SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egészséges nassolnivalók

Kandikó Éva [cikkei] - 2010-05-17
Anya, úúúgy ennék valamit! Ha te sem most hallod először ezt a mondatot, akkor ez a cikk neked szól. Azt bátran leszögezhetjük, hogy nassolni jó. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy a nassolással mennyi üres kalóriát viszünk be gyermekünk szervezetébe, milyen ártalmas adalékanyagokkal terheljük meg azt.

Talán furcsán hangzik, de a nassolás nem feltétlenül jelenti egyben azt is, hogy amit megeszünk ilyenkor, az egészségtelen is. Ha okosan választjuk ki az alapanyagokat, a ropogtatni való akár egészségünket is szolgálhatja!

Répa ropi
Hozzávalók: 2-3 vaskosabb répa, 1 kiskanál szárított kakukkfű, olíva olaj, só
A répákat hámozás után vágjuk karcsú hasábokra. Ha van olyan késünk vagy szeletelőnk, mellyel hullámos szeleteket tudunk vágni, még dekoratív is lesz a répa. Locsoljuk meg annyi olajjal, ami vékonyan mindenhol bevonja a hasábokat, morzsoljuk rá a kakukkfüvet, szórjuk meg sóval, és egy sütőpapírral bélelt sütőlapon 180 fokon süssük addig, amíg szép színt nem kap, és meg nem puhul. Önmagában is, de sűrű tejfölbe mártogatva is nagyon finom.

Házi jégkrém
Ez csak egy variáció a számtalan közül, de friss vagy fagyasztott gyümölcsből és natúr joghurtból bármilyen házi jégkrémet el lehet készíteni. Nemcsak finom, de az ára is barátságos a boltihoz képest.
Két darab érett, édes körtét, két marék fagyasztott málnát, áfonyát vagy epret tegyünk turmixgépbe, öntsünk hozzá két pohár zsírszegény natúr joghurtot, adjunk hozzá egy kevés mézet, és mixeljük simára őket. Öntsük műanyag jégkrém készítőbe, és az előírás szerint fagyasszuk ki a mélyhűtőben.

Aszalt szilvás zabpehely keksz
Hozzávalók:
10 dkg mazsola
20 dkg kimagozott aszalt szilva
25 dkg margarin
10 dkg nádcukor
3 tojás
30 dkg zabpehely
1 csapott kávéskanál sütőpor
1/2 kávéskanál őrölt fahéj
10 dkg hámozott, vagdalt mandula

Elkészítés:
A mazsolát leforrázzuk, pár perc múlva leszűrjük, lecsepegtetjük.
Az aszalt szilvát apróra vagdossuk.
A margarint habosra keverjük a cukorral és a tojásokkal.
Elkeverjük a zabpelyhet a sütőporral, a fahéjjal, mandulával, mazsolával, az aszalt szilvával, a masszához adjuk, és jól eldolgozzuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire kis halmokat rakosgatunk kávéskanállal, és előmelegített sütőben, 180 °C - on kb. 15 perc alatt kisütjük őket.

Sós rúd
Hozzávalók:
40 dkg teljes őrlésű búza liszt
30 dkg zabpehely
5 evőkanál napraforgó-, szezám,- tök-, és lenmag vegyesen
25 dkg olaj
víz
2 kávéskanál só

Elkészítés:
Az alapanyagokat annyi vízzel gyúrjuk össze, hogy keményebb állagú tésztát kapjunk, majd lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk.  1,5 cm széles, és kb. 8 cm hosszúságú csíkokra vágjuk.
Sütőpapírra sorakoztatjuk a darabokat, és előmelegített, kb. 200 °C-os forró sütőben kisütjük, míg szép barnára pirul a teteje.

Műzliszelet
Hozzávalók:
10 dkg méz
18 dkg vaj
15 dkg barna cukor
1-2 evőkanál sötét muscovado cukor (különleges ízt ad a műzlinek, ha lehetőségünk van, ne hagyjuk ki)
30 dkg zabpehely
10 dkg durvára vagdalt dió
8 dkg aszalt szilva  
5 dkg szezámmag
8 dkg tökmag
5 dkg darált mandula
1,5 teáskanál fahéj
10 dkg mazsola
 
A mézet és a vajat összemelegítjük, hozzáadjuk a cukro(ka)t, felforraljuk, főzzük 4-5 percig, míg karamellszósz nem lesz belőle.  Egy tálban összekeverjük a többi hozzávalót, majd beleöntjük őket a vajas-mézes szószba, alaposan összeforgatjuk, hogy mindenhol nedves legyen. Egy hosszúkás püspökkenyér formát kibélelünk sütőpapírral, a masszát beleöntjük, és meleg, nedves kanállal elegyengetjük a formában. 180 fokos sütőben kb. 10 percig sütjük, majd kiborítjuk a formából, lehúzzuk róla a sütőpapírt és hűlni hagyjuk. Szeletekre vágva celofánba csavarva tároljuk.

Túrókrém
25 dkg zsírszegény túrót összekeverünk 50 ml tejjel, 20 dkg fagyasztott, felengedett gyümölccsel, mézzel, és simára keverjük. Használjunk mixert, akkor kellemesen levegős állagot érünk el. Tetejére szórhatunk még gyümölcsöt, kókuszreszeléket.
 

Forrás: fakanal.freeblog.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

"MINDEN NŐI MELL ALKALMAS A SZOPTATÁSRA" - Ez a videó megváltoztatja, amit a szoptatásról gondoltál

Ha te is azok közé tartozol, akik éjjelente azon izgulnak, hogy "mi van, ha nem lesz elég tej", "mi van, ha nem megy", vagy "mi van, ha pont úgy járok, mint anyukám"... akkor Bocskainé Irci üzenete mindent megváltoztat.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja