SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Divat kontra egészség

Kókai Kata [cikkei] - 2007-05-29
A divat sokszor képes befolyásolni az embereket, s olykor olyan darabokat is megvásárolunk, melyek egészségünkre is káros hatással lehetnek.

Korunk egyik legszexisebb ruhaneműje a tanga. Már korábban is megszokhattuk a falatnyi fehérneműket, az épphogy takaró ruhadarabokat, a tanga azonban hatalmas áttörést jelentett, hiszen az átlátszó fehérneműknél is többet tudott megmutatni a női testből. Napjainkban azonban már leáldozóban van a tanga csillaga, köszönhetően a szélesebb körű orvosi tájékoztatásnak, és a változó divattrendnek.
 
Magamutogatás, vagy divat?

 
A kamaszlányokat még egyértelműen befolyásolja a divat- és persze a trendi kortársak, akikről a mintát veszik, azonban ma már elmondható, hogy európai viszonylatban nem is annyira a tinik, mint inkább a fiatal felnőttek divatja az apró ruhadarab. Természetesen vitát nyithatnánk róla, hogy vajon a mindent megmutató tanga, vagy inkább a telt fenekű, sejtelmesen átlátszó fehérnemű a szexisebb, valójában azonban az aktuális trend is befolyásolja a fehérneműválasztást.
 
Bár a tanga már alap árucikk, nincs olyan üzlet ahol ne lenne megtalálható, a külföldi statisztikák mégis azt mutatják, hogy a hagyományos és a sort fazonú, sportos fehérneműk viszik a pálmát.
 
Tanga az orvosok szemszögéből
 
Aki hallott már rosszalló véleményeket a tangáról, valószínűleg szakembertől hallhatta azt. A tanga veszélyeivel sokan nincsenek tisztában- ahogyan saját anatómiájukkal sem. Míg egy férfi esetében az egyes szerv jól elkülönül egymástól, addig nők esetében számtalan fontos szerv található egymás közelében. Mint tudjuk, nők esetében a végbél anatómiailag közel esik a szaporodószervhez, s a gáton keresztül könnyen átjuthatnak egyes kórokozók. Egy hagyományos pamut fehérnemű erre nem ad lehetőséget, hiszen magába szívja a táptalajként funkcionáló nedvességet, s nem ér hozzá a gáthoz.


 
A tanga azonban mintegy hidat képez, s a természetes védekezőrendszer átmeneti legyengülését kihasználva könnyen kórokozókat juttathat a női nemi szervbe. Még ma is sokan úgy gondolják, hogy ezen betegségek oka inkább a nemi életben keresendő, pedig általánosságban elmondható, hogy az esetek többségében a betegség ettől függetlenül alakul ki.
 
Intim egészség a strandszezonban is
 
Ha létezne Divat kontra Orvosok per, valószínűleg az előbbi nyerne. A nők többsége sajnos nem kap elég tájékoztatást arról, mit is jelent az intim higiénia, s nincs tisztában a kockázatokkal, amikor megveszi a legdivatosabb fehérneműt. Amíg immunrendszere képes minden problémát leküzdeni, addig ez nem is jelent problémát. Ennek ellenére nem érdemes játszani a tűzzel, fontos, hogy megismerjük saját anatómiánkat, s a szexis, trendi ruhák viselésének kockázatait.
 
A strand időszakban fokozott kockázatnak vagyunk kitéve, hiszen a hosszú téli pihenő után újra olyan vízbe merészkedünk, melyet több száz más ember is használ. Igaz, hogy a strandok vízforgatóval ellátott, fertőtlenített medencéi csekély kockázatot jelentenek, a nyílt tavak, a meleg vizű medencék azonban ideális helyet biztosítanak a kórokozóknak. Fontos, hogy tanga helyett válasszuk inkább a hagyományos alsót, ezzel is csökkenthetjük a veszélyeket. Strandolás után érdemes lezuhanyozni, s a nedves ruhaneműt szárazra cserélni.
 
Az ideális fehérnemű
 
Az ideális fehérnemű jól szellőző, nem túl szoros. Magába szívja a nedvességet (ez főként nyáron  fontos), mely segít elkerülni a meleg, nedves környezet kialakulását, vagyis a kórokozók számára ideális környezetet. Az újabb, sort fazonú fehérneműk legalább olyan kényelmesek lehetnek, mint a hagyományos, telt fenekű változatok.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja