SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Több vetélés után egészséges kisbabának adott életet: így segített olvasónknak a Családinet szakértője

Családinet [cikkei] - 2018-10-10
Megható levelet kaptunk olvasónktól Prof. Dr. Balázs Csaba endokrinológus szakértőnknek címezve.
Több vetélés után egészséges kisbabának adott életet: így segített olvasónknak a Családinet szakértője

A kép illusztráció
 

"42 évesen egy éven belül kétszer estem teherbe. Sajnos mindkétszer elvetéltem, az ok pedig nem derült ki. Egyre kevesebb lehetőséget láttam arra, hogy édesanya lehessek. Szerettem volna még próbálkozni, de nagyon féltem, hogy ismét sikertelenül.

Testileg és lelkileg is nagy megterhelés volt. 

Sajnos nem ismertem olyan orvost, akihez bizalommal fordulhattam volna segítségért. Ezért az interneten néztem utána, milyen irányba induljak. Így találtam rá a Családineten Prof. Dr. Balázs Csaba úrra, akinek írásait olvasva úgy éreztem, megtaláltam a megoldást.

Bejelentkeztem hozzá, és az alapos, holisztikus  kivizsgálás során kiderült, hogy pajzsmirigy gyulladásom és alulműködésem van, ami a vetéléseim oka lehetett.  Komplex kezelésben részesültem. Leleteredményeim javultak, fél év múlva ismét babát vártam. 

Továbbra is rendszeresen jártam kontrollra, majd kislányom egészségesen megszületett.

Soha ilyen boldog még nem voltam. Hálásan köszönöm Professzor úrnak hozzáértő és áldozatos gyógyító munkáját, melynek segítségével mindez sikerülhetett. Minden jót és további sok sikert kívánok!"

Szakértőinktől bármikor, ingyenesen kérdezhetnek olvasóink - jelenleg összesen 140 szakértőnk igyekszik válaszolni minden felmerülő kérdésedre. Válaszd ki a témát, ami érdekel >> Családinet Szakértők

Indexkép: pixabayTryJimmy

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja