SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kamaszkorunk legszebb mosolya

Családinet [cikkei] - 2014-10-31
Fokozott figyelmet kell fordítani a tinédzserkori fogápolásra!
Ritkán tudatosul bennünk a tény, de ettől függetlenül igaz: a kamaszkor az élet legnehezebb időszakai közé tartozik! A fiatalok néhány rövid év leforgása alatt kijárják az iskolát, pályát választanak, átélik az érzelmek széles, néha szélsőséges skáláját, megtanulnak önállóan működni a világban.
Kamaszkorunk legszebb mosolya

Az időszakhoz kapcsolódó testi változásokról rengeteget foglalkozunk, de kevesebb szó esik a fogászati szempontból is érdekes testi, lelki és életmódbeli problémákról. A megelőzés és néhány egyszerű tanács betartásával segíthetünk a fiataloknak, hogy ép fogakkal megússzák a tinédzser éveiket.

A kamaszok túlnyomó többsége elégedetlen a külsejével, amely alól a fogaik sem kivételek. Sötét, sárga, ferde, kicsi, nagy. Nincs olyan panasz, amellyel már ne találkozott volna fogorvos a fogászati kezeléseken. Fontos tény, hogy a fogszuvasodás 12 és 21 éves kor között rendkívül intenzív. Ennek egyik lehetséges oka a csontnövekedés kalciumot elvonó hatása, melynek így a fogak látják kárát. Előfordulhat az is, hogy a megváltozott életmód befolyásolja a fogak épségét, de kizárólag ennél a korosztálynál látható, hogy a fogak állapota szinte napról napra romlik.

„Kamaszkorban már az is nagy eredmény, ha a szülőknek sikerül rávenni a gyermekeiket a fogászati kezelésre. Ott mindenképpen szakszerű kezelést kaphatnak a rossz, vagy leromlott állapotú fogak. Nagyon fontos azonban a megelőzés is! Kerülni kell az internetes praktikákat, haverok által javasolt tanácsokat, de a dohányzást és az alkoholfogyasztást is a háttérbe kell szorítani!” – mondta el Dr. Balsai Tamás, fogszakorvos, majd hozzátette: „Szerencsére ez a generáció már sokat rágózik, amelyből a cukormentes rágógumi rágása kifejezetten ajánlott! A nap során a cukormentes rágógumi segít a száj egészséges állapotának fenntartásában, részben azzal, hogy a fokozott nyáltermelés révén ellensúlyozza a savas ételek és italok károsító hatását, részben pedig azzal, hogy az intenzív rágással csökkenti a fiatalokat érő stressz hatásokat. Ne felejtsük el, hogy a magánéleti problémák mellett nagyon jellemző fiatalkorban az iskolai stressz, ami többek között a fogakat is károsítja. Nyugodtan lehet tehát tanulás közben, vizsgák vagy nehéz dolgozatok előtt, és úgy egyáltalán minden helyzetben rágózni!”

A károsodások megelőzésének alapvető módja a helyes fogmosás is! Akármilyen hosszú is volt az éjszaka, akármennyire is várják a barátai vagy a szerelme, akármilyen sokat is kell tanulni, a napi kétszeri, alapos fogmosás nem maradhat el! Természetesen – ahogy a felnőttek esetében – a rendszeres fogorvosi ellenőrzés sem maradhat el kamaszkorban. Az évi két látogatás segít abban, hogy minden problémát idejében észrevegyen, és kezeljen a fogszakorvos. A kamaszkor évei után az intenzív fogromlás általában megáll, így ha ezt az időszakot sikerül átvészelni, akkor hosszú ideig minden rendben lesz a fogakkal. Természetesen a fenti fogápolási szabályok betartása mellett!

További információkért látogasson el a www.szajharmonia.hu weboldalra!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Meddig lehet várni a szürkehályog műtéttel?

Meddig lehet várni a szürkehályog műtéttel?

Az életkorral összefüggő látásproblémák közül a szürkehályog a leggyakoribbak közé tartozik, hiszen a legtöbbünknél nagy valószínűséggel kialakul az életünk során. Bár sokaknál évekbe telhet, amíg a szürkehályog jelentősen befolyásolja a látást, olyan eset is akad, mikor néhány hónap alatt jelentős látásromlást él meg a beteg. A kezelési kockázatok minimalizálása érdekében döntő fontosságú lehet, meddig várunk a műtéttel a tünetek észlelését követően.
A szerkesztő ajánlja