SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyermekkori rendellenességek és terápiák - visszamaradottság

Családinet [cikkei] - 2008-04-22
Gyermeke egészsége minden szülő számára a legfontosabb. Óvjuk őket a legkisebb megfázástól, sérüléstől is. Mégis megannyi szülőnek kell megbarátkoznia a gondolattal, hogy gyermeke problémákkal küszködik, esetleg fogyatékos. Sorozatunkban olvashatnak az ismertebb gyermekkori problémákról és a gyógymódokból is összegyűjtöttünk néhányat, külföldi tapasztalatok alapján.

Fejlődési rendellenességek, visszamaradottság

Komoly fejfájást okozhat a szülőnek, ha azt veszi észre gyermekén, hogy fejlettségben elmarad a vele egykorúaktól. A fejlődés üteme természetesen minden gyermeknél eltérő és ugyanez minden egyes fejlődési területtel kapcsolatban is elmondható. Vannak gyerekek, akik már egész kicsi korukban szaladgálnak, beszélni mégis csak jóval később kezdenek el. Egy természetéből adódóan kényelmes kisgyereknél ez még nem egészségtelen, mégis fontos, hogy kikérjük a háziorvos véleményét, aki ha szükségét érzi, elirányít egy szakorvoshoz.

 A fejlődés-visszamaradást okozhatják a terhesség alatti vírusos megbetegedések, a szülés során fellépő komplikációk szövődményei, veleszületett károsodások, géndefekt, valamint a tanulásra való igény és az érzelmi törődés hiánya.



De hogyan ismerjük fel gyermekünk elmaradásait? A következő tünetekre mindenképpen gyanakvóan kell tekintenünk:

  • A motorikus fejlődés visszamaradottságát jelenthetik a futásnál, ugrásnál, egyensúlytartásnál jelentkező nehézségek.
     
  • Ha gyermekünknek a gondolkodásban, emlékezésben, megértésben, koncentrációban vannak hiányosságai, esetleg nem tud csukott szemmel tárgyakat kitapintani, nem lehet hosszabb ideig lekötni, ez esetben a szellemi fejlődés, vagy az észlelés akadozik.
     
  • A nyelvi fejlődés nem kellő mértékű, ha korának megfelelően nem tudja megértetni magát, a meséket, történeteket is csak nehezen ismétli meg.
     
  • Ha nehezen illeszkedik be, nem tudja megfelelően kezelni embertársait, valószínűleg szociális fejlődését illetően van elmaradása.
     
  • Hasonló tüneteket produkál az érzelmi visszamaradottság is. A gyermek nem tudja kifejezni és kezelni érzéseit, agresszívan reagál vagy túlzottan csendes és visszahúzódó.

Sokat segíthetnek ezeken a problémákon különböző terápiák, pszichológusok, gyermekorvosok. A korábban ismertetett ergoterápiával, logopédiával és gyógypedagógiával is segíthetünk gyermekeinken, természetesen saját aktív közreműködésünk mellett. Sajnos bizonyos esetekben a visszamaradottság olyan méreteket ölt, mely már indokolttá teszi egy speciális óvoda, vagy iskola felkeresését.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja