SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A sportolás veszélyei

Családinet [cikkei] - 2006-12-07
A szennyezett levegő belélegzésének káros hatásairól mindannyian hallottunk már. Fokozott figyelmet érdemelnek azonban ez esetben a légzőszervi betegségektől szenvedő egyének, akiknél a magas légszennyezettségi érték akár életveszélyes is lehet.

A Hong Kong Maraton szervezői sem jártak el elég körültekintően, amikor egy szmog riadó közeli légszennyezettségi értéket mutató napon rendezték meg a futóversenyt. Történt ugyanis, hogy egy 53 éves asztmás beteg férfi a verseny alatt összeesett, majd életét vesztette, mivel megerőltető testmozgást végzett a szennyezett levegőn.

Természetesen senkinek sem, így a légzőszervi betegségektől küzdő egyéneknek sem kell lemondania a szabad levegőn végzett mozgás öröméről. Hiszen, mint ahogyan azt az American College of Sports Medicine elnöke is állítja, bármely mértékű szmogveszély minimálisnak tekinthető a futás, s a rendszeres testmozgás egészségvédő szerepéhez, jótékony hatásához képest.

Nem a mozgásról kell tehát lemondanunk, azonban biztonságunk érdekében nem árt a következő óvintázkedéseknek eleget tennünk. A légzőszervi betegségtől, különösen asztmától szenvedők számára tanácsos még a szabadba indulás előtt informálódni a légszennyezettség helyzetéről. Amennyiben a mért értékek kedveznek a mozgáshoz, edzéshez válasszuk a kora reggeli, 7 óra előtti időszakot, vagy a késő esti órákat - 8 óra után, a légszennyezettség ugyanis ezekben az időszakokban a legalacsonyabb.

Lehetőleg kerüljük a forgalmas főutak közelében való testmozgás, válasszunk inkább csendes, parkos környezetet futáshoz.

Amennyiben mozgás közben köhögés, fulladás, nehéz légzés lépne fel, úgy mindenképpen álljunk félre, s tartsunk egy kis pihenőt. Ne erőltessük meg magunkat.

A betegség súlyosságától függően asztma és légzőszervi megbetegedések esetén fontoljuk meg a zárt térben való mozgást, s különösen a magas szennyezettségi adatokat mutató napokon futás helyett válasszuk inkább az edzőtermet, uszodát.

www.orvostkeresek.hu

 

 

 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

"MINDEN NŐI MELL ALKALMAS A SZOPTATÁSRA" - Ez a videó megváltoztatja, amit a szoptatásról gondoltál

Ha te is azok közé tartozol, akik éjjelente azon izgulnak, hogy "mi van, ha nem lesz elég tej", "mi van, ha nem megy", vagy "mi van, ha pont úgy járok, mint anyukám"... akkor Bocskainé Irci üzenete mindent megváltoztat.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja