SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ismert pedofil zaklatja a pécsi gyerekeket - 13 dolog, amire tanítsd meg gyermeked!

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-03-28
Legutóbb egy 9 éves fiú nyomába eredt egy, a rendőrség által is ismert pedofil Pécsen. Bár a gyereket hosszan kísérgette, és arról kérdezgette, akar-e a barátja lenni, konkrét bűncselekményt nem követett el, így a hatóságok egyelőre tehetetlenek - értesült az Okpecs.hu.

Az egyik belvárosi iskola értesítette a szülőket arról, hogy március 4-én egyik tanulójukat hosszabb ideig kísérte és kérdéseivel zaklatta egy férfi. A szülők az eset után feljelentést tettek a rendőrségen. A kisfiú a bemutatott fényképek alapján felismerte zaklatóját, egy, a rendőrség előtt is ismert pedofil férfit, és a térfigyelő kamera is rögzítette, hogy az illető a gyerek mellett sétált.

Kimondott bűncselekmény hiányában a rendőrség nem vehette őrizetbe a férfit, a környékbeli iskolákba azonban figyelmeztető levelet jutattak el, és ígéretet tettek arra is, hogy a kora délutáni órákban fokozottabb rendőri és polgárőri jelenléttel igyekeznek elejét venni a hasonló kellemetlenségnek és a súlyosabb bűncselekményeknek egyaránt.


Tanácsok pedofilok ellen

Bár a legtöbb szülő az utcán felügyelet nélkül közlekedő gyerekeket tartja a pedofilok legfőbb áldozatainak, a legtöbb hasonló eset az ismeretségi körön belül vagy az interneten történik. Az alábbiakat érdemes megtanítani a gyerekeknek annak érdekében, hogy ki tudják védeni a szexuális ragadozók támadását:


Utcán

  • Soha ne álljon szóba idegenekkel.
  • Akkor se álljon meg, ha valaki segítséget kér. Egy valóban bajban lévő ember egy felnőtthöz fog fordulni szükség esetén.
  • Tanítsuk meg a bűnözők tipikus meséire: például arra, hogy „segítsen megkeresni az elveszett kiskutyáját”, vagy hogy „a cicájának kölykei születtek, nincs-e kedve megnézni őket”
  • Ha veszélybe érzi magát, kiáltson hangosan! A pedofilok rendszerint igen gyáva emberek, ennyi elég szokott lenni nekik ahhoz, hogy elmeneküljenek.


Otthon

  • A gyereknek bármilyen olyan érintésre joga van nemet mondani, amit kellemetlennek érez.
  • A pusziadás nem udvariassági kérdés. Akit nem szeretne, nem kell megpuszilnia (a nagymamát sem!).
  • Tanítsuk meg a fehérneműszabályra: ami a bugyi alatt van, kizárólag rá, a szüleire és szükség esetén az orvosra tartozik, senki másnak ne mutassa meg.
  • Legyük éberek, ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermekünk különösen erős rajongást táplál egy felnőtt iránt.
  • Azonnal szólaljon meg a gyermeknél a vészcsengő, ha egy felnőtt arra kéri, hogy ami köztük történi, arról ne beszéljen a szüleinek.


Interneten

  • Egyáltalán nem biztos, hogy az interneten mindenki az, akinek kiadja magát. Ezen a csatornán különösen nagy óvatosságra van szükség
  • Ne adjon ki magáról a gyermek semmilyen személyes adatot, különösen ne a lakcímét, az iskoláját, a napi programját, és ne küldjön magáról idegeneknek képet.
  • Ne találkozzon – különösen ne egyedül – az interneten megismert „barátaival”.
  • A legfontosabb azonban mindhárom esetben a bizalom: ha úgy érzi, bajba került, merjen segítséget kérni a szüleitől!

Kép: Free-Photos / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja