SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Sajtos kosárkák

Családinet [cikkei] - 2009-07-10
Sajtos finomság többféle sajtból.

Hozzávalók kb. 12-13 darabhoz:

15 dkg Grana Padano reszelve

10 dkg natúr krémsajt


10 dkg kéksajt reszelve (nekem most Dor Blue)

10 dkg ricotta jellegű túró (véletlenül kaptam olaszt kimérve a piacon)


Elkészítés:sajtos kosárka

A Granát sűtőpapírral bélelt tepsire szórjuk, kb. 8 centis köröket formálva. 180 fokon pár perc alatt csipkésre olvasztjuk, majd kivesszük a sütőből, és hagyjuk egy kicsit meghülni, de nem megszilárdulni. Ekkor lapos eszközzel alányúlunk, és még képlékeny állapotában ráborítjuk egy formára, hogy annak az alakját felvéve elkészüljenek a sajtos alapok. Sajnos nekem egyetlen olyan poharam van, ami erre alkalmas, azzal elég hajszás tizenvalahány kosárkát elkészíteni, úgyhogy befogtam a cakkos szélű sütikiszúróimat, de azok nem az igaziak. Azazhogy igaziak lennének azok, csak akkor nagyobb körben kellett volna a reszelt sajtot elteríteni. Amikor a kosárkák kihültek, leszedtem a formákról őket, és kicsit bekerültek hűsölni a fridzsiderbe. Közben elkészült a belevaló: a krémsajtot összekevertem a ricottával és a roqueforttal, nem is kellett bele más ízesítés. Két kiskanál segítségével lapos gombócokat formáltam a masszából, mindegyik kosárkába tettem belőle, majd bazsalikom levélkékkel díszítettem.

Forrás:  fakanal.freeblog.hu

 


 


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja