SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Csak ellene szól minden" - ezért nem vállal gyermeket Járai Kíra

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-11-02
Az anyaság iránti vágy sem ébredt fel benne, ráadásul úgy gondolja, hogy gyerekének már a létfeltételei sem lennének biztosítva. Úgy fogalmazott: "nemcsak azon aggódnék, hogy a gyerekkorát ne csesszem el, hanem hogy egyáltalán mi lesz vele, tud majd mit inni, lesz hol laknia, nem fog 50 fokban megsülni?"
Járai Kíra a Paliék világa by Manna Futtában című műsorban beszélt arról, miért nem vállal gyereket.

"Bárki, akit ismerek, beleértve magamat is, mindenki a gyerekkori sérüléseit és sérelmeit nyögi még felnőttkorában is"

Palikék Világa by Manna Futtában című műsor legújabb adásában beszélt Járai Kíra arról is, hogy miért nem vállal gyereket.
 


Döntését több dologgal is indokolta: 

"Egyrészt nem éledt fel bennem a vágy ez iránt, másrészt ez elképesztő felelősség. Bárki, akit ismerek, beleértve magamat is, mindenki a gyerekkori sérüléseit és sérelmeit nyögi még felnőttkorában is. Tudom, hogy bármennyire szeretném nagyon jól csinálni, egyszerűen rettegek azoktól az automatizmusoktól, amik az emberben benne vannak, mert hiába, ahogy felnőtt, azt nem akarja csinálni, de akkor is előjön. Lehet ezt persze folyamatosan kontrollálni, de ha kedvem és vágyam sincs, akkor miért. A másik, hogy a mai világban abszolút közhely, de érvényesebb, mint valaha: nemcsak azon aggódnék, hogy a gyerekkorát ne csesszem el, hanem hogy egyáltalán mi lesz vele, tud majd mit inni, lesz hol laknia, nem fog 50 fokban megsülni? A létfeltételek nem lesznek meg gyakorlatilag."


"Csak ellene szól minden"

Hozzátette, hogy egyetlen érv azért mégis a gyerekvállalás mellett szól, bár ez önző szempont.

"Csak ellene szól minden. Egyedül az szól mellette, hogy mennyire szeretem Mátét, és megnézném, hogy belőlünk milyen gyerek, milyen ember lenne. De ez teljesen önző szempont” – mondta Járai Kíra.


Járai Máté nem szeretné, ha továbbörökítené a szorongásait

Járai Máté tavaly decemberben vallott arról, hogy mi az oka annak, hogy még nincs gyerekük.
 


 

"Nagyon jó apa lennék valószínűleg, de az is egy feszültségforrás lenne saját magammal szemben, hogy vajon elég jó apa vagyok-e? (…) Nem is a megcsinálással van a baj, hanem azzal a felelősségtudattal, hogy semminek nem tudok nekimenni úgy, hogy majd lesz, ahogy lesz, hanem ezt is túlságosan megtervezem, hogy mindennek legyen meg a helye, és még nincs meg” – mondta a Jászai Mari-díjas színész.

Indexkép: Palikék Világa by Manna / Youtube

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja