SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Még egy babát szerettek volna - Ötösikreknek adott életet a 23 éves nő

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-11-09
A cseh párnak már volt egy babája, miközben arról álmodoztak, milyen jó lenne egy kistestvér. Álmuk valóra is vált, de nem akárhogyan: egyszerre 5 egészséges baba érkezett hozzájuk.
Még egy babát szerettek volna - Ötösikreknek adott életet a 23 éves nő

A második és a harmadik ultrahangon is további babákat fedeztek fel

Alexandra Kinova és férje, Antonin úgy döntöttek, hogy szeretnének még egy babát kisfiuk mellé. Hatalmas volt az örömük, amikor kiderült, hogy a nő ismét várandós. 

Az első ultrahangos vizsgálat azonban hatalmas meglepetést tartogatott számukra: az orvosok ugyanis közölték velük, hogy nem egy, hanem két babájuk is lesz. A pár nem ijedt meg az ikerterhességtől, úgy gondolták, hogy könnyen veszik majd az akadályokat, így boldogan fogadták a hírt. Mindenki nagyon várta már a kistestvéreket. 

Később azonban újabb váratlan fejlemény történt. A második ultrahangon az orvos azt mondta, hogy nem egy, hanem két ikerpárt lát, vagyis a szülőknek még négy kisbabájuk lesz.

Az események azonban itt még nem értek véget, sőt, ezután pörögtek fel igazán. A következő orvoslátogatáson már azt hitték, hogy semmilyen meglepetés nem éri majd őket, de nem így történt. Kiderült, hogy a kismama öt magzatot hord a szíve alatt. Pillanatok alatt világszenzáció lett a történetük.
 


 

Egy a hétmillióhoz az esély, hogy ötösikrek szülessenek

A kismama végül öt egészséges babát hozott világra, a fiúk Deniel, Michael, Alex és Martin nevet kapták, míg a kislány Terezka lett.

A szülés napján körülbelül 40 kórházi alkalmazott volt jelen a szülőszobánál, szerencsére minden a legnagyobb rendben zajlott. Az újszülöttosztályon több dolgozó is könnyekben tört ki az örömtől. Az édesapa éppen dugóban ült és majdnem lemaradt a szülésről, de szerencsére még időben oda tudott érni.
 


 

Mindenki alig várta, hogy megtudja a kicsik nemét, és hogy mindannyian egészségesek-e.

Az édesanya az első nő Csehországban, aki ötösikreket szült anélkül, hogy bármilyen termékenységi kezelést kapott volna.
 


 

Egészen mesébeillő egy másik család története is, melyről nemrég számoltunk be: Gaby és Patrick Haglernek már volt 3 gyereke, amikor úgy döntöttek, hogy szeretnének egy negyedik babát is. Már meg is vásároltak egy hatszemélyes autót, amikor kiderült, hogy nem egy, hanem négy babával várandós az édesanya.

Indexkép: Jesus Daily / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Az ILD-betegség elleni küzdelem fontos eleme a személyre szabott terápia mellett a megfelelő életmód kialakítása, különös tekintettel a fizikai aktivitásra. E betegek számára az aktivitás elsősorban a szabadban való mozgást jelenti, amire a tavasz ideális évszak.
A szerkesztő ajánlja