SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így tanult meg az óvodás lányom magától olvasni

- 2018-10-25
Fanni az elmúlt hetekben 3 könyvet olvasott ki. Ez már önmagában szép teljesítmény, de ha hozzáteszem, hogy még csak nagycsoportos óvodás, akkor érezni igazán, milyen komoly dolog ez.
Így tanult meg az óvodás lányom magától olvasni

 

Annyira büszke rá, hogy tud olvasni, hogy mindenkinek el is újságolja. Aztán hozzáteszi, hogy senki nem tanította rá. Ez tényleg így van. Amikor megkérdezik, hogyan tanult meg olvasni, én is csak azt tudom válaszolni, hogy magától. Négy évesen elkezdte leolvasni az autók rendszámtábláit. Öt évesen kitalált egy játékot. Arra kért, hogy betűzzek le neki szavakat, és ő megmondja, hogy mi az. Kezdetben nagyon egyszerű szavakat betűztem, aztán egyre hosszabbakat. Ő pedig némi gondolkodás után előállt a válasszal.

Egyszer aztán így szóltam: "Fanni, szerintem Te tudsz olvasni. Ismered a betűket és fejben össze tudod olvasni őket." Aztán elétettem egy szöveget, ő pedig hangosan lebetűzte, majd összeolvasta. Ez olyan büszkeséggel töltötte el, hogy attól kezdve mindent elolvasott. A villamoson volt nagy nevetés, amikor fennhangon olvasta a plakátokat, hogy "Állítsuk meg Brüsszelt, meg Stop Soros." Az, hogy rákapott a könyvekre, elsősorban a 11 éves unokatesójának köszönhető, aki igazi kis könyvmoly. Fanni felnéz rá, és inspirálja, hogy az unokatesót mindig olvasni látja.

Gondolkodtam azon, hogyan tanulhatott meg Fanni magától olvasni.

Szerintem az rengeteget segített, hogy úgy 1 éves korától rendszeresen olvastam neki Móra Ferenc Zengő ABC-jét. A könyv gyönyörűen illusztrált, a betűket onnan tanulta meg. Ezenkívül minden áldott nap olvasunk mesét. Igazi esti kis szertartás ez, amikor bebújunk a takaró alá, szorosan hozzám simul, én pedig mesélek neki.
 

Fontos, hogy a könyvek, mesék világát már egészen zsenge korukban megismerjék a gyerekek.

Gombos Péter gyermekirodalom- és olvasáskutató szerint az a gyerek, aki rendszeresen hall mesét a szüleitől, kétszer akkora eséllyel lesz olvasó felnőtt. A szakértők szerint az is fontos, hogy jó példát mutassunk, mi, szülők, is olvassunk sokat. Ez a mi esetünkben is így volt, Fannit nagyon izgatta, hogy látta a könyveket, amiket én olvasok. Rendszeresen kézbe vette, forgatta őket és megkérdezte, hogy miről szólnak. Olvasni nagyon jó dolog! Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a gyerekünk megszeresse az olvasást vagy legalábbis ne idegenkedjen tőle!

Mark Twain, a híres amerikai író szerint, aki nem olvas, az semmiben nem különbözik attól, aki nem tud olvasni.

Forrás: Lányomnak az életről
Indexkép: Daria Shevtsova / Pexels

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja