Gyerekzsivajtól hangos a szoba, amikor felveszi a telefont Anikó. 5 éves kislányát hazahozta a munkahelyéről, nemsokára indul majd vissza. A háromgyerekes édesanya egy gyerekszakrendelőben dolgozik asszisztensként. Egy ovis, egy általános iskolás és egy gimnazista gyereke van. Négyen élnek egy 46 négyzetméteres önkormányzati lakásban. Érzem a hangján, hogy mennyire fáradt, mégis boldogan és büszkén kezdi mesélni a történetüket.

”A volt férjem egy zseniális agyú, olvasott, hihetetlenül művelt orvos, akitől rengeteget tanultam. Már a kezdetektől voltak alkoholproblémái, de úgy gondoltam, ha együtt boldog lesz az életünk, akkor nem lesz szüksége arra, hogy igyon. De sajnos, aki függő, annak más a prioritás. Nem tehettem ki többé a gyerekeket ennek az élethelyzetnek, ki kellett lépnem.” – kezdi felidézni a történteket az édesanya.

2014-ben váltak el, volt férje maradt a lakásban. Anikónak sikerült hozzájutnia egy önkormányzati lakáshoz, bár mint mondja, az új otthonuk borzalmas állapotban volt.

”Feketék voltak a falak a kosztól, tele volt a lakás csótánnyal, nem is hoztam ide a gyerekeket, hónapokon át mindennap dolgoztunk rajta a bátyámmal.”

Június elején költöztek be a saját költségen felújított másfél szobás lakásba. Már épp berendezkedtek, amikor kiderült, hogy az édesanya ismét várandós.

”Megismerkedtem egy orvossal, és bár családos ember, mégis egymásba szerettünk. 2004-ben diagnosztizáltak nálam endometriózist, azt mondták, meddő vagyok. A két nagyobb gyermekem lombikprogram segítségével jött világra. A betegségem miatt kellett fogamzásgátlót szednem, ezért is lepődtem meg annyira, hogy mégis teherbe estem, hiszen természetes úton nem is lehetett volna gyermekem. Egyszerre volt bennem földöntúli öröm és pánik.” – mesél a döbbenetes időszakról Anikó.

A férfi nem szerette volna, hogy Anikó megtartsa a babát, attól félt, hogy lebukik majd a családja előtt. Az édesanya azonban ezt nem hagyta annyiban.

”Azt mondtam, hogy semmi gond, akkor felnevelem egyedül. Biztos, hogy nem fogok eldobni magamtól egy óriási ajándékot. Itt a helye köztünk, nem véletlenül kaptuk őt.”

Egy hónap huzavona után párja végül beadta a derekát. Sőt, ő javasolta, hogy kislányuk neve legyen Zoé, ami görögül életet jelent.

Anikó azt mondja, szülei konzervatív szemléletűek, édesapja református lelkész. Amikor kiderült, hogy várandós, akkor írt egy levelet az édesanyjának, amiben mindent elmondott.

”Kész tények elé állítottam őket: lesz egy 15. unokájuk.”

Az édesanya azt mondja, szerencsére szülei hamar elfogadták ezt a helyzetet és mindenben támogatják őt.

Így éltek egy ideig, négyesben, a másfél szobás lakásban. Egészen addig, amíg Zoé édesapja odaköltözött hozzájuk.

”Közel másfél évig laktunk együtt öten a másfél szobában, ez sok nehézséggel járt, végül mégis visszaköltözött a feleségéhez.”

Zoét minden második hétvégén elviszi az apukája, a nagyok apukája pedig már nem nagyon mozdul ki a lakásából, de a gyerekek gyakran látogatják meg őt. Anikó pár éve bukkant rá az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványra, ahonnan rengeteg segítséget kaptak.

”Karácsony előtt lerajzolták a gyerekek, hogy mit kérnek a Jézuskától és egyszer csak megérkezett az ajándék! Ezen felül pedig kétszer is eljutottunk olyan nyaralásra, ami nekem nem fért volna be az anyagi lehetőségeimbe.”

Nagy Anna, Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány alapítója és az Egyszülős Központ vezetője azt mondja, a járvány miatt különösen nehézzé vált az egyszülős családok helyzete.

”Nehéz megoldani a munkát, hogy kész legyen a lecke, a kicsi ne szedje szét a lakást. El lehet képzelni, hogy milyen az, amikor egyetlenegy felnőtt van erre az összes feladatra. Annak az egy szülőnek kell megoldania mindent. Nem is beszélve azokról a családokról, ahol az egy szál kenyérkereső elvesztette a munkáját. Talán soha nem is volt ekkora szükség ránk, mint most.”

