A CsaládiNet szakértői CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő Kalkulátorok Hírlevél feliratkozás
SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mester Györgyi: Fecske Mese

Mester Györgyi - 2020-10-09
Az eresz alá tapasztott fészekben négy tojás lapult meg. Fecskemama féltő gondoskodása, melengető teste védelmében, a kellemes tavaszi napsütésben hamarosan megrepedt a tojások héja, és a három fióka szinte egyidőben világra jött. A negyedik, legapróbb tojásból, valamivel később kelt ki az utolsó kisfecske.
Mester Györgyi: Fecske Mese

Bár az emberek nem is sejtik, de a fecskék is elnevezik a gyerekeiket, így a négy kicsi a következő neveket kapta: Csintal Anka, Füst Isti, Csili Vili, valamint Ügyet Lenke.

Természetesen, Isti és Vili fiúk voltak, az Anka és Lenke nevet pedig a két lányfecske érdemelte ki.

Nem is lehetett kérdéses, hogy a fiókák mindegyike a viselkedése, illetve a kinézete alapján lett elnevezve.

Amíg nem volt nyitva a szemük, és pehelytoll sem borította rózsaszínű testecskéjüket, szépen megfértek egymás mellett a szűkre szabott fészekben. 

De hát ez nem róható fel a szüleiknek, mivel nagyobb fészek építésére nem volt hely az eresz alatt. Sőt, a lakhelyük így is elég közel került az ereszcsatorna alatt elterpeszkedő, hatalmas vászonrolóhoz, amely a teraszt volt hivatott beárnyékolni a tűző, nyári napsütésben.

A kisfecskék névadásáról a következőket lehet elmondani.

Anka szinte mindig úgy fészkelődött, hogy etetéskor első lehessen, amikor a szülei a bogár- vagy rovarfalatokkal visszatértek a fészekbe. Sőt, nem csak tolakodott, hanem amikor a falat már félig a testvére csőrében volt, ő gyakran odakapott, és elcsente öccse vagy húga elől az ínyencségnek számító legyet. Hát ezért kapta ő a Csintal Anka nevet.

Isti névadásához sem kellett sok találékonyság. Ő ugyanis gyönyörű, sötét, füstszínű tollazatával élő mintaképe volt az adott fecskefajnak. Így lett belőle Füst Isti.

Vili is nagyon adott a külsejére, és persze büszke is volt rá. Az ő szárnytollai mindig fényesek voltak, tiszták, soha egy porszem sem ragadt meg rajtuk. Megérdemelten kapta hát a Csili Vili nevet.

Azért Lenkéről se feledkezzünk meg. Nem hiába kelt ki ő utolsónak, apróbb termetű lett a többi testvérénél, és valljuk meg, kicsit teszetoszább is. Ügyetlensége már akkor egyértelmű volt, amikor hiába tátogatta a csőrét, a legjobb falatok soha nem neki jutottak. Azokat elhappolta előle Vili és Isti, de leginkább Anka. Amikor pedig napirendre került a fészek elhagyása, és a többiek már mind szárnyra kaptak, az ő első repülése félresikerült. Épp csak szárnyat bontott, és már le is pottyant a teraszt borító vászontetőre. Onnan aztán újra kellett próbálkoznia, erőt gyűjteni, hogy kirepülhessen első útjára a nagyvilágba, még ha ez egyelőre csak az udvart, és az azt övező kertet jelentette is.

A fecskegyerekek azért jól elboldogultak. Nyáron már önellátók voltak, és nem szabott határt sem az udvar, de még a falu határa sem. Kiröpültek a szántó és a közeli vadvirágos mező fölé, hogy kedvükre belakmározhassanak a virágszirmok felett dongó, döngicsélő rovarokból, bogarakból, a földről felkapható pondrókból.

Azután beköszöntött a kora ősz. A fecskék a villanydróton gyülekeztek, készültek a nagy utazásra, a külhoni tájak meglátogatására.

Ügyet Lenke ekkor sem hazudtolta meg névadó szüleit. Első alkalommal ugyanis úgy sikerült ráülnie a drótra, hogy rögtön le is fordult róla, csak másodjára tudott azon megkapaszkodni. Testvérei meg is mosolyogták, de csak titokban, mert nem akarták az önbizalmát lerombolni azzal, hogy kinevetik, megszégyenítve ezzel a többi, idegen fecske előtt. Hiszen mégiscsak a testvérük volt, egy fészekben keltek ki, bújtak elő a napvilágra.

Hamarosan még hűvösebb lett a levegő, elérkezett az ideje, hogy a testvérek, fecsketársaikkal együtt, a távoli ismeretlen felé útra keljenek.

Egy helyen gyülekeztek, és egyszerre akartak indulni. 

Anka, Isti és Vili az utolsó indulók között voltak, mert Lenkét nem látták sehol, és semmiképpen nem akarták legkisebb, ügyetlenkedő testvérkéjüket magára hagyni. Azonban hiába vártak, Lenke csak nem tűnt fel.

Indulni kellett, hát bíztak abban, hogy Lenkét csak azért nem látják, mert valahol elkeveredett a tömegben. Esetleg, véletlenül, egy másik villanydrótra telepedett, nem arra, ahol a találkozót a testvérek megbeszélték. 

Ebben bízva, a három testvér a többiekkel együtt útnak indult. Szárnyra kaptak, és huss, már ott se voltak. 

A nagy fecskesereg egy pillanatra elsötétítette még a napot is, egész fekete felhő alakult ki az útrakelőkből.

A fecskék nagyon sokat bírnak egyfolytában repülni. Sőt, sokszor a levegőben étkeznek, ott pihennek, le se szállnak. Megállás nélkül repülnek délre, új szálláshelyük felé, ahol majd kitelelnek.

Lenke azonban csak nem került sem a szülők, sem a testvérek szeme elé. És hogy mi történt vele?

Hát csak az, hogy Lenke most sem hazudtolta meg magát, nevéhez hűen „ügyetlenkedett”, és lemaradt költöző társaitól, a családjától.

A még mindig tarkavirágos mezőről késve tért vissza, és csak akkor vette észre, hogy otthagyták, a családja már elrepült délre.

A magára maradt kis fecskének az volt a szerencséje, hogy szülei a fészket olyan ház eresze alá tapasztották, ahol az épület végéhez istállót toldottak. A helyet két pompás paripa lakta, melyeken gazdájuk gyakorta kilovagolt a közeli erdőbe. Az istállót - bármilyen modern és tisztántartott is volt -, állatok lakták, amelyek vonzották a legyeket, bogarakat, és persze testük kipárolgásával kellemesen be is melegítették a helyiséget.

Ügyet Lenke most ezegyszer nem volt döntésképtelen, sem „ügyetlen”. Rájött, hogy az istállóban, a két vendégszerető paci társaságában kitelelhet. Ideje is volt beköltözni új lakhelyére, mert hamarosan hideg, őszi eső paskolta a háztetőt, majd az ég levét újabb csapadék váltotta fel, a hó.

Ha hiszitek, ha nem, Lenke itt, a lovak társaságában átvészelte a telet. Az egyik gerenda lett szokott pihenőhelye, s a lovakat bosszantó legyek a tápláléka. A pacik hálásak is voltak társbérlőjüknek azért, hogy gondoskodott a zavaró rovarnépség megritkításáról.

Azután újra eljött a tavasz. A fecskék visszatértek a melegebb égtájról, hiszen igazi otthonuk mégiscsak az eresz alá tapasztott fészek volt, amiben aztán újabb kis tojások jelentek meg, s így sokasodott a fecskefamília.

Testvérei és szülei, nagy örömükre, rátaláltak Lenkére. Kicsit megfeddték ugyan a szertelensége miatt, amiért a múlt év őszén nem tért vissza időben útnak induló családjához, s itt ragadt a dermesztően hideg időben. 

Ezután azonban számos dicséretet is kapott a találékonyságáért, hogy ilyen okosan, szépen áttelelt. 

A történtek miatt a nevén is finomítottak, s azontúl úgy nevezték, hogy Szerte Lenke…

Illusztráció: LauraMR5 képe a Pixabay -en.

Közösségi hozzászólások:
© 2004-2021 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
A szerkesztő ajánlja