SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Óvatosan grillezzünk!

Családinet [cikkei] - 2007-08-28
A nyár a strand, a napozás időszaka. Ebben az évszakban, amikor csak tehetjük szívesen tartózkodunk a szabadban, s egy kellemes vacsora is jobban esik a hűvös teraszon. Nem árt azonban ügyelnünk, a kerti grillen elkészített finomság ugyanis veszélyes is lehet.

  Az Epidemiology folyóiratban közölt kutatási eredmények alapján a grillezett ételek fogyasztása növeli a mellrák kockázatát. A betegség kialakulásának veszélye fokozottan jelentkezik a menopauza időszakán már átesett hölgyek körében.

 A vizsgálat során az ő esetükben heti egy adagnál nagyobb mennyiségű grillezett, vagy füstölt hús fogyasztása már 47 százalékkal növelte a melldaganat kockázatát. A menopauza időszakát megelőzően azonban fogyasztásuk hatására sem nőtt a betegség kialakulásának veszélye.

 A kutatók mindezek alapján úgy vélik, a grillezés és füstölés által a táplálékokba kerülő karcinogének felhalmozódásához és egészségkárosító hatásuk kifejtéséhez évek szükségesek. Ennek megfelelően minél előbb változtatunk szokásainkon, annál inkább védekezünk a mellrák ellen. A grillezés, füstölés helyett a húsokat készítsük sütve, s törekedjünk napi öt adagnak megfelelő mennyiségű friss zöldség és gyümölcs elfogyasztására.

 A hír alapjául a „Breast Cancer BBQ Risk” cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

„Csak pár évre maradok otthon” - sok anya csak 15 év múlva jön rá, mit veszített el

Sok negyvenes anya ma azzal szembesül, hogy éveken át otthon tartotta a családot, nevelte a gyerekeket, intézte a láthatatlan feladatokat, most pedig, amikor visszatérne a munka világába, úgy érzi: a "csak pár év szünet" valójában egész karriereket sodort félre.

Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult

A rendetlenség nemcsak a lakásban foglal helyet, hanem a fejünkben is. Egy édesanya most megmutatta, hogyan sikerült három gondolatváltással megszabadulnia a felesleges holmik 90 százalékától - és közben visszaszereznie a nyugalmát. Ezek egyszerű, bárki számára bevethető gondolatváltások.

Több tanárnál találtak mellrákot ugyanabban a középiskolában: vizsgálódik a közegészségügy

Több női tanárnál diagnosztizáltak mellrákot vagy rákmegelőző állapotot egy massachusettsi középiskolában az elmúlt években. Az iskola közegészségügyi vizsgálatot kért, miközben a hatóságok és a vezetés is óvatosságra int: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az épület közvetlen veszélyt jelentene.

Szép lánynevek, amelyeknek meglepően baljós jelentése van

Van, hogy egy név első hallásra finom és különleges, a jelentése vagy a hozzá kapcsolódó történet mégis egészen más hangulatot ad neki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja