24 év egy bunkerben - Elizabeth Fritzl története

A bűnügy elkövetője és áldozatai azóta is állandó kíváncsiság tárgyai, bár a megmenekült család ma már rejtett helyen, teljesen új identitással él. Talán először történt meg egy nagy port felvert bűnügy kapcsán, hogy az áldozatokat úgy el tudták rejteni a nyilvánosság elől, hogy valóban láthatatlanná váltak – a segítők tökéletesen végezték a dolgukat.

Az amstetteni vérfertőzéses botrány olyannyira megrázta egész Ausztriát, hogy nincs az országban olyan állampolgár, aki ne ismerné ezt a nevet: Josef Fritzl. Van azonban a történetnek egy olyan mellékszála, ami csodálattal tölti el az ember szívét, és reményt nyújt a szeretet mindenkori győzelméről a gonoszság felett.

Mire képes az anyai felelősségérzet és erő egy szinte mindentől megfosztott helyzetben? Hogyan képes a puszta szeretet, az okos gondoskodás még egy fizikailag és mentálisan is végletesen hátrányos helyzetből egészséges lelkű gyermekeket nevelni? Milyen eszközöket használt Elizabeth Fritzl egy alig 50-60 négyzetméteres, 170 cm magas föld alatti bunkerben szexrabszolgaként bezárva azért, hogy tartsa gyermekeiben a lelket? Az évekig tartó raboskodás után hogyan tudták befogadni az ismeretlen világot?

Mi volt az a töltet, amivel átvészelték a poklot?

2008 április 27-én egy ijesztő állapotú fiatal nőt találtak Amstetten város kórházának közelében. A lány 19 éves volt, bőre olyan sápadt, mint akit soha nem ért a nap, testén súlyos bántalmazás nyomai látszottak, fogai rossz állapotban voltak, haja több helyen kitépve. Az eszméletlen állapotú lány a kórházban sem tért magához, kilétére nem is derült fény, amíg egy hetven éven túli férfi meg nem jelent a nővérpultnál, és elő nem állt egy hajmeresztő történettel.

Josef Fritzl (született: 1935-ben) változata szerint a beteg lány nagy valószínűséggel az ő unokája lehetett. A Josef által előadott történet szerint Elisabeth nevű lánya 24 éve eltűnt, nagy valószínűséggel egy agymosó szekta tagjává vált, és időről-időre újszülött gyerekeket hagyott a küszöbükön egy kosárban, akiket feleségével, Rosamary-val együtt ők nevelnek fel. Úgy vélte, ez a lány is egyik unokája, Kerstin lehet, mert az édesanyja levélben kérte őt, hogy keresse meg a lányt a kórházban, hiszen súlyos légúti beteg lett, és biztos fél egyedül a kórházban.

A kórházi dolgozók hüledeztek a hallottakon, majd a lány sérülései miatt értesítették a rendőrséget, akik hivatalból kezdtek nyomozni Elisabeth után, mivel őt tartották a bántalmazónak.

Kerstin zsebében azonban egy titkos levél lapult, melyet az édesanyja írt, és sorai merőben ellentmondtak a 73 éves Josef történetének.

Josef vehemensen állította, hogy lánya 24 évvel ezelőtt eltűnt, amiről ő és felesége akkoriban értesítették is a hatóságokat, de a nyomozás a lány nagykorúvá válásával megszűnt. Josef akkor többször sírva kérte a lánya elrablóját, hogy engedje el a lányát, hiszen otthon várják őt a kétségbeesett szülei, és rengeteget veszekedett a rendőrökkel, akik nem találták meg a lányát… Elizabeth azonban megírta, hogy nem a szekta tartja a markában.

A rendőrségi nyomozás Josef és az egész ország számára váratlan eredményeket produkált 

Josef számára természetesen nem maguk a tények okoztak meglepetést, inkább a nyomozók módszerei és felkészültsége. A rendőrök a férfi kertes villasori házában azzal szembesültek, hogy Josef és Rosamary három unokáját neveli ott meglehetősen jómódban: Lisa-t, Monika-t és Alex-et.

A rendőrség azonban Elisabeth levelének hatására rögtön DNS vizsgálatot végzett a három gyereken, és meghökkenve tapasztalták, hogy a gyermekek apja (és nagyapja is) maga Josef.

