SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Minden napra ugyanaz az egy mese

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2020-12-18
A gyakorló szülők nagy része találkozott már azzal a jelenséggel, hogy óvódás gyermeke néhány napig (hétig) estéről estére ugyanazt a mesét kéri, vagy időről-időre visszatér hozzá.  A szülő nem is érti, és valószínűleg a gyerek sem tud rá magyarázatot adni, hogy miért nem választ végre új esti mesét, mi tartja vissza az újabb, más kalandtól, újabb kihívástól.

A szülő már lefordul a fotelból unalmában, mikor estéről-estére a szegény szabólegény turpisságának győzelmét kell elzengenie, vagy már megint Ariel, a sellőlány úszik át a nappali légterében, ez utóbbi még ráadásul meglehetősen hosszasan is. Már a macska sem ugrik fel az ablakpárkányra, annyira megelégeli a gyermek szívének oly kedves történetet.

 

Mi az oka ennek a beragadásnak? Kell-e aggódnunk amiatt, hogy gyermekünk talán valamiért leállt a fejlődésben, túl fáradt, esetleg sok neki a világ, vagy ki tudja, mit jelez ez a beszűkült időszak?

 

Egy adott meséhez való időleges kötődés a gyermeki fejlődés része. A mesének szerteágazóan sokféle szerepe van a világgal ismerkedő gyermek számára. Találhat benne mintát az emberi viselkedésre, - még abban az esetben is, ha a tulajdonságot állat szereplő hordozza. (Még egy nyúl is lehet bátor…) Kockázatvállalás nélkül kipróbálhatja egy-egy szereplő bőrébe bújva, hogy milyen viselkedésnek milyen következményei lehetnek. Segíti az életben, és az értékekben való eligazodását. Visszajelzést kaphat arról, hogy egy-egy döntés milyen hozzáállást vált ki a mese többi szereplőjéből, vagyis a közösség egészéből. A mesélő szülő hangja, hangszíne, hangereje, beszédének szünetei közvetítik számára anyja vagy apja véleményét a történetről, a mesefigurák személyiségéről. Tudást, tapasztalatot kap a szövegekből, megküzdési technikát tanulhat. Megismeri a humort, mint a világkép részét, és mintegy hatékony eszközt a feldolgozásban.

 

De miért ragaszkodik ugyanahhoz a meséhez?

Erre a kérdésre az egyik válasz, hogy a rutin és rituálé a lefekvés előtti időszakban nagyon fontos lehet a számára, megnyugtatja, állandóságérzést és biztonságot nyújt a számára, amire nagy szüksége van az elalváshoz. Minél hasonlóbban zajlanak az esték, annál könnyebb elfogadnia, hogy a mese után már az alvás ideje közeledik. Megnyugtató az is, hogy a mese hétfőtől szerdáig nem romlik meg, mint az almaszósz, hanem egy minden ízében újra élvezhető termék.

A másik lehetőség az, hogy az adott mesében választ kap egy őt épp aktuálisan foglalkoztató nagy horderejű kérdésre. Lehet, hogy olyan kérdése van, amit nem mer feltenni, még valószínűbb, hogy meg sem fogalmazza, hogy mi okoz számára problémát, de a válasz ott van valahol a szövegben. Mi történik azzal, aki hazudott, megbocsátanak-e neki? A legkisebb királyfi győzelme után mi lett a középső királyfival? A sárkány ellen van-e valami hatásos fegyver? Hapci törpe tüsszögését elfogadták-e a többiek?

Ebben az időszakban azzal tudjuk jól segíteni gyermekünket, ha különösebb értetlenkedés nélkül elfogadjuk a kérését, és újra elmeséljük neki a (minden)esti  meséjét. Érdemes közben figyelnünk, hogy melyik rész vált ki belőle mohó érdeklődést, akár izgalmat is. Ha többé-kevésbé rájöttünk, milyen kérdésére keresi ennyire kitartóan a választ, beszélgethetünk vele a véleményéről, meglátásáról. De nem rögtön a mese után – akkor jóéjtpuszi, nyugalom, és elalvás a program.

A komoly beszélgetésre kedvezőbb időpont az óvodából való hazasétálás ideje, vagy a közös vacsora.

Fotó: Leah Kelley-tól a pexels.com-on

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja