SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Önbizalom fejlesztő mondókák és dalok - amitől a gyereked megállja a helyét a világban

Gáspár Katalin [cikkei] - 2020-10-07
Talpraesett gyereket szeretnél? Olyat, aki megállja a helyét a világban? Kifejezetten a középső és nagycsoportos óvodások számára válogattunk olyan dalokat és mondókákat, amelyek a talpraesettséget, a rátermettséget, a kommunikációt fejlesztik.
Önbizalom fejlesztő mondókák és dalok - amitől a gyereked megállja a helyét a világban

A kicsi gyerekek (körülbelül négyéves korig, bár egyéni eltérések már ebben is lehetnek) még sokkal jobban igénylik az óvónő, az édesanya személyes közelségét, bár játszanak egymással is, de még inkább az együtt, egymás melletti játék jellemzi őket, például autókat gurítanak egymás mellett, néha cserélve, vagy egymás mellett fésülnek, vagy öltöztetnek egy babát, esetleg egymás mellett rajzolnak, gyurmáznak, és természetes, hogy összeveszve egy játékon még nem tudnak konfliktust kezelni. Ez az időszak, ahol a jó pedagógus és a jó szülő megtanítja nekik a konfliktusok kezelését, valamint a közös játék örömére is itt éreznek rá a kicsik.

Ilyenkor még természetes, hogyha a gyerek félénkebb, később sokat bátorodhatnak a kicsik. Sokat segítenek a gyerek magabiztosságának fejlesztésében a mondókák, a dalos játékok, amelyeket együtt játszhatunk az óvodában vagy odahaza.

 

Mit ad a mondókázás és éneklés a gyereknek?

  • A gyerek ilyenkor sokkal könnyedebben mozog a térben, kevésbé fél – hiszen játékban van – birtokolni a területet, ahol játszanak, vagy élnek.
  • A többiekkel együtt kell hogy beszéljen és énekeljen, így a közösség előtti hangos beszéd készsége – ami a magabiztos fellépés egyik pillére – is könnyebben fejlődik.
  • Megtanul együttműködni másokkal. Egyszerre lépni, egyszerre mozogni, ugyanazokat a mozdulatokat végezni, mint a többiek, ugyanakkor ha szerepet kap – például egy körjátékban – megtanul egyedül érvényesülni a közösségi tevékenység során. (Elveszteni a zsebkendőt a körjátékban, vagy elkapni a cicát, stb..)

Ezért a dalok éneklésével, otthoni közös játékkal magunk is fejlesztjük a gyereket ezen készségek területén. Körjátékot csak akkor tudunk játszani, ha sok a gyerek, erre ott az óvoda. De páros játékokat, mondókákat odahaza is mondogathatunk. Sőt, ha elég kreatívak vagyunk, akár saját mondókákat is kitalálhatunk a mi helyzeteinkre. Ne feledjük, a népzene is így született régen.

 

Összegyűjtöttünk néhány mondókát és dalt, ami ezeket a képességeket fejleszti

Ugyan mi most a videós változatát is idetesszük, hogy ha szülőként nem ismernéd a dallamot, akkor megtanulhasd, de a gyerekkel ne a videó előtt énekeljetek, hanem csakúgy, spontán, a képernyő használata nélkül, kedvtelésből, egyúttal játsszátok a játékot ami kapcsolódik hozzá.

 

1. Csiga-biga gyere ki

Az introvertált, kevésbé kommunikatív gyermek nagyon jól tud azonosulni a csigabigával, akit úgy kell kicsalogatni a házából, de végül kijön, kibújik.

 

2. Hopp Juliska, Hopp Mariska

A táncos dalocskában akár anya és lánya, anya és fia is tudja ropni a táncot. A tánclépés egyszerű, amikor a dal törzsét énekeljük, akkor csak kifordított sarokkal kilépünk, amikor pedig a refrénhez érünk, Sári és Kati nevét behelyettesítjük a sajátunkkal, például: Anya/Luca tudja, hogy kell járni, vagy Anyu/Tomi tudja, hogy kell járni. Ilyenkor összefűzött karral, másik kezünkkel integetve, vagy csípőre téve körbe forgunk. ha a testvérek hasonló korúak és többen vagyunk együtt, akkor kis kört alakítunk és körbe forgunk olyankor, a refrénben pedig a gyerekek neveit énekeljük. A tánclépések egyszerűek és bárhol használhatók, a dal vidám és fejleszti a mozgást, a ritmusérzéket is. 

 

3. Ha jó a kedved …

Ez nem magyar népdal, viszont nagyon jókat lehet nevetni rajta, és nem kell hozzá sok gyerek. Ketten, hárman, öten sőt akár apával, nagyszülőkkel együtt is lehet játszani, és nagyon vicces dolgokat ki lehet találni, hogy mit csináljunk akkor, ha épp jó a kedvünk. Vigyázni kell, hogy ne kerüljön sor itt egymás bántására (Ha jó a kedved üssük a Sárit) és senkinek a rovására ne menjen a tréfa. A dal nem csak talpraesettebbé, de kreatívabbá is tesz, a humorérzéket, a mozgásékészséget, a térben mozgás képességét is egyaránt fejleszti, és nagyon mókás. (Pát ötlet: ha jó a kedved, forogj nagyokat, …üsd a térdedet, … üsd a fejedet, … húzd a füledet, … sikíts egy nagyot, … ugrálj egy lábon, …nézd a kék eget, stb..)
 

4. Zöld erdőben kismadár 

Kis kanál, nagy kanál, (kezünkkel keverő mozdulatot teszünk)
Erre száll a kismadár, (Jobbra, balra, fel, vagy lefelé nézünk)
Minden gyerek így csinál (Vágunk egy grimaszt, vagy felveszünk egy fura testhelyzetet, abba az irányba amerre a játékmester mutatta)


A minden gyerek helyére be lehet helyettesíteni a gyerek nevét – ezt minden kicsi szereti, - és a játék felváltva mehet. Akár olyankor is kezdeményezhetjük, ha a gyerek kajlán viselkedik, és szeretnénk, ha ránk figyelne. Remekül magunkra vonhatjuk a figyelmet ezzel a mondókával. Nagyon jókat nevethetünk vele, és kicsit nagyobbak esetében akár az utcán, vagy váratlan helyzetekben is mondhatjuk a másiknak. Vicces, ha a boltban sorban állás közben vakarjuk a fejünk búbját, mint a majom, vagy szökdelünk aprókat. De arra vigyázzunk, hogy ne hozzuk egymást kellemetlen, kínos helyzetbe.

 

5. Megfogtam egy szúnyogot

A dal humoros, csúfolódó, amit a gyerekek, különösen a félénkebbek, nagyon szeretnek énekelni, mivel a dal formájában ők is megélhetik, hogy a kicsúfoltból csúfolóvá lesznek egy kicsit, javítja az önbizalmukat. A dallamkészlet itt főleg a nagycsoportosok számára ajánlható, viszont szülővel együtt kisebbek is bátran énekelhetik.

6. Én elmentem a vásárra fél pénzzel – a Kitrákotty mese

 

Ebben a dalban is az a jó, hogy ha baromfiudvarból kifogytunk, akár elefántot, zebrát, rókát, vagy tulajdonképpen bármit vehetünk a vásárban félpénzen, és akár a végtelenségig énekelhetjük a dalt – amit a nagy óvodások roppantul élveznek, hiszen sokszor a szülő már befejezné, de ők még csak folytatják, és a félpénz sosem akar elfogyni.

Ezek a játékok – melyek közös vonása, hogy cselekedni, gyakorolni kell közben valamely mozgást, és együtt énekeljük őket, valamint hogy nevethetünk, érzelmeket élhetünk át általuk,-  nagyon jót tesznek a gyerekeknek. Sokszor a hosszú, unalmas autóutakat is vidámabbá tehetjük velük, és a félénk gyerekeket, akik nehezebben szerepelnek, megtanítják arra, hogy ki merjenek állni és bátran mondják az ötleteiket ők is.

Kép forrása: Gustavo Fring fotója a Pexels oldaláról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja