Igaz lehet, hogy az iskolások akár 30 százaléka is valamilyen zavartól szenved? Valóban a tantárgy alól való felmentés a legjobb megoldás?

Erről beszélt a Magyar Narancsnak Donauer Nándor, a Budai Gyermekkórház neuropszichológusa.

Az intézmény neurpszichológiai osztályán a kognitív funkciók: a figyelem, az észlelés és a memória zavarainak vizsgálatával foglalkoznak, ám ez a tudományterület ennél jóval szélesebb témakörrel foglalkozik. Azt vizsgálja, hogy az egyes agyi területek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, hogyan kell az összes ilyen jellegű folyamatot egy rendszerben vizsgálni. A modern képalkotó eljárásokkal ugyanis kimutatható, hogy míg egy-egy agyi tevékenység alatt a képességért felelős fő terület a legaktívabb, körülötte is milliárdnyi sejt dolgozik, amelyeknek szintén szerepük van a feladat tökéletes végrehajtásában.

Bizonyos vizsgálatok szerint az iskolai tanulók 10-30 százaléka szenved valamilyen részképesség-zavartól, ez a meghatározás azonban a szakember szerint csalóka.

"A valóságban kevés igazi "disz"-es gyerek van. A többség határeset, a valóságban bizonyos funkciók fejletlenségéről van szó - ennek is lehetnek persze súlyos tanulási képesség- és viselkedésbeli következményei (…) Az lenne a kívánatos, hogy a szülők minél előbb figyeljenek föl a "furcsa" jelenségekre: például, hogy a gyerek feltűnően sokszor esik el, vagy hogy míg a csoporttársai már legóznak, ő még mindig inkább csak a kisautóját tologatja, vagy hogy még nyolcévesen sem tudja megnevezni az ujjait. Persze a szülő a gyerekét általában a jól működő kognitív funkciói alapján ítéli meg: igaz, hogy Pisti nem boldogul nemhogy a fűzővel, de a tépőzárral sem, viszont negyvenkét autómárkát fel tud sorolni. Ez nagyon szép, csakhogy itt akkor valami finommozgás-problémája van a gyereknek - ezzel pedig minél előbb kezdeni kell valamit."

Véleménye szerint az sem vezet sehova, hogy a szülők és a tanárok vállvetve küzdenek azért, hogy a problémával küzdő gyerek kapjon felmentést az adott tantárgyból, és onnantól kezdve a helyzetet megoldottnak tekintik.
 

A legtöbb gondot okozó terület egyértelműen az olvasás.

Ez az, amivel a legtöbb gyerek kínlódik. Hogy az olvasás nehezen megy, arra Donauer Nándor több magyarázattal is szolgál. Egyrészt, ez egy nehéz feladat, 32 agyterület összehangolt munkája kell hozzá. Miközben a szintén igen bonyolult beszéd már igen régen kialakult az embernél, így annyira bevésődött, hogy a beszédkészség öröklődik, az olvasásnak erre még nem volt ideje. A széles néprétegek még csak jó 250 éve járnak iskolába, azelőtt a betűk ismerete nem tartozott az alapkészségek közé. Ez azt jelenti, hogy sokaknak lehet még problémájuk vele.

A másik azonban az, hogy a gyerekeket már egészen kicsi kortól sok vizuális inger éri – egyszerűbben szólva állandóan tévéznek és számítógépeznek. A túlzásba vitt képernyőzés hátráltatja az olvasásért felelős agyi területek kifejlődését. Ezzel ellentétben azonban az élő meseolvasás létfontosságú a gyerek verbális fejlődése szempontjából. Nyugodtan olvassunk nekik klasszikus meséket, nem baj, ha horrorisztikusak, úgyis csak annyit képzelnek el belőlük, amennyit még nyugodtan el tudnak viselni. Ugyanezeket a történeteket rajzfilmen bemutatva ellenben direkt éri el az agyukat az inger, amely elraktározódik, és a későbbiekben akár egészen bizarr viselkedési szokásként fejtheti ki a hatását.

Az ilyesmi elkerülése érdekében szokták a szülők a babatévé elé ültetni a csemetéiket, mondván: ezt a legfiatalabb korosztály számára fejlesztették ki, így semmi ártalmas hatása nem lehet. Dehogynem. "A "babatévén" a percepció szempontjából ideális sebességgel mozognak az elemek, és az inger azt a nagyon primitív középagyi rendszert stimulálja, ami egy békánál is ugyanígy funkcionál. Ezek a jól megválogatott mozgások folyamatos elemi orientációs reakciót váltanak ki, vagyis a gyerek szó szerint nem tudja róla levenni a szemét - ugyanúgy, mint a béka az előtte repülő szúnyogról. Mondhatjuk, ez egy biológiai hipnózis, és a baba néhány hét alatt függővé válik." – magyarázza Dobnauer Nándor.

Ha a nagyobb gyerek már rászokott a tévézésre, váljon szokásunkká, hogy kikérdezzük, mit látott az adott filmben. Ezzel tudatossá tesszük a tévénézést, valóban oda kell rá figyelnie, és a verbális készségei is fejlődnek általa.
 

Egyre nagyobb probléma a figyelemzavar.

Mivel a mozgás és a figyelem összefügg, ezt a problémát irányított nagymozgásokkal lehet kezelni. Olyan sportot válasszunk, amely valódi koncentrációt igényel, mint például a lovaglás vagy az úszás. Vegyük észre azt is, ha a gyereknek problémája van az egyensúlyozással, vagy ha nem tudja előre nyújtva csukott szemmel megtartani a kezeit. Ha gyanú merül fel, mielőbb kezdjük el az érlelő terápiát – akkor talán már nem is lesz szükség a felmentésre iskolás korban.

Indexkép: pixabay - geralt