SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kiskorú lányokat szexre kényszerítő hálózat tagjait ítélték el - sokan támadták a rendőrség módszerét

Családinet [cikkei] - 2017-08-11
Fiatal nőket és kiskorú lányokat szexre kényszerítő hálózat tagjait ítélték el Nagy-Britanniában, a nyomozás során alkalmazott módszereket azonban heves bírálatok érték csütörtökön a közvélemény részéről, kiderült ugyanis, hogy a rendőrség 10 ezer fontot (3,4 millió forintot) fizetett egy elítélt pedofilnak a bűnbanda felszámolásában nyújtott segítségért. (Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti)

A hálózat 2011 és 2014 között kereskedett 14 és 25 év közötti áldozataival, akiket alkohollal vagy kábítószerrel bódított el, majd szexpartikon bocsátott áruba idősebb férfiaknak Nagy-Britanniában. 

A Newcastle nyugati részén működő bűnbanda tagjai közül 17 férfit és egy nőt ítéltek el, összesen több mint 300 év szabadságvesztéssel sújtották őket, többek között nemi erőszak és emberkereskedelem vádjával. Soraikban bangladesi, pakisztáni, indiai, iraki, iráni és török származásúak is voltak, de többségük Nagy-Britanniában született. 

A rendőrség eddig 278 áldozatukat azonosította, közülük húsz tett tanúvallomást a banda tagjai ellen, akikkel szemben több per is zajlott. Az utolsó szerdán ért véget. Az elítéltek között az áldozatok ismerősei és rokonai is vannak. 

Az üggyel kapcsolatban csütörtökön fellángoltak a viták, miután kiderült, hogy a rendőrség beépített a hálózat soraiba egy büntetett előéletű gyermekmolesztálót, akinek tízezer fontot fizetett ezért. Steve Ashman, Northumbria rendőrfőnöke védelmébe vette az intézkedést, és hangoztatta, hogy az informátor segítségével tudtak lecsapni a bandára. 

A National Society for the Prevention of Cruelity to Children (NSPCC) gyermekvédelmi szervezet viszont elítélte a rendőrség módszereit, szerinte ilyen esetekben nem lenne szabad bevonni erőszaktevőket. 

Nem ez volt az első eset Nagy-Britanniában, hogy hasonló hálózatot buktattak le. 1997 és 2013 között Rotherhamben legalább 1400 gyereket zsákmányoltak ki szexuálisan. Egy másik bandát, amely 13-15 éves lányokkal kereskedett, néhány évvel ezelőtt Rochdale-ben számoltak fel.

Forrás: MTI
Fotó: ROOKIE23 / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja