Egy délelőtt, amikor már órák óta ült a csónakjában anélkül, hogy akár egy árva hal is a hálójába akadt volna, elkeseredésében megfogadta: ha egyet is sikerül kiemelnie a vízből, nem adja el, hazaviszi és megfőzi, mert már annyira mardosta az éhség. Váratlanul valami hatalmas fényességet látott megcsillanni a vízben. Gyorsan kirántotta a hálót, nehogy elússzon a vacsorája, amikor kiderült, csak a víz vetített elé csalóka képet, valójában egy egészen aprócska halporontyot sikerült kifognia.

Olyan szép volt, és olyan elevenül fickándozott az ezüstpikkelyű kicsi hal, hogy nem volt szíve megtartani. Épp vissza akarta engedni a vízbe, hogy tovább nőhessen, amikor a halacska megszólalt: "ne dobj vissza a tóba, te legény. Nagyon szegény vagy, hát bizonyára gazdag szeretnél lenni. Teljesítem a kívánságod, a világ leggazdagabb emberévé teszlek, ha elég türelmes leszel kivárni."

A halász annyira elcsodálkozott a hallottakon, hogy nem is gondolt többé a vacsorájára, csak tüstént kievezett a partra. Az ezüstösen sziporkázó halacskát otthon egy vödör vízbe tette, ő maga meg, hogy korgó gyomrát csitítsa, kihúzta kertje földjéből az utolsóként ott maradt pár szál répát, meg hagymát, és azokat ette vacsorára.
Másnap, szokásához híven, kievezett csónakján a tóra. Nagy örömére, sok hal akadt a hálójába. Ez reményt adott arra, hogy nem csak ennivalóra telik majd az árukból, de talán valami egyebet is vásárolhat, amire a szegényes portáján szükség volt. Jó néhány éve, mióta az anyja meghalt, nem került vetemény a kertbe, nem gondozta senki a málladozó sárkunyhót, egyetlen baromfi kapirgált csupán az udvaron, egy öreg kotlós, az is csibe nélkül. Még a macska is elszokott a háztól, ahol akkora volt a szegénység és a nélkülözés, hogy jobbnak látta betelepülni a faluba.

Nos, a halász a nagy fogással, sebes léptekkel haladt a kalyibája felé, amikor a látottakon szinte földbe gyökerezett a lába: a sárkunyhó hófehéren szikrázott a napfényben, mintha ezüsttel lett volna bevonva. Az ajtó mellett, egyből a halacskát kereste a vödörben. Nem találta. Már éppen nekibúsult, hogy talán mégiscsak visszajött a macska, és felfalta, amikor a kunyhó belsejéből csengő hangot hallott, ami hívogatóan őt szólította: "gyere be te szegény halász, hiszen ez a te otthonod."
A legény belépett a házba, és ott egy gyönyörű lányt talált, aki talpig érő, ezüstpikkelyekből álló, pompás ruhát viselt. A szépsége azonban még a csillogó ezüstnél is jobban ragyogott. "Örülök, hogy jó fogásod volt ma. Majd beviszem a halakat a faluba, és cserébe megveszem, amire szükség van a háznál", mondta a lány.
Aztán látva, hogy a legény szóhoz se jut a meglepetéstől, így folytatta: "ígértem, hogy a világ leggazdagabb emberévé teszlek. Van még türelmed kivárni?" A halász csak bólintott.

A lány éjszakára eltűnt, mint a kámfor, de reggelre megint ott volt a kunyhóban, és mintha mi sem történt volna, sürgött-forgott a ház körül. A szegény halász ezen a napon is, mint szokása volt, kiment a tóra, és alkonyatra még az előző napinál is nagyobb fogással tért haza.
Az otthonában azonban újabb meglepetés fogadta. A hófehér kunyhó látványával már megbékélt, de most örömmel látta, hogy a kicsi kertben tarka virágok, friss palánták zöldellnek. A szépséges, ezüstpikkelyes ruhájú hajadon elmesélte, bennjárt a faluban, eladta a nagy fogást, a halak árából vette a virágmagokat és palántákat, amiket azon nyomban el is ültetett, megművelte, termővé tette az elhanyagolt veteményest.
A legény szótlanul ette az elébe tett meleg ételt, és amikor a lány megkérdezte, van-e még türelme kivárni, hogy a világ leggazdagabb emberévé tegye, kétszer is bólintott, igenlése jeléül. A lány éjszakára ismét eltűnt, nem lehetett tudni, hová lett, reggelre azonban megint ott volt a háznál.

A harmadik napon még sikeresebb volt a szegény halász, nagyobb zsákmányra tett szert, mint valaha. Olyan sok hal akadt a hálójába, amiről azelőtt álmodni se mert.
Örömmel tért haza, amikor otthon újabb meglepetés várta: az öreg kotlós kiscsibékkel sétálgatott fel s alá az udvaron, az addig üres ólból malacvisítás, báránybégetés hallatszott, és váratlanul még egy apró kölyökkutya is elébe futott, vidám farkcsóválással üdvözölve a hazatérő gazdát.
Az ezüstpikkelyes ruhájú hajadon vacsora közben megint megkérdezte: "van-e még türelmed kivárni, hogy a világ leggazdagabbjává tegyelek?"
A legény egy szempillantásnyit se gondolkodott, úgy mondta: "nem, nincs már türelmem. De nincs is rá szükség. Három nap alatt gazdaggá tettél. Azonban nem csak gazdagnak, de boldognak is érezném magam, ha velem maradnál. Nem kell nekem náladnál nagyobb kincs, egy szerető hitves hiányzik csupán, egyéb gazdagságra nem vágyom."
Az ezüstpikkelyes ruhás hajadon ekkor elmosolyodott, és azt mondta: "megígértem, hogy teljesítem a kívánságod, legyen hát úgy, ahogy akarod…"

És ott maradt a halásszal, aki ettől a világ leggazdagabb emberének érezte magát.

Indexkép: pixabay - miosyn