Nagy Anna azt mondja, a bezártság és túlterheltség miatt rengetegen kérnek tőlük jogi vagy pszichológiai problémákban segítséget, de a legnagyobb szükség arra van, hogy az egyedülálló szülőknek állást találjanak, hiszen ezek a szülők nem engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak. A gyerekeket pedig a korrepetálásban is tudják segíteni. Szerencsére rengeteg adomány is érkezett hozzájuk, tanszerekkel, laptopokkal és élelmiszeradományokkal is tudják segíteni a rászoruló családokat.

Végeztünk egy felmérést. A kutatásból az jött ki, hogy a szülők a legnehezebb problémának az elszigetelődést jelölték, vagyis hogy mennyire magányosak. Nincs mellettük a mindennapokban egy másik felnőtt, de ettől hogy egyedül maradnak, más felnőtt társaságokból is kiesnek, a családból, vagy a baráti körökből. Előfordul, hogy az ő gyereküket nem hívják meg egy zsúrra, mert a szülők nem akarják az egyedül nevelő szülőt meghívni, tehát bizonyos felnőtt társaságokban perifériára kerülnek.

Éppen ezért igyekeznek minél több programot szervezni, szülőknek és gyerekeknek egyaránt.

”Fontos hogy ezeknek a gyerekeknek is legyen lehetőségük táborozni, különórákra járni, olyan helyekre, amikre egyébként nem lenne lehetőségük. Nekik is egy gyerekkoruk van. Ha nem tudják megélni a saját gyerekkorukat azért, mert a családjuk nehéz helyzetben van az egy nagy igazságtalanság az élet részéről, ezért próbálunk meg minden segítséget megadni, amit csak lehet.”

Amikor Anikót arról kérdezem, hogy egyszülősként mi okozza neki a legnagyobb problémát, három fontos dolgot emel ki. Az egyik, amit nagyon sajnál, hogy nem tud megfelelő méretű életteret biztosítani a gyerekeinek. Három gyereke jelenleg egy félszobában tanul és alszik.

”A kamasznak nyilvánvalóan szüksége lenne arra, hogy magára tudja csukni az ajtót, hogy a tanuláshoz nyugalom vegye körül, hogy az ötéves ne szaladgáljon be fél percenként a közös szobába. Hogy legyen egy saját kis vacka, ahol beszélgetni tud a barátaival, ha meglátogatják őt. Igazából 3 külön szoba lenne optimális a nemek és a korosztály miatt. Szülőként nagyon nehéz napról napra tudomásul venni, hogy ezt nem tudom nekik megadni, pedig az én dolgom lenne. Egyetlen keresőként nem tudok akkora önrészt felmutatni, hogy egy új lakás vásárlásába foghassak, a nagyobb összegű hitelfelvételtől pedig félek. Gyakorlatilag a nagycsaládos lakásvásárlási lehetőségekből semmit nem tudok igénybe venni, pedig sokszor a fejemhez vágják, hogy "jó neked, 3 gyerekkel minden ingyen van".

A másik, ami egyszülősként időnként sakkban tart, hogy ha velem valami történik, mi lesz velük. De ilyenkor eszembe jut, hogy nagy a családunk és biztos lehetek abban, hogy ebben az esetben ők úgy gondoskodnak a gyerekeimről, ahogy azt én tenném. Ez a tudat megnyugtat.

És persze azért hiányzik egy társ is, akivel minőségi időt tudok együtt tölteni, beszélgetni, kettesben lenni. Ez nagyon rám férne, de olyan régóta csak a gyerekek mindennapjait rendezem egyedül, hogy lehet, már nem is vagyok képes másik felnőtt társaságában kikapcsolódni, amúgy is nehezen engedem el magam az állandó kontroll szükségessége miatt. Paradox módon leginkább akkor töltődöm, ha a gyerekekkel vagyok, ha mindannyian körülöttem vannak, mert akkor végre nincs hiányérzetem. Nyaranta vagy hétvégente sokat jövünk-megyünk autóval, bejárjuk az országot, sok éve mutogatom nekik, mennyire szép helyre születtünk. Fontosnak tartok olyan fogékonyságot kialakítani bennük, hogy lássák meg a sok szépet a környezetünkben. Ezek a legjobb együttlétek.”

Anikó azt mondja, bármennyire is hiányzik egy férfi az életéből, első helyen mindig a gyerekei lesznek. Hálás értük, úgy véli, mindannyian Isten ajándékai. Mint mondja, korán lettek önállóak, ráadásul nagyon céltudatosak is, zenélnek, sportolnak és küzdenek az álmaikért.