A nyomozók követelték a férfitól, hogy hozza be a rendőrségre a lányát, és Josef másnap besétált a hófehér bőrű Elizabeth-tel. Nem tagadhatta a tényt, hogy tudja gyermeke hollétét, a genetikai eredmények magukért beszéltek.

Elizabeth 41 évesen, 24 bezártságban töltött év után először lépett ki a világba 

Apja súlyosan megfenyegette azzal, hogy mi fog történni vele és a pincében élő gyermekeivel, ha nem úgy vall, ahogy azt az apja eldöntötte. A kihallgatás órákig tartott, majd egy adott pillanatban Kerstin bántalmazásának ügye egyszer csak teljesen mássá alakult. Elizabeth kiesett az előre begyakorolt mondatokból, zaklatottan zokogott, majd kijelentette: ha soha többet nem engedik az apját a közelébe, mindent elmond az elmúlt több mint két évtized eseményeiről.

Egész Ausztria beleremegett a történetbe, az az Ausztria, aki még ki se heverte Natascha Kampusch esetét, és újra szembesülnie kellett azzal, hogy mire képes az emberi gonoszság.

Mindkét történetben jellemző szál az, hogy a menekülés esélyét a fogvatartó bűnöző azzal is igyekszik elvenni az áldozatától, hogy a szerettei életével zsarolja a rabot, tehát még a gonoszság is a szeretetet használja fel erőforrásként. Ez az ördögi húzás annyira iszonyúnak hangzott, hogy a vallomás során néhány nyomozó is könnyekre fakadt.

Elizabeth a vallomásában minden feltárt 

Apja már gyermekkorában is bántalmazta a családot, a fiatal Elizabeth és hat testvére számára gyermekként csak az iskola jelentett némi szabadságot. A bántalmazás a lány 12 éves korára molesztálássá fajult, a kislány visszahúzódó lett, romlottak a jegyei az iskolában, és 17 évesen szökést kísérelt meg egy barátnőjével együtt, de a rendőrök visszavitték őt a szülői házba. Innentől kezdve felgyorsultak az események.

Apja viszonylag jól kereső elektromérnök volt, de pénzét sosem a nagycsaládra költötte, hanem hamar aljas és ördögi terve megvalósításához látott. Tervet adott le a hivatalba pince építésére a háza alá, de a valóságban nagyobb bunkert épített, mint amilyenre az engedélye szólt. Egy szoba, egy konyha és egy WC volt a bunkerben, a vízvezetéket saját hálózatára kötötte, szellőzés viszont alig volt a helységekben. Saját használatra egy orvosi szobát is fenntartott, de ezt még a lebukása után sem vallotta be.

A szoba levegője fullasztó volt és alig lehetett felegyenesedni benne. Elektromos és mechanikus zárak is tartoztak a felszereléshez, melyeket belülről semmiképpen nem lehetett kinyitni. A páncélajtót egy álcázott falelem takarta a külvilág elől. Ez azt jelentette, hogy

ha Josefet valaha halálos baleset érte volna, a bunkerben élő személyekről senki soha nem szerzett volna tudomást, sem életükről, sem halálukról.

Josef egyedül építette a háza alatti bunkert, öt éven át, és senkit nem engedett a dédelgetett álma közelébe. Mikor rájött, hogy legidősebb lányának, Elizabethnek udvarlója akadt egy Andreas nevű fiú személyében (ő azóta is mentális problémákkal küzd, hogy Elizabeth előkerült), ez tervei gyors végrehajtására sarkallta.

1984 augusztus 28-án megkérte a lányát, hogy menjen le vele a bunkerbe segíteni neki, kábítószeres kendővel elkábította a lányt, majd egyszerűen rázárta az ajtót, és 8516 napon át nem engedte ki a napvilágra.

Az első hónapokban a WC-hez láncolta és ha a lány támadni próbált, súlyos bántalmazásokkal büntette. Éveken át éheztette, szexrabszolgaként használta saját lányát, és az erőszakból később 7 gyermek született, melyből hármat Josef felvitt a házába, és feleségével együtt nevelte őket. 

Három gyermek lent élt az édesanyával a pincében, egy kisbaba pedig újszülöttként elhunyt, mert Josef segítségadás helyett magára hagyta a szülő nőt és a lélegzetvétellel küszködő kisbabát. Minden szülésnél az volt a menetrend, hogy mihelyt Josef közeledni látta az időt, tíz napra eltűnt a bunkerből, és csak egy idő után nézte meg, hogyan alakultak a dolgok.

Egyetlen szoba, és egy kétségbeejtő helyzetben lévő anya a gyermekeivel. Egy szoba, ahol csak villanykörte nyújt némi fényt, ahol semmit nem lehet tudni a külvilágról, ahol nincs se iskola, se játszótér, se fű, se fa…

Elizabeth az első öngyilkossági kísérletei után megpróbált nyugodt maradni, és célzottan választott pillanatokban az apjától vitaminokat kért, UV-lámpát és tankönyveket. Bár iskolásként nem volt jó tanuló, hihetetlenül komolyan vette a gyermekei tanítását, napirendet alakított ki számukra, melyben még a testnevelésnek is szerepet szánt.

Mindent elmondott az igazi kinti világról, dalokat és verseket tanított a gyerekeinek és számolni is megtanította őket.

Napi három órát tanultak, mert ennyit tett lehetővé a bunker oxigénszintje 

Soha nem mondta nekik, hogy ők valójában rabok, úgy utalt a helyzetükre, hogy most ekkora a világ. Nem számított rá, hogy valaha is szabadok lesznek, mégis felkészítette rá a gyerekeit. Alig tudtak zöldséget és gyümölcsöt enni, szinte csak konzerveken éltek, Elizabeth azt azonban mégis elérte, hogy Josef havat, homokot, és néha virágot hozzon a bunkerbe. A gyerekekre fordított figyelem megmentette őket attól, hogy végleges mentális károsodást szenvedjenek, és készenlétben tartotta azokat a képességeiket, amikkel később be tudtak illeszkedni egy teljesen idegen világba.

Josef letartóztatása után a rendőrök kiszabadították Stefant és az ötéves Felixet is, majd autóval kórházba vitték őket.

A két gyerek elámult a világ láttán, amelyről édesanyjuk beszélt nekik, és egy csapásra kiderült, hogy a történetből minden igaz. A kocsi lassan hajtott, hiszen a gyerekek lába alatt addig soha nem mozdult meg a padló. Később kiderült, hogy nem boldogulnak a lépcsővel sem, és soha életükben nem volt annyi helyük, hogy futni tudjanak. Problémát okozott felfelé menet a légzésük szabályozása, és annak a látványa, hogy kint milyen sokan élünk.

És mégis, minden hátrány ellenére az történt, hogy mindhárom gyerek – a lassan felépülő Kerstin is – meg tudta találni a helyét a világban, mert ehhez egyetlen dolog elég volt: az anya mindent felülíró figyelme.

Ma már külön házban élnek együtt egy be nem azonosított településen, álnéven és békében. Ma már nem kell a házuk mellé egy bunker méretű konténer, mint a kórház utáni időkben, amikor még annyira kötődtek fogságuk helyszínéhez, hogy zaklatott állapotban csak ott tudtak megnyugodni. A házukon belül viszont nincsenek ajtók.

Josef életfogytiglani börtönbüntetést kapott, minden vádpontban bűnösnek találták. Felelnie kellett Alex ikertestvérének haláláért is, akinek születésekor nem nyújtott segítséget. 2022-ben sztárügyvédje ugyan megpróbálta a szigorúan őrzött elmekórtani megfigyelőből a könnyebben viselhető börtönrészre helyeztetni, de kérelmének nem adtak helyt.

Rengeteg helyi felderítetlen bűnügy oldódott meg a férfi elfogása után 

Josef kéjgyilkosságok bevallása mellett azt is elmondta, hogy annak idején saját édesanyját is befalazta a szobájában, és bár nem ölte meg őt, soha többet nem engedte ki a házból.

„Jó apa és jó férj szerettem volna lenni” – mondta a tárgyaláson. Ügyvédje szerint Josef zavart agyában úgy jelent meg ez a 24 év, mintha mindentől megvédte volna a családját, az „övéit”.

Elizabeth soha nem hitte el, hogy édesanyja semmit nem tudott arról, hogy lánya és unokái ott sínylődnek a házuk alatti pincében. Szakított az édesanyjával, és a gyerekeivel külön városban él. Az interneten egyetlen fotó sem található a mostani önmagukról.

2013-ban a bunkert lebetonozták, de a fölötte lévő ház még áll. 500-700 euróért ki lehet bérelni.