SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tavaszi hóember

Mester Györgyi [cikkei] - 2019-03-28
Böbe, rendes nevén Erzsike, nagyon szerette a telet.

Ez furcsa volt, mivel odahaza - a kitűnő és egyenletes központi fűtés ellenére -, folyton panaszkodott, hogy fázik, szenved a hidegtől, nincs elég meleg a lakásukban. Azonban, ha leesett a hó, akár sál nélkül is, órákat rohangászott az udvaron, kesztyű nélkül hócsatázott, és ugyancsak csupasz kézzel épített hóembert.

Ismét beköszöntött a tél, Böbe legnagyobb örömére. Az iskolában, a szünetekben, hógolyózott az osztálytársaival, de még tanítás után is, órákat töltött az udvarukon. Míg korábban apuka segített neki az építésben, mára már ragaszkodott hozzá, hogy a hóembert egyedül ő maga csinálja. Ilyenkor bezzeg nem fázott a keze, de amikor bement a lakásba, azonnal elkezdett nyafogni, hogy nincs elég meleg, és reszket minden porcikája.

Még február közepén is jócskán hullott hó, azután azonban - a meteorológiai előrejelzések szerint -, már nem volt várható hóesés, sőt, „az időjárás gyors enyhülésére lehet számítani” adta hírül a televízió. Böbe elkezdett szomorkodni. Ő annyira szereti a telet. Miért ér véget ilyen gyorsan minden évben? Még három hónapig se tartott ki, mint ahogy egy rendes évszaktól elvárható lenne. Márciusban van a születésnapom, és addigra soha nem marad meg a hó. Főként a szülinapomat nem érte meg egyetlen hóember sem - panaszolta fel, nap mint nap Böbe.

De hát a természetnek nem lehet ellentmondani, ami elmúlik, az elmúlik. Véget ért a tél, zöld hajtások jelentek meg a fákon. Sőt, egy-egy aranyeső bokron már a rügyek is kipattantak, és apró, aranysárga virágok csodálkoztak rá a napsütésre.

Böbe születésnapja szombatra esett. Mivel nem kellett iskolába mennie, kicsit kényeztette magát a továbbalvással, lustálkodott. Úgy gondolta, illik időt hagyni a szüleinek, hogy kellő alapossággal előkészülhessenek az ő megajándékozására, elkészíthessék az ő szülinapi meglepetését. Anya és apa csókkal köszöntötte, ez azonban nem volt rendkívüli dolog. Puszit minden reggel szokott kapni, iskolába menetel előtt. Reggelire anya a kedvencét tálalta - ezen sem volt mit csodálkozni. Viszont a szülei csak nem rukkoltak elő az ajándékaival. Vajon mire várnak?!
Reggeli után közvetlenül, apuka megkérte, bújjon bele a cipőjébe, és vegyen kabátot. El nem tudta képzelni, hová mennek. Most nem a házukban lesz az ajándékozás?!

Amint kilépett az udvarra, azonnal megoldódott a rejtély. Szóhoz sem jutott a meglepetéstől, mert a nagy diófa alatt, ott állt egy igazi, hóból gyúrt, kicsi hóember. Láthatóan apuka keze nyomát viselte magán, mert nem voltak egyforma nagyok a szénszemei, görbe volt a répaorra, s az apró piros fazék is, igencsak hetykén állt a feje búbján. De hóember volt, hóember a javából. A törzsét alkotó hógömb oldalába, kéz gyanánt, virágzó aranyeső ágakat tűztek, és édesanya további gondoskodásának köszönhetően, a hóember előtt álló szánkón, szépen becsomagolva, ott sorakoztak a születésnapi ajándékai is.

Miután megtörtént az ajándékok kibontása, a nagy öröm közepette apuka elárulta a titkot. A garázsban üresen álló, régi, de még működőképes hűtőszekrény őrizte meg márciusig a kis hóembert. Ott virrasztott már egy hónapja, várva élete első tavaszát, amit Böbe születésnapja jóvoltából ért meg.

Kép: suju / Pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla

A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja