte mikrométernyi eltérést is felfedeznek, így a paklink hamar „cinkkeltté” válhat.
2. A dalokra mutató képeket akvarell-ceruzával rajzoltam le, azon a szinten, ahogy nekem sikerült. Mivel a hívókép lényege nem a teljes dalszöveg elmesélése egyetlen átfogó grafikában, hanem ellenkezőleg – egy fontos elemet, lényeges szót (szereplőt, tárgyat, történést) kell csak megragadnunk – ezért nem volt nehéz dolgom. Egy medvével („Mackó, mackó, ugorjál…”) vagy katicával („Katalinka szállj el…”) még az én szegényes rajtudásomnak is sikerült megbirkózni.
3. A tartósság érdekében érdemes laminálni, vagy öntapadó fóliával bevonni a kártyákat, főként, hogy a készlet folyamatosan bővülhet, ahogy a nevelési év során egyre több és több dal kerül a repertoárba.

Megjegyzés: Természetesen a kártyák mindkét oldala tetszőleges technikával elkészíthető. A rajzoláshoz, előnyomtatott képek színezéséhez igen bőséges eszköztárból válogathatunk, de olyan kolléganőt is ismerek, aki, biztosra veszem, hogy merev filcre készített hímzésben gondolkodna. Aki nagyon merész, akár vékony falapokba is égetheti a rajzokat egy pirográffal.

A gyerekek nagyon értékelték ilyen egyszerű, karton-akvarell formában is, a játékot, főleg annak variálhatóságát, hiszen egy ilyen eszköz nagyon sokoldalúan használható:

• Az alapszabály roppant egyszerű, ugyanúgy kell játszani, mint a hagyományos memória-játékot, ám egy kis csavarral. Mivel a kártyák képei mind hívóképek egy-egy ismert dalhoz, nem elegendő párt felfordítani. Ahhoz, hogy a játékos felvehesse a talált párt, el is kell énekelnie az adott dalt. Így aztán csak játszottunk, dalolásztunk és közben észrevétlenül ismételtünk és rögzítettünk.
• Ha nem sikerül az éneklés, nem jut eszünkbe a megfelelő dal, a kártyákat ugyanúgy vissza kell fordítani, mint ha nem sikerült volna párt fordítani. Egyéni differenciálás keretében persze besegíthetünk annak a gyermeknek elődúdolással, akiknek döcögősebben megy a játék.
• A szabályt bővíthetjük, ahogy a gyerekek nagyobbak lesznek, és bővül a zenei feladatok köre. Például azzal, hogy az adott („talált”) dalt nem elénekelni kell, hanem dúdolni, esetleg a ritmusát kopogni, dallambújtatással, vagy tempó és hangerő variálással előadni.
• Önmagukban, a párjuk nélkül, egyszerű hívóképekként működhetnek a dalokhoz a foglalkozásokon.
• Ha a gyerekek már nagyon profik, a pároknak nem muszáj egyformának lenniük. Az összetartozó képek egyazon dal két részére mutathatnak (pl.: „Lipem-lopom a szőlőt… - az egyik képen kis kosárban szőlő, a másikon pedig az alvó öreg csősz látható). Ez a feladattípus az összetett gondolkodást fejleszti, az asszociációs készséget és nagyobb kihívást jelent.
• Kedvelt párkereső drámajáték játszható nagyobbakkal, ha kiosztjuk a gyerekeknek a kártyákat, és mindenkinek úgy kell megtalálnia a párját, hogy a teremben járkálva a kártyáján lévő dalt énekli, vagy dúdolja.

Természetesen nem csak dalokból, versekből, mesékből is készíthetünk memory-t és tetszőlegesen játszhatunk vele, építhetünk rá foglalkozást. Ez csak néhány a lehetőségek közül, csak a fantáziánk szabhat határt a felhasználásnak. Hát dalra fel, dolgozzanak azok a kis agytekervények!

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.

betöltés...