SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egy pohár egészség

Kandikó Éva [cikkei] - 2010-04-16
Kisgyerekes szülőkkel beszélgetve gyakran szóba kerül, hogy nem eszik a gyerek elég jól. Amikor azt kérdezem ezektől a szülőktől, mit adnak inni a kicsinek, ha szomjas, kiderül, hogy cukros gyümölcsleveket, üdítőket öntenek ilyenkor a pohárba. Aztán csodálkoznak, ha ezzel tulajdonképpen jól is lakik a gyerek, és nem eszi meg a tápláló ebédet.

Ha gyermekünk szomjas, legjobb, ha ásványvizet adunk neki, mindenféle ízesítés nélkül, ez oltja ugyanis legjobban a szomját. Abban a pillanatban, ahogy valami tartalmasabb italt kínálunk neki, tulajdonképpen nem itatjuk, hanem etetjük. A gyümölcslevekben nagyon sok cukor van, akkor is, ha gyümölcstartalma száz százalék. Ettől a vércukor szint megemelkedik, a gyerek átmenetileg biztosan nem lesz éhes, bár az is könnyen előfordulhat, hogy a szomját sem sikerült csillapítanunk. Ezért aztán újabb és újabb pohárral tüntet el belőle, gyakorlatilag jól lakik vele. Nem történik semmi más, mint hogy üres kalóriákkal tömtük őt tele, és még szomjas is maradt.  A magas gyümölcstartalmú gyümölcslevek bár egészségesek, mégis azt tanácsolnám, napi  1-2 decinél többet ne adjunk porontyunknak.

Azonban ha táplálni, erősíteni szeretnénk, nyugodtan nyúlhatunk a tejjel, joghurttal, ásványvízzel készült turmixokhoz.  Ezekből nagyon változatos fajtákat tehetünk az asztalra, és egy jó gyümölcs turmixot szinte minden gyerek szívesen elfogyaszt. Ha időt és energiát áldozunk arra, hogy szépen fel is díszítsük az italt, a siker biztosan nem marad el. Banán, barack, eper, málna, kiwi, meggy, ribizli – és még sorolhatnám a gyümölcsöket, amikből mind készíthetünk turmixot a málnaturmix mintájára.

Málnaturmix
2 dl tejet tegyünk a turmixgépbe, dobjunk utána egy marék málnát –  fagyasztottat is használhatunk -, valamint 1-2 evőkanál mézet. Mixeljük jól össze, még habosan öntsük a pohárba, és már lehet is inni.
Felcserélhetjük a tejet joghurtra is a turmixban, kicsit sűrűbb, lágyabb lesz az állaga,  egészséges és tápláló ital készíthető belőle.

Banános-bogyós smoothie
Egy  banánt, egy csésze bogyós gyümölcsöt, fél csésze tört jeget, 2 csésze joghurtot és negyed csésze mézet turmixoljunk addig, míg habos nem lesz.

Kiwis-kókuszos smoothie
450 gr joghurtot, 4-5 kiwit,  2 evőkanál mézet összemixelünk. Dúsíthatjuk kókuszreszelékkel.

Trópusi turmix
Fél doboz ananász konzervet, fél banánt és egy kisebb almát a turmixgépbe teszünk, hozzáöntünk egy deci kókusztejet és ugyanannyi ásványvizet, ha szükséges, egy kis kanál mézet, majd simára turmixoljuk az alkotóelemeket.
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja