SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szikora Róbert szerint nem szerencsés, ha a párok orvosi segítséget vesznek igénybe a gyermekvállaláshoz

Lakatos Dóra [cikkei] - 2021-08-10
Bár nagyon szerettek volna gyermeket, elfogadta, hogy Isten úgy döntött, nem lehet gyermekük. Véleménye szerint nem szerencsés orvosilag beleavatkozni az Úr akaratába.
Szikora Róbert szerint nem szerencsés, ha a párok orvosi segítséget vesznek igénybe a gyermekvállaláshoz

Az R-Go frontembere 46 éve él boldog házasságban feleségével, valami azonban sosem adatott meg a párnak: egy gyermek. Szikora Róbert mindig is vallásos volt, 1971-ben azonban végleg megtért. „Az Úr úgy tesz velem, mintha minden nap karácsony lenne” – mondta a Blikkel készült interjújában. Feleségével sosem tagadták, hogy nagyon szeretnének gyermeket, ez azonban nem adatott meg nekik. A legfrissebb vele készült interjúban azt mondta, Isten akarata volt az, hogy nem született gyermekük, ő pedig elfogadta ezt.

„Az isteni akarat úgy működik, hogy arra az embernek mindig rá kell ütnie a pecsétet. Ha tehetséget kaptál, azt fejleszteni kell. A gyerekkérdésre is igaz ez. Az orvostudomány tudománya által is lehet gyerekünk, de nem tartom szerencsésnek beleavatkozni az Úr akaratába. Elfogadtam, hogy Isten úgy akarta, ne legyen gyerekem. Az alázatot komolyan kell venni, Isten akaratát pedig nem lehet megfejteni, az ő dolgaiban nem lehet kutakodni. A gyermek Isten ajándéka” – mondta a zenész a Blikknek.

Válaszából kiderül tehát, hogy feleségével nem vettek igénybe orvosi segítséget, elfogadták, hogy természetes módon nem lehetett gyermekük.

Becslések szerint Magyarországon jelenleg akár 150 ezer párt is érinthet a meddőség, nemzetközi szinten pedig 6 párból 1 küzd ezzel a problémával. A 2014-es hazai statisztikák alapján az elmúlt években átlagosan 20 százalékkal nőtt a mesterséges megtermékenyítések aránya, a lombikprogramok sikerességének aránya pedig 28,8%. Itthon rengetegen veszik igénybe a meddőségi klinikák szolgáltatásait annak ellenére is, hogy még a TB által nyújtott támogatások mellett sem olcsók az eljárások.

Keresztény körökben viszont igen népszerű Szikora Róbert meglátása, miszerint ha Isten nem ad valakinek (természetes úton) gyermeket, annak bizonyára oka van, és el kell fogadnunk Isten akaratát.

Szikora Róbertet szerettük volna közvetlenül is megkérdezni, azonban a témával kapcsolatban nem szeretett volna nyilatkozni.

Indexkép: TV2 Magyarország / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja