SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-04-09
Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.

8 dolog, amire minden kamasznak szüksége van a szüleitől
 

1. Meleg, szeretetteljes, barátságos hely

Tudnia kell, hogy otthon mindig egy meleg, szeretetteljes, barátságos hely fogadja őt, és ha néha el is megy, és kicsit próbálja bontogatni a szárnyait, kísérletezik, feszegeti a határait, utána mindig visszatérhet a biztonságos helyre, az otthonába.
 

2. Példamutatás

A kamaszoknál, akárcsak a kisebb gyerekeknél, még mindig nagyon fontos a szülői példa. Lehet, hogy most kilépnek a komfortzónájukból és kipróbálnak ezt-azt, de ha van előttük egy megfelelő példakép, akkor a lázadó korszakuk után oda fognak visszanyúlni, ahonnan a gyökereik erednek - és követni fogják majd a szüleik mintáit. 
 

3. Szabadság

Gyarmati Rita tanácsadó szakpszichológus azt mondja, kamaszkorban a legrosszabb a tiltás. Pláne akkor, ha nem mondunk észérveket, ha nem indokoljuk meg a döntésünket, egyszerűen csak azt mondjuk, hogy azért nem, mert én vagyok az anyád és nem engedem meg.

Ha például rózsaszínre akarja festeni a haját, akkor nyugodtan engedjük meg, mert még mindig jobb, ha mellettünk csinálja, mint ha titokban végezné el és már csak utólag értesülnénk róla. 

"Ha egészségügyi kockázatot látunk benne, azt el lehet mondani, azzal lehet érvelni. De ne felejtsük el, hogy kamaszkorban teljesen normális, ha rózsaszín hajat szeretne a gyerekünk" - mondja a szakértő, aki szerint 

a kamaszkori lázadásokat nem korlátozni kell, hanem kezelni. 

"Ha a kamaszt kemény keretek közé szorítják és nem hagyják, hogy megtalálja az identitását, akkor később jön rá, hogy nem lázadt, és esetleg felnőttkorában kezdheti el. Ezzel pedig felboríthatja a családi hátterét, hiszen eddig mindig úgy élt, hogy meg akart felelni a szüleinek."

A szakértő szerint inkább most legyen rózsaszín haja, mint 40 éves korában. Hozzáteszi, hogy nem szabad befolyásolni, hogy mindig azt csinálja, amit mi akarunk, mert így nem tud kibontakozni a saját személyisége.

Ésszerű határokra emellett természetesen most is szüksége van.
 

4. Biztatás

A kamaszok bármennyire is magabiztosnak mutatják magukat, valójában belül sokat vívódnak, bizonytalanok, és szükségük van valakire, aki biztatja, bátorítja őket, hogy jó úton járnak. És bár tagadják, de jólesik nekik a szülőktől egy kis bátorítás.
 

5. Meghallgatás

A serdülőnek arra van szüksége, hogy ha meg szeretne nyílni, akkor legyen rá lehetősége: hogy ne kelljen tartania a szülő reakciójától, hogy esetleg megtilt neki valamit vagy kritizálni kezdi.

Egyszerűen csak legyünk ott mellette, amikor kell, hallgassuk meg és ne kritizáljuk őt, ne osztogassunk kéretlen tanácsokat, az őszinte vallomása pedig ne végződjön papolással.


6. Szeretet

Bármennyire is nagy, bármennyire is kamasz, bármennyire is felidegesít minket néha, és bármennyire is összeveszünk vele időnként, sosem szabad azt éreznie, hogy nem szeretjük őt. Biztosítani kell őt afelől, hogy bármit is csinál, mindig a gyerekünk marad, és mi mindig mellette leszünk, támogatni fogjuk és mindig szeretni fogjuk őt. Jó, ha ezt szavakkal is megerősítjük benne. Néha pedig egy ölelés is a világot tudja jelenteni neki. 
 

7. Útmutatás

Bár nem ezt mutatják a külvilág felé, néha nagyon el vannak veszve az élet útvesztőiben, és ilyenkor jól jöhet egy kis segítség, tanács, útmutatás. Természetes, hogy ezekben az években a kortársak véleménye felerősödik, de jó, ha időnként a szülő is nyújt némi útmutatást az élet dolgaival kapcsolatban. 


8. Elengedés

Minden szülő fel tudja mérni, mi az a pont, ahol már közbe kell lépnie, hogy megvédje gyermekét, ahol már veszélybe sodorhatja magát. Ezeken a helyzeteken kívül azonban hagyjuk, hogy egy kicsit a saját útját járja, hogy kísérletezzen, tapasztalatokat, élményeket szerezzen, és ne lihegjünk folyton a nyakában. Egyszerűen csak engedjük őt el, és bízzuk benne. Vissza fog találni hozzánk. 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja