SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A mobiltelefon hatása a fiatalokra: A telefonfüggőség tönkreteheti a gyermekkort!

Családinet [cikkei] - 2018-03-06
A mobiltelefonok ma már jóval többet jelentenek, mint egyszerű kommunikációs eszközök. Úgy hozzánk és a gyerekeinkhez nőttek, hogy egy lépést sem tudunk tenni nélkülük, együtt kelünk, együtt fekszünk velük, mert mindig történik valami rajtuk. És ez nem csak a felnőttek világa, hanem sokkal inkább a gyerekek, tinédzserek életformájához tartozik.

Egy 2016-ban készült felmérés szerint Németországban a 12-13 éves gyerekek 80 százalékának volt okostelefonja, amelyen természetesen mobilinternet is van, ez az arány a 10-11 éveseknél 71 százalék, a 8-9 éveseknél 38 százalék, míg a 6-7 évesek esetében 12 százalék.

A pszichológusok úgy vélik, hogy a kiskamaszok és a fiatalok életében a mobilkészülékek már-már családtagként vannak számon tartva, és sok esetben az igazi barátokat is helyettesíti már az eszköz.

A szakemberek szerint minden egyes, a mobiltelefon társaságában eltöltött óra hatással van a gyerekek idegrendszeri működésére, fejlődésére, sőt a verbális funkcióikra is. A pszichológusok szerint a telefonokon történő folyamatos változások, történések idővel lobbanékonnyá tehetik a fiatalokat, akik így kevésbé tudnak majd együttműködni, közösségben dolgozni, csökkenhet az önbecsülésük, az érzelmi intelligenciájuk hiányos lehet.

Most következzen a mobiltelefon használat négy káros hatása, amely főként a fiatal generációt érinti!

A mobiltelefon hatásai a gyerekekre
 

Csökkenti a kreativitást

A kreativitás sok élethelyzetben jól jöhet, mert ennek segítségével szorult helyzetekből is ki lehet keveredni. A túlzott mobilozás viszont az agyat egyszerűen "lebutítja", meggátolja abban, hogy a kreatív, kognitív gondolatok fejlődjenek, és a gyerek talpraesett, életrevaló legyen. Ahhoz, hogy a gyerek felkészüljön az életre, játszania kell a társaival, ahol megtanulja a játékszabályokat, bátrabb lehet, csiszolhatja a kreativitását, és levezeti a felgyűlt feszültséget, így testileg, szellemileg és lelkileg is fejlődik.
 

A készülékhasználat krónikus álmatlanságot okozhat

Ha a gyerekek még az ágyba is magukkal viszik a telefonjaikat, ahol "zajlik az élet", jönnek mennek az üzenetek, a posztolások, és még ehhez párosul a készülék által sugárzott kékes fény is, így az agy egyáltalán nem fog az alvásra koncentrálni, ami viszont hosszabb távon álmatlansághoz, és ebből kifolyólag kimerültséghez vezethet. Az agy ilyen helyzetben fokozottan figyel, megpróbál összpontosítani, és ezzel párhuzamosan csökken az elalvást elősegítő melatonin termelődése. A megoldás egyszerű, lefekvés előtt 1-2 órával nem szabad telefonozni, és az is fontos, hogy a gyerek mindig ugyanabban az időben bújjon ágyba.
 

Elhízáshoz vezethet

Az a gyerek, aki sok időt tölt a telefonon lógva, az ugye nem mozog, és a kevés mozgás, valamint a helytelen táplálkozás, az ülő életmóddal kéz a kézben, elhízáshoz vezethet. A mozgás során a gyerek odafigyel a testére, kialakítva egy egészséges testképet magának, ha viszont mindig mobilozik, akkor ez nem alakul ki, az agya nem veszi észre, hogy a testre is oda kellene figyelni, sőt több kísérlet során bebizonyosodott, hogy az ülő életmód hatására növekedni fog a fiatal étvágya. A szakemberek ezért azt javasolják a szülőknek, hogy igyekezzenek rávenni a gyereküket valamilyen sportra, vagy mozgásformára, akár kirándulásra, túrázásokra.


A készülékhasználat árthat a szülő-gyerek kapcsolatnak

A szülők nem szabad elfelejtsék, hogy a gyerek elsősorban róluk vesz mintát, így ha azt látja, hogy anya és apa naponta sokat használja a telefonját, akkor ő is azt fogja tenni. Ezzel viszont természetesen elkerülhetetlenek lesznek a feszültségek, főként mikor vacsorához van terítve, a gyerek megígéri, hogy mindjárt jön, közben még mindig a mobilján lóg. A szakemberek szerint a szülőknek meg kell próbálniuk kevesebbet használniuk a telefonjukat, és több közös programot érdemes szervezniük a gyerekükkel, mert ez megerősíti a családi kötelékeket.

Forrás: filantropikum.com
Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja