SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Törődjünk a gyerekek mentális egészségével - üzeni az október 10-i világnapon az UNICEF Magyarország

Családinet [cikkei] - 2021-10-08
Ahogy a legfrissebb globális UNICEF-jelentés, úgy a szervezet aktuális hazai kutatása is azt mutatja, hogy a COVID-19 járvány lelki egészségre gyakorolt hatását még hosszú évekig nyöghetik a gyermekek és a fiatalok. Az UNICEF Magyarország október 10-ére, a mentális egészség világnapjára időzítve indítja el új, gyakorlati támogatást nyújtó projektjeit Lélekemelő Programjának keretében, amely célzottan segíti a fiatalokat, a szülőket és a gyermekekkel foglalkozó szakembereket.

Segítség gyerekeknek és szülőknek – a magyar UNICEF válasza a kihívásokra

Az UNICEF Lélekemelő Program keretén belül mától bármely magyar iskolába rendelni lehet olyan ingyenes, interaktív előadásokat, amelyeknek kifejezetten a gyerekek mentális egészsége áll a fókuszában. A Lélekkel az Egészségért Alapítvánnyal (Sulinyugi szakmai csapattal) együttműködésben fejlesztett új óratematika többek között foglalkozik a gyermekek pszichés jólléthez való jogával, a lelki egészség megőrzésének fontosságával, a nehézségek korai felismerésével és egyes stresszlevezető technikák elsajátításával. Az előadásokat pszichológusok, egészségfejlesztő szakemberek tartják, 4-12. osztályos gyermekek számára. Mindez szervesen illeszkedik az UNICEF Magyarország évek óta sikeresen futó Ébresztő-óra programjához is, melynek célja, hogy érdekesen, játékosan adjon át fontos gyerekjogi ismereteket, csoportos foglalkozások keretein belül. Az új foglalkozásokra a lelkiegeszsegora@unicef.hu email címen lehet jelentkezni.  

a gyermekek mentális egészsége

„Az UNICEF itthon is komoly erőfeszítéseket tesz, hogy tisztán lássuk, milyen következményekkel járt a járvány a gyermekek mentális egészségére. Az elmúlt hónapokban több körös reprezentatív kutatásban kérdeztük meg a magyar szülőket és a gyerekekkel foglalkozó szakembereket: pedagógusokat, pszichológusokat. Ezen részletes adatok ismeretében dolgoztuk ki legújabb programunkat, amellyel közvetlen segítséget kívánunk nyújtani az iskolás korosztály és az érintett szülők számára” – nyilatkozta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezetője.

Szintén az UNICEF Lélekemelő Program része egy, az érintett szülőknek szóló új lehetőség, amelyet az UNICEF Magyarország a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriával és a Kapcsolódó Nevelés Egyesülettel együttműködésben dolgozott ki és tesz elérhetővé. Célja, hogy szakmai segítséget kapjanak a szülők akkor is, ha anyagi lehetőségeik egyébként nem engednék, hogy szakemberhez forduljanak, amikor gyermekük mentális állapota azt indokolná. A szulocsoport@unicef.hu email címen jelentkezők 5-7 alkalmas szülőtámogató tréningen vehetnek részt ingyenesen, kiscsoportos formában, tapasztalt szakemberek vezetésével.   

a gyermekek mentális egészsége

„Friss hazai kutatásunk szerint a szülők kétharmada érzi úgy, hogy gyermeke nem kapott érdemi segítséget, amikor erre mentális nehézségei miatt szüksége lett volna a járványidőszakban. Minél kisebb havi jövedelemből él a család, annál nagyobb arányban számoltak be arról, hogy egyedül  érezték magukat a problémával. Szülőcsoportjainkba elsősorban olyanok jelentkezését várjuk, akik valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek és ezért tényleges nehézséget jelent számukra, hogy megfeleljenek a gyermekük mentális egészségével kapcsolatos kihívásoknak, önerőből nem jutnának megfelelő szakmai segítséghez” – mondta Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője.  

Az UNICEF Lélekelemelő Programról és az annak keretében megvalósuló Egészség-órákról és szülőcsoportos foglalkozásokról a https://unicef.hu/mentalis-egeszseg oldalon, a gyermekjogokról szóló Ébresztő-óráról pedig a https://ebresztoora.unicef.hu/ weboldalon érhető el több információ.

a gyermekek mentális egészsége

 

Segítség szakembereknek – ingyenes szupervízió

Folytatódik az UNICEF Magyarország Pro Bono Szupervíziós szolgáltatása is, melynek keretében gyermekvédelmi szakemberek és pedagógusok kaphatnak 5 óra ingyenesen elérhető mentálhigiénés támogatást saját pszichés jóllétük fenntartásához, szakmai kihívásaik kezeléséhez. A közelmúltban megjelent – tanárokkal és pszichológusokkal készített – UNICEF-kutatások tanulságai szerint a gyerekekkel foglalkozó szakembereket különösen megviselte a járványhelyzet, ezért az ő mentális támogatásuk is kiemelten fontos annak érdekében, hogy megfelelően tudjanak gondoskodni a rájuk bízott gyerekekről. A szupervízió többek között olyan területeken segíti a gyerekekkel foglalkozó szakembereket, mint kiégés-kezelés, intézményi konfliktusok rendezése, motiváció erősítése, a munkahelyi stressz csökkentése. Az UNICEF Magyarország eddig már több mint 100 szakembernek nyújtott szupervíziós támogatást a járvány kezdete óta. Jelentkezés: szupervizio@unicef.hu,  bővebb információ a https://unicef.hu/szupervizio-gyermekvedelemben-dolgozoknak oldalon érhető el.  

Az UNICEF Lélekemelő Program – A gyerekek és fiatalok mentális egészségéért című kezdeményezés nagylelkű magánszemélyek adományainak köszönhetően jöhetett létre. A program keretében a pandémia idején végzett hazai kutatási eredményekről, segítő aktivitásokról és a támogatókról a https://unicef.hu/mentalis-egeszseg oldalon érhető el további információ.

a gyermekek mentális egészsége


 
A gyermekek mentális egészsége a járvány alatt – globális megközelítésben

A napokban nyilvánosságra hozott On my Mind – A gyermekek mentális egészségének javítása, védelme és gondozása című, nemzetközi UNICEF-tanulmány becslése szerint 7-ből 1 serdülő szenved valamilyen mentális betegségben a világon, ami azt jelenti, hogy mintegy 89 millió fiú és 77 millió lány él mentális zavarral a 10-19 éves korosztályban. Globálisan a diagnosztizált mentális zavarok mintegy 40 százaléka köthető szorongáshoz és depresszióhoz, Európában ez az arány 55%-os. Gyakran előfordul még figyelemhiányos/hiperaktivitási zavar, magatartászavar, értelmi fogyatékosság, bipoláris zavar, evészavar, autizmus, skizofrénia és más személyiségzavarok.  

Az öngyilkosság a világon a negyedik, Európában pedig a második leggyakoribb halálok a 15-19 évesek körében, több mint kétszer annyi fiú követ el öngyilkosságot, mint lány. Kontinensünkön a 10-19 éves korosztályban csaknem 1200-an vetnek véget az életüknek minden évben, naponta átlagosan 3 fiatal hal meg így.  

a gyermekek mentális egészsége

A pandémia miatti lezárások 7-ből legalább 1 gyermeket érintettek világszerte és több mint 1,6 milliárd gyermek maradt ki időszakosan vagy tartósan az oktatásból. A napi rutin, az oktatás, a kikapcsolódás hiánya, illetve az aggodalom szeretteik egészségéért és a család anyagi biztonságáért sok fiatalra volt negatív hatással: gyakran számoltak be arról, hogy félnek, dühösek vagy aggódnak a jövőjük miatt.  

Világszerte erős igény mutatkozik a segítségre: a nemzetközi tanulmány készítői által megkérdezett gyerekek és felnőttek döntő többsége úgy véli, hogy a mentális egészséggel kapcsolatos problémák hatékonyabban kezelhetők, ha az érintettek támogatást kapnak, illetve, ha tapasztalataikat megoszthatják másokkal.  Az UNICEF-jelentés azonnali beavatkozásokat sürget az egészségügy, az oktatás és a szociális ellátás területén – ezen kívül leszögezi, hogy pozitív változások csak úgy érhetők el, ha megtörjük a mentális betegségeket övező csendet, fellépünk a megbélyegzéssel szemben, komolyan vesszük a fiatalok tapasztalatait és megértéssel fordulunk feléjük.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja