A rasszizmus sajnos napjainkban is mindenhol jelen van. Már gyerekként, az első közösségbe kerüléskor találkozhatunk vele: szinte mindig lesz legalább egy gyerek, aki azért csúfol egy másikat, mert az más etnikumba tartozik. Mit tehetünk szülőként az ilyen szituációkban?
 

Hogyan lehet valaki már gyerekként „rasszista”?

Fontos észben tartanunk, hogy senki sem születik rasszistának. A rasszizmus a gyerekeknél mindig tanult viselkedési forma. Ha a szülői értekezletről lesújtva jövünk haza, mert közölték velünk, hogy gyermekünk rasszista megjegyzéseket tett egy másik kisgyerekre, a legfontosabb, hogy először otthon nézzünk körül! Érdemes először saját magunkat megvizsgálni: vajon tettünk-e (akár akaratlanul is) olyan kijelentéseket, amiből a gyerek azt szűrhette le, hogy gyűlöljük a más etnikumba tartozó embereket?

Ha biztosak vagyunk benne, hogy mi soha nem mondtunk előtte ilyesmit, érdemes a rokonságot is sorra venni: hallhatta-e a nagyszülőktől, nagybácsiktól, nagynéniktől, unokatesóktól? Van-e olyan barátja, akit esetleg utánozni próbált ezzel? Ha megvan, hogy kitől hallhatott ilyesmit, érdemes elbeszélgetni az illetővel.
 

Hogyan előzhetjük meg?

Ahhoz, hogy megelőzzük, hogy gyermekünket befolyásolni tudják a különböző rasszista megnyilvánulások, amiket a környezetétől hall, muszáj felvilágosítanunk őt az emberek és a kultúrák sokféleségéről. Ehhez természetesen nekünk is tájékozottnak kell lennünk.

Már egészen pici korától el kell kezdenünk az edukációját: meg kell neki tanítanunk, hogy minden ember, nép és kultúra különböző, legbelül azonban mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk. Minél többet tud a különböző kultúrákról, annál nehezebben tudják majd befolyásolni a negatív dolgok, amiket a környezetétől hall. Fontos, hogy tudatosítsuk benne: azok az emberek, akiknek sötétebb a bőre, semmivel nem érnek kevesebbet, mint a fehérbőrű társaik, és senki nem lesz értékesebb szimplán attól, hogy fehér a bőre.
 

Mit tegyünk, ha a gyerekünk mégis rasszista megjegyzéseket tett?

Ha mégis megtörtént a baj, nem szabad elbagatellizálnunk. Nagyon komolyan el kell vele beszélgetnünk a témáról, hiszen ha most legyintünk rá, később súlyos következményei lehetnek.

Ha egy társát azért csúfolta, mert más etnikumba tartozik, fontos elmondanunk neki, hogy senki sem tehet arról, milyen a származása. Ahogy ő nem tehet arról, hogy kék/barna/zöld szemmel született, a másik gyerek sem tehet arról, hogy romának/ázsiainak/feketének született, éppen ezért nagyon fájó pont, ha valakit a származása miatt csúfolnak, hiszen ez egy olyan dolog, amit nem tud megváltoztatni. És természetesen nem is kell megváltoztatnia, hiszen mindannyian úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk, a világ pedig a sokszínűségünktől szép.
 

Fontos tisztáznunk a gyerekkel, hogy az embert nem a bőrszíne vagy a származása határozza meg, csak és kizárólag a cselekedetei.

Bármilyen nemzetiségű legyen is az ember, mindenhol vannak jó és rossz emberek, ennek azonban semmi köze a bőrszínhez. Érdemes megemlítenünk azt is a gyerkőcnek, hogy mára a többségi társadalomból senki sem igazán ún. „tiszta magyar”, ahogy azt sokan állítják, hiszen az évszázadok alatt rengeteg nemzetiséggel keveredtünk, ezért több mint valószínű, hogy benne is van abból a bizonyos etnikumból, ami miatt a társát csúfolta.

Mit tehetünk, ha a mi gyerekünket csúfolják az etnikuma miatt?

Magyarországon szinte minden kisebbséghez tartozó gyermek tapasztalhatja a rasszizmust az óvodában, iskolában töltött évei alatt. Ez szinte elkerülhetetlennek tűnik, azonban nagyon fontos, hogy hogyan reagálunk ezekre a helyzetekre, hiszen meghatározhatja a gyermek hozzáállását a saját származásához.

Természetesen beszélnünk kell a gyermek pedagógusaival, ha szükséges, az intézmény vezetőjével is, és meg kell őket kérnünk arra, hogy tartsanak a témában felvilágosító órákat a gyerekeknek. Amennyiben a csúfolódó gyerekek szüleivel lehet kulturáltan beszélgetni, érdemes lehet velük is leülni (ez nagyon sok esetben sajnos nem lehetséges, hiszen a gyerekek általában az otthonról hozott mintákat követik).

A saját gyermekünknek feltétlenül el kell mondanunk, hogy ő egyáltalán nem tehet arról, hogy csúfolták, és nem baj az, hogy kicsit különbözik a többiektől. Semmivel nem ér kevesebbet, mint mások, és soha, semmilyen körülmények között nem szabad szégyellnie a származását. Az, hogy neki más az etnikuma és a kultúrája, mint a többségnek, a személyiségének egy olyan része, amit nem szabad letagadnia, és amire büszke lehet, hiszen így két kultúrát is a sajátjának mondhat. 

Mindig lesznek, akik mindössze a származása miatt gyűlölik, ezeknél az embereknél azonban általában az edukáció hiánya a probléma: nem tudnak eleget a kultúrájáról, és félnek az ismeretlentől. Ha úgy látja, hogy kicsit nyitottak, megpróbálhatja felvilágosítani őket, azonban ha teljes mértékben elutasítóak, jobb, ha a felnőttekre bízza a dolgot.

Kerülje a konfrontációt, azonban nem szabad rájuk hagyni a bántalmazást: nyugodtan álljon ki magáért! Sajnos sokszor tettlegességig fajulnak az ilyen helyzetek, és
 

sok gyerek nem mer visszavágni, hiszen attól fél, hogy azzal beigazolódna, amit mondanak róla, a felnőttek pedig nagyobb eséllyel fognak hinni a többségi társadalomba tartozó gyereknek.

Éppen ezért nagyon fontos, szülőként hogyan állunk hozzá a problémához: a pedagógusok sokszor nem veszik elég komolyan az ilyen helyzeteket, ezért nekünk, felnőtteknek kell hangot adnunk a problémának, hiszen a gyermekünk csak ránk számíthat.

Szülőként hatalmas felelősségünk van az ilyen helyzetekben: a reakciónk meghatározhatja a gyermekünk későbbi hozzáállását a rasszizmushoz és az elfogadáshoz, valamint (ha a gyermekünk is kisebbséghez tartozik), saját maga elfogadásához is.

A gyermekek a jövő, és rajtunk áll, milyen emberré formáljuk őket. Mindannyian szeretnénk egy jobb, elfogadóbb világot teremteni számukra, ezt azonban otthon kell kezdenünk: a gyerekek minket másolnak. A legjobb módja tehát annak, hogy elfogadásra tanítsuk a gyereket az, ha mi magunk jó példát mutatunk a számára.

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...