SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csokival a magas vérnyomás ellen

Családinet [cikkei] - 2007-08-14
A napi rendszerességgel elfogyasztott kis mennyiségű étcsokoládé plusz kilók felszedése nélkül segít a magas vérnyomás megelőzésében, állítják német kutatóorvosok.

  Korábbi vizsgálatokból már ismerjük a kakaó tartalmú ételek egészségvédő hatását, azonban a kutatókat továbbra is aggasztotta, hogy a csokoládé cukor, zsír- és kalóriatartalma mellett nem törpülnek-e el ezek a pozitív tulajdonságok.

 A Journal of the American Medical Association folyóiratban közölt eredmények alapján megnyugodhatunk, ugyanis napi 30 kalória, vagyis megközelítőleg 6,8 g mennyiségnek megfelelő étcsokoládé elfogyasztása kifejezetten előnyös, s túlsúly megjelenésétől sem kell tartanunk.

 Az étcsokoládé olyan kémiai anyagokat tartalmaz – polyphenol – melyek jótékonyan befolyásolják egészségi állapotunkat. Az egy éven át tartó vizsgálat során 44, 56 és 73 év közötti magas vérnyomásos beteg állapotát figyelték meg.

 A résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai polyphenol tartalmú, 30 kalóriának megfelelő mennyiségű étcsokoládét ettek, a többi résztvevő polyphenol-t nem tartalmazó fehér csokoládét fogyasztott, ugyanilyen mennyiségben.

 18 hét elteltével az első csoport tagjai a vérnyomás felső értékének 3, míg alsó értékének 2 pontos esését tapasztalták. Testsúlyuk, koleszterin- és vércukor szintjük azonban változatlan maradt. Elsőre a különbség kicsinek tűnhet, azonban a teljes népesség viszonylatában egy ilyen arány már 5 százalékkal csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozások kockázatát.

 A vizsgálat során használt étcsokoládé 50 százalékban tartalmazott kakaót. Természetesen a csokoládé fogyasztása önmagában kevés. Életmódbeli változtatásokkal – rendszeres sportolással, egészséges étkezéssel – kiegészítve azonban hatásos ellenszere a magas vérnyomás alattomos kórképének.

 A hír alapjául a „Daily morsel of dark chocolate cuts blood pressure” cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja