SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

6 tipp, amivel elérheted, hogy a gyereked jobban szeresse önmagát!

Wadolowski-Balogh Orsolya [cikkei] - 2021-01-26
Arra tanítjuk a gyerekeket, hogyan legyenek kedvesek és megértőek a társaikkal, a családtagjaikkal vagy éppen a bolti eladóval. De közben elfelejtjük tudatosan megtanítani nekik azt, miként lehetnek kedvesek önmagukkal!

Igen, kétségkívül az is nélkülözhetetlen, hogy megtanítsuk a gyerekünknek, miként legyen kedves, figyelmes, segítőkész a környezetével. Ám ugyanilyen tudatosan kellene arra nevelni, miképpen adja meg ezt önmagának. Ugyanis sajnos nem magától értetődő a gyerekünkben lévő önszeretet. Márpedig rendkívül fontos, hogy ezt megtegye, hiszen aki szereti önmagát, az képes igazán csak másokat is szeretni. Az ilyen ember nemcsak kedves, de türelmes, empatikus, kiegyensúlyozott és önzetlen tud lenni másokkal szemben.

A következő 6 módszer segítségével elérheted, hogy a gyerkőcöd (jobban) szeresse önmagát:
 

1. Segítsd a negatív érzések kezelésében!

Alapvető dolog megértetni a gyerekkel: emberek vagyunk, hibázhatunk. Hozhatunk rossz döntéseket. Ettől még nem leszünk rossz emberek, sőt: ezekből tanulunk, ezek révén válhatunk jobb emberekké. Ne bűnként tekintsen a hibáira, hanem leckékként. A kudarc sem vétség és nem is annak a jele, hogy tehetségtelen, buta vagy bármiben is kevesebb a többiekhez képest. A kudarc is lehetőség, amiből tanulhatunk. Segíteni kell minden olyan helyzetet feldolgozni neki, amiből bűntudata, szégyenérzete származhat. Nem lehet elég korán elkezdeni arra edukálni, mi módon legyen képes megbocsátani magának és türelemmel, megértéssel forduljon a személyéhez.

Ebből kifolyólag abban is meg kell erősíteni, hogy a mi szemünkben nem lesz sem kevesebb, sem értéktelenebb csak azért, mert hibázott vagy nem nyert egy versenyen. A gyerekek nagyon szeretnének a szülőknek megfelelni és ezt a megfelelési kényszert kell bennük szabályozni. Akkor is szeretjük őket, ha valamiben nem remekelnek. Tehát nagyon sokat kell beszélgetni a gyerekkel és biztosítani arról: nekünk kiöntheti a szívét. De persze nem szabad kierőszakolni belőle azt, hogy beszéljen a problémájáról.

2. Tanítsd meg, miként kezelje a negatív kritikát!

Lehetetlen, hogy idővel a gyerekünk ne kapjon valamiféle negatív kritikát, akár már az óvodában. Emiatt kell megtanítod arra, miként kezelje ezeket a megjegyzéseket, hiszen az sem mindegy, kitől kapja: építő jelleggel egy tanártól vagy rosszindulatból az osztálytársától. Például mesélj neki arról, hogy sokszor egyeseknek csak rossz napjuk van és másokon vezetik le a feszültségüket. Vagy az osztálytársa azért csúfolja okostojásnak, mert irigy rá. Segíts neki megérteni és egyúttal kezelni ezeket a szituációkat.
 

3. Tudatosítsd benne a pozitív tulajdonságait!

Például az iskolába menet vagy a játszótéren beszélgetve, mondd el neki, mennyi pozitív tulajdonsággal bír. De a legjobb, ha interaktívabbá teszed ezt a beszélgetést és ráveszed: ő maga sorolja fel a pozitív tulajdonságait, amiket te legfeljebb kiegészítesz. Akár le is rajzolhatjátok, hogy te mely tulajdonságait szereted a legjobban benne vagy ő saját magában. Ettől még nem lesz beképzelt, csak segítesz neki egy egészséges énképet kialakítani róla. Továbbá részesítsd elegendő dicséretben, akár azért, mert helyesen cselekedett vagy mert ötöst vitt haza. Sose fogd vissza magadat, ha arról van szó, hogy a tudtára add, mennyire büszke vagy rá!
 

4. Mutass neki jó példát!

Kitől mástól tanulhatná, leshetné el a gyerek az egészséges önbizalom titkát, ha nem a szülőtől? Éppen ezért a jelenlétében ne használj magadra negatív megjegyzéseket. Ne szidd magadat, amiért elégedetlen vagy a külsőddel, az életeddel vagy mert hibáztál. Az a legjobb, ha pozitívan értékeled magadat a jelenlétében, így tud a legjobban tanulni a kicsi! Dicsérd meg a szépségedet, a humorodat, az eszedet. Emeld ki az egyes szituációk pozitív tartalmát: „Most bátran cselekedtem!” vagy „Ugye milyen okosan és ügyesen megoldottam?”

Az egészséges életmódra is úgy veheted rá a legkönnyebben, ha te magad is egészségesen étkezel. Az egészséges életmóddal mindenképpen csak nyer a gyermek, ha olyan külseje van, amivel elégedett lehet. Ezért is érdemes rávenni arra, hogy sportoljon. És mi erre a legkézenfekvőbb mód? Ha te is végzel valamiféle testmozgást! Ezért is lehet tökéletes megoldás, ha együtt mozogtok valamit.

Mondani sem kell: semmit sem szabad ráerőltetni! Mindenre nyitottnak kell lennie.

5. Arra is figyelj, hogyan beszélsz a jelenlétében másokról!

Nemcsak az számít, hogy pozitívan fogalmazz önmagaddal vagy éppen vele kapcsolatban. A környezeteddel szemben is pozitívnak kell lenned! Elvégre, ha azt látja, kigúnyolsz egy túlsúlyos embert vagy negatívan nyilvánulsz meg egy rokonnal, vagy akár osztálytársával kapcsolatban, mert ostobán viselkedett, azzal rossz példát mutatsz neki. Egyszerűen csak kétszer is gondold meg, hogyan fogalmazol más külső vagy belső tulajdonságairól, mivel könnyen párhuzamot vonhat önmaga és az illető között. Esetleg arra a következtetésre juthat, ha ő is egyszer elköveti azt a hibát, akkor nem fogod szeretni.
 

6. Készítsd fel arra a serdülőkorra!

Persze nem lehet maradéktalanul, mindenre felkészíteni a gyerekeket. De ha már nagyobbacska gyereked van, akkor célszerű lehet néha a pubertáskorról beszélni vele, hogy ne érje olyan „váratlanul”. Elvégre ez az időszak sem a lányoknak, sem a pedig a fiúknak nem könnyű, hiszen megváltozik a testük és ebben az időszakban sokan elégedetlenek magukkal. Ezért kell felkészíteni őket arra, milyen testi változásokon mehetnek keresztül, ami teljesen normális!

Képek forrása: Bermix Studio, Omar Lopez, Mathilde Langevin az Unsplash oldaláról

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja