Alapvetően stresszes életkörülmények között élünk. Ha rövidíteni, leegyszerűsíteni akarom, ehhez jönnek a társadalmi behatások és a szülői öröklési minták, gyermekkorban megélt sérelmek és egyéb behatások. Amikor a tüneteink az „egyszerű” stressz reakciókon túlmutatnak, olykor élhetünk a gyanúperrel, hogy már depresszióban estünk. (Persze elhamarkodottan ne ítélkezzünk. Sokféle stressz reakcióval találkozom. Elsőként akár lehet „csak” kiégés is a tünet.)

Ha depresszió: akkor ennek is vannak fokozatai. Amikor az érzelmi életünk hol ilyen, hol olyan. Egyszer fenn, egyszer lenn, s a depresszió vidám(abb) szakaszából – bipoláris esetén – hamar átbillenünk a mély, negatív fázisba. Olykor ezt fűszerezzük mániás beidegződésekkel, akkor már érzelmi zavarnak is nevezhetjük. Vagy más néven bipoláris zavarnak. Nem az elnevezés a lényeg, hanem az élmény és a tünetek súlyossága az, amire figyelnünk kell.

Ha azt nézzük, hogy a lakosság több, mint 1%-át érinti, akkor ez már igen nagy jelentőségűvé tud válni! Most nem megyek bele az elméleti alapokba, hogy milyen feltételezések és mérések vannak mögötte. A mi szempontunkból az a lényeges, hogy ennek a tünetei már akár gyermekkorban is felfedezhetők. Gyakran a serdülőkor vagy a fiatal felnőttkor határán jelentkezik először.

Kép: Jacke William Heckey / Pixabay.com

A megközelítésem talán kicsit eltér a megszokottól. Az alapelvem, hogy ami történik velünk, az mind tanító jellegű és vagy valamire felkészít vagy tanít, erősít, hogy a saját utunkon, egyéni fejlődésünkben tudjunk előrelépni. Sokszor utalok arra is, hogy a Jó Isten, vagy az Univerzum olyan szituációt teremt számunkra, amiket alapvetően mi „rendeltünk” meg magunknak, terveztük és vállaltuk be – talán még a létközben, ha ez nem idegen az olvasónak –, hogy a lelkünk előre tudjon lépni.
És minden eset, konfliktus – azon túl, hogy a belőlünk áradó rezgések váltják ki, hívják be a történetet – hordoz magában jót is. Amit természetesen elsőre semmiképpen nem veszünk észre. Csak jóval később értjük meg, ha és amikor sikerül megérteni, értelmezni, mi is volt ott a tanítás?

Ahogy a lelkünk halad előre a fejlődési lépcsőkön, úgy látunk rá a történetünkre és értjük meg magunkat jó esetben. Ha nem tudunk előre lépni, akkor nem is biztos, hogy megértjük. Ezek a megrekedt állapotok. A tudatosság és az önismeret támogat minket ebben. Ez lenne az utunk!

Alapvetően mindig van lehetőségünk dönteni, kilépni a helyzetből, illetve megoldani azt. És minden helyzetből tudnánk tanulni, ha arra kellően nyitottak vagyunk vagy lennénk. Alapvetően ez maga az önismeret útja és egyúttal lelkünk spirituális fejlődése.
Ami velünk történik, azt én egy kellően gyakorlatias megközelítésből szoktam elemezni, és vannak olyan módszereim, amikkel a problémának látott események fájdalmas részeit tudom oldani, segíteni a másikat, hogy ezeket az ügyfelem, vendégem a rossz élményeit elengedje.
Azonban amikor az események olyan mértékűvé, olyan rendszerességűvé, vagy erősségűvé válnak, fokozódnak, amit már nehezen tudunk befogadni, elviselni, akkor a jelzés olyan erős lesz, ami ellen elkezdünk védekezni. Főleg, ha számunkra kényelmetlen, egyáltalán nem kellemes!

Az ilyen esetektől való – az ismétlődések miatt erősebben észlelt tünetek miatt már – félelemmé válik, és így vihet el minket egy szélső helyzetbe. Azaz annyiszor ismétlődik az ominózus eset, hogy miután elkezdünk félni tőle, előbb-utóbb be is vonzzuk az ilyen szituációkat. Lehet, hogy az erőssége miatt, lehet, hogy épp a sokszori ismétlődése miatt. A lényeg, hogy kezdi átvenni felettünk az uralmát. S a tehetetlenség, a félelem, olykor már a pánik tünetek is megjelennek.

Ekkor szokott az előfordulni, hogy a tevékenységünk szinte pontosan abban az irányba kezd hatni, hogy egyre inkább elkezdünk félni az ilyen esetektől, tehát a fókuszunk a negatív eseten, a „Jaj, csak be ne következzen!” történeten van. És természetesen annál inkább erősödik, fordul elő többször. Gyakorlatilag, mivel már csak erre figyelünk, csak ilyen jeleket veszünk észre. A következménye pedig a rendszeresen, rituálisan ismételt tevékenységek, mániás sorozatok, ellenőrzések stb. Ekkor már valóban mániásan viselkedünk. Ekkor azt gondolom, már elég erősen eljött az a pillanat, amikor segítségért kell folyamodnunk.

Volt egy ügyfelem, aki közel tízéves korszaka után jutott el hozzám. A pánik tünetei olyan erősek voltak nála, hogy gyakorlatilag a lakásból sem tudott kimozdulni. A társával és a Facebook közösségen kívül gyakorlatilag alig volt más ember, akivel kapcsolatot tartott volna. A lakása biztonságából adott jó tanácsai, erőt adó szavai másokat is megtévesztettek. Azt hitték, minden rendben van vele. Sőt, hogy spirituálisan erős és fejlett bölccsel van dolguk.
Elmondása szerint egy kritikus korszakában eljutott orvoshoz, sőt olyan (bentlakásos) terápiás csoportba is, ahol erősen át kellett lépnie a saját komfortzónáját, azaz félelmi határát. Akkor gyógyszeres kezelést is kapott. Szerencsére olyan orvosa volt, aki lelkesítette, komoly, kihívó feladatokat adott neki, ezért sikeresen megtanította számára a közösségben való létet, a közlekedést. Ez sokszor az egyik kritikus pontja a betegségnek, hiszen sokszor váltja vagy provokálja ki a pánik tüneteket. Végül sikerült neki, s így elkezdett önálló mozgással, közlekedéssel működni. Sajnos, munkára még alkalmatlan volt, de közösségben már elő-elő fordult. Ám ez így is hatalmas előrelépés volt az életében.
Ekkor történt egy beszélgetésünk folytán, hogy érdekes témát kezdett el mesélni. Nagyon szeretett energiával telt közegben beszélni. Ekkor is ilyen helyzetben volt, figyelem rajta, biztonságos térben volt. Gyakorlatilag egy gondolati asszociációs lánc végén a születése körülményeit kezdte mesélni, felidézni. Alapvetően arról folyt a diskurzus, hogy mennyire nem várt gyermek is volt ő.
Édesanyját idézte fel, aki akkor fiatal lányként bizonytalan volt abban, vajon megtartsa-e magzatát? Édesapja pedig abban erősítette, hogy fiatalok még, nem fogják tudni megoldani a gyermeknevelés kérdéseit. Így került sor egy kórházi látogatásra. Édesanyja vizsgálatra várt. Az akkori körülmények, hozzáállás és egyáltalán a kórház légköre, illata, és minden részlete egy különleges helyzetet idézett elő.
Gyakorlatilag – saját szavaival leírva – édesanyja egy ponton a kórházi impulzusok (illatok, zajok, cselekedetek) hatására pánikba esett. Így sürgősen, szinte menekülve, elhagyta a kórházat, Lefordítva ezt a történést, ügyfelünk számára a megmenekülést, az életet jelentette.
Itt megállítottam, kértem ismételje el, lassan és érthetően: mit és hogyan mondott? És akkor megértette, miért állítottam meg! Hiszen saját szavaival kimondta, és a beszélgetés menetében, a helyzet elemzésében és a logika íve mentén számomra egyszerre összeállt, világossá lett: ez maga az ok!
Azaz ő, mint magzat az összes érzelmet, amit édesanyja átélt akkor, a szavakat, a döntést, a félelmet, az érzelmeket – magát a pánikot! – mind-mind édesanyjával együtt átélte, hallotta, érezte. Édesanyja akkori érzelmeit lekövetve világos lett számomra, hogy a pánikreakció = egyúttal életvédő mechanizmus lett későbbi életében. Már egyszer (magzati létben) átélte és megtanulta, a pánik megmenti és életben tartja őt. Így hát életének egy újabb hasonló kritikus helyzetben automatikusan életbe lép a már megtanult reakció. Vagyis az lenne a csoda, ha nem a pánik tünetekkel reagálna kritikus helyzetben!
Ezt felismerve, a helyzet újra átélése mellett már a tudatosság és a megértés védőpajzsai alatt, az esetet ezzel a felismeréssel, feldolgozással ki is tudjuk oldani.

Ilyen és hasonló módon tudunk a fent ismertetett, kényelmetlen esetek mögé nézni. Az itt említett eset végtelenül szerencsés helyzetben adódott, hiszen beszélgetés közben felszínre jött.

Így hát két másik ügyfelemnek is ezt tudtam tanácsolni. A megoldás számukra az ok keresése. Mi okozta? Nem a pedig a „miért?” kérdésre a válasz? (Gyakorlatilag megkapjuk ere is a választ, csak az agy a „Miért?” kérdésre, nem túl jól reagál. Elkezdi keresni és ez egy végeláthatatlan agyi pörgést, eredményez, nem választ. Erre szoktam mondani, ezzel a zöld erdő közepébe találjuk magunkat, és nem a kifelé vezető útra lelünk rá.
Ezért, amikor az ügyfeleim arra keresik a választ, miért történik ez velük, miért cselekednek így, vagy éri ez az esemény őket, akkor nem ezt a kérdést szoktam feltenni. Hanem addig a pontig viszem őt vissza, ahol megszületett az első félelem, pánik tárgya és ott oldjuk ki magát az okot s a választ rá.
Az ezután való munkát, tevékenység sort a következő részben olvashatják.

A cikksorozat többi része:

Félelem, pánik, depresszió - kiút az árnyékos oldalról (2. rész)

   
* A mániás depresszió okai:
A bipoláris zavar okai mindmáig nem tisztázottak, azonban számos elmélet született a betegség feltételezett hátteréről. A XX. század második felében több olyan elgondolás született, amely biológiai tényezőket tett felelőssé. A katekolamin elmélet a depresszió kutatása kapcsán keletkezett, lényege a depressziós beteg noradrenalin és szerotonin rendszerének komplex zavara. A katekolaminok – és az említett két vegyület –neurotranszmitterek, a neurotranszmitterek pedig olyan agyi vegyületek, amelyek üzeneteket szállítanak egyik idegsejttől – neuron – a másikig. Ennek alapján feltételezték, hogy a mániás epizódok alatt a noradrenalin emelkedett szintje mérhető, amely igazolódott, de azt is kimutatták, hogy a szerotonin szintje a mánia esetében is csökkent. Így született a hangulatzavarok „megengedő” elmélete: az alacsony szerotoninszint "előkészíti a terepet" a hangulatzavar számára, amely akár a depresszió, akár a mánia felé tolódhat el.
Egy másik biológiai magyarázat szerint a bipoláris zavarban a nátriumionok áthaladása az idegsejtek membránján – burkán – nem megfelelő. Az agyi üzenetek pontos továbbításához szükséges, hogy a nátriumionok mindkét irányban – az idegsejtbe és az idegsejtből – akadálytalanul közlekedjenek, ez biztosítja, hogy az idegsejt ne legyen túl érzékeny vagy túl érzéketlen az ingerekre. A mai elképzelések szerint a nem megfelelő ionáramlás következtében, ha az idegsejtek túl gyakran adnak választ, mánia jön létre, és fordítva, ha túl ritkán, depresszió.
A genetikai tényezők szerepére az hívta fel a figyelmet, hogy a bipoláris zavarban szenvedő emberek rokonai között 4-25%-ban fordul elő a megbetegedés. A mániás depressziót a családfakutatások az X-kromoszóma génjeivel hozták összefüggésbe, a molekuláris biológia kutatói viszont a 11. kromoszóma egyik régiójában találtak eltérést. Elképzelhető, hogy a betegséget genetikai rendellenességek kombinációi hozzák létre.

Képek: Xusenru / Pixabay.com