SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ennek a személyiségtípusnak a legnehezebb az anyaság

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-05-30
Az introvertált szülők számára nagy kihívást jelent, hogy a gyermekük folyton mellettük van, és szinte soha nincsenek egyedül. Az ilyen szülők bűntudatot élnek meg, amiért képtelenek arra, hogy hosszabb időn át játsszanak a gyermekükkel, vagy hogy nagyon nehezen viselik, ha gyerekzsivajtól zengj a ház.

Így éreznek az introvertált szülők

Vannak olyan emberek, akik világ életükben befelé fordulók voltak: nekik szükségük van az egyedüllétre, hisz ekkor tudnak feltöltődni. Amikor szülővé válnak, nagy nehézséget jelent számukra, hogy folyamatosan ott van mellettük a gyermekük, így szinte soha nincsenek egyedül. 

Egy anya úgy nyilatkozott a mother.ly cikkében, hogy amikor délutánonként a férje játszott az udvaron a gyerekekkel, és hívta őt is, hogy csatlakozzon hozzájuk, akkor csak arra tudott gondolni, hogy: "Nem, köszönöm."

Valahogy így lehetne megfogalmazni azt az érzést, amit az introvertált szülők éreznek. 

Az introvertált személyiség az átlagnál több információt vesz fel a környezetéből, emiatt van szüksége magányra, hogy mindezt fel tudja dolgozni. Ha nincs részük nyugalomban, amikor ezeket az ingereket fel tudnák dolgozni, akkor hamar túlterhelődnek. 

Az introvertáltak kerülik a tömeget és a magas adrenalin szinttel járó helyzeteket. 

Amikor gyermekük születik, akkor egyfajta kettősséggel találják szembe magukat. Sok szülő bűntudatot él meg, amiért számára nem természetes az, amit a társadalom elvár tőle: hogy egész nap sok időt töltsön a gyerekével, rengeteget játsszon vele, élvezze, hogy gyerekzsivajtól hangos a ház. 

Ez teljesen ellentétes azzal, amire nekik oly nagy szükségük van: a csenddel és magánnyal. Ezért az ilyen szülők fokozottan ki vannak téve a szorongás és a depresszió kialakulásának.
 

Ezek az előnyei, ha introvertált szülő vagy

Nemcsak hátránnyal jár azonban befelé forduló szülőnek lenni. Az introvertáltak ugyanis észrevesznek olyan dolgokat, amiket az extrovertált társaik nem. Érzékelhetik a gyerekeik legapróbb rezdüléseit, a hangulatváltozást, vagy a közelgő hisztirohamot. 

Néhány hasznos tanács introvertált szülőknek

Legyen egy napirend, amihez tudtok igazodni, így kevesebbet fogsz stresszelni! Sokkal jobb ez a megoldás számodra, mint ha spontán kellene kitalálnod, hogy mi lesz a következő lépés, miközben a gyerekek rohangálnak körülötted.

Hallgass zenét, amikor teheted - így lesz egy kis időd befelé fordulni! Néha pár perc is elég lehet.

Próbáld megoldani, hogy időnként teljesen egyedül is lehess - és egy pillanatig se bántson emiatt a lelkiismereted! Számodra - rengeteg más társaddal együtt - ez egyszerűen létszükséglet, és ezzel semmi probléma nincs.

Keress nyugodtabb tevékenységeket, amiket a gyerekeid is élveznek! Legyen szó könyvolvasásról vagy kézműveskedésről, egy kis csendes kikapcsolódás mindenkinek jól jön néha. 

Kapcsolódó cikkeink:

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja