SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyre több fiatal vastagbélrákos

Családinet [cikkei] - 2023-02-02
Február 4-e a rákellenes világnap, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés és a korai felismerés fontosságára. Annak ellenére, hogy egyre több csatornán lehet hallani a szűrővizsgálatok jelentőségéről, még mindig sokan halogatják a szakorvos felkeresését. A daganatok nem válogatnak, és sajnos a fiatalabb korosztályt is veszélyeztetik. Nincs ez másként a vastagbéldaganatok esetében sem. A legtöbb ráktípushoz hasonlóan tünetmentes a korai stádiumban, ám a vizsgálatokkal a rákmegelőző állapot könnyedén diagnosztizálható és a betegség sikeresen gyógyítható.
Egyre több fiatal vastagbélrákos

„Míg korábban a vastagbélrák a legnagyobb százalékban az 50 év felettieket érintette, illetve a 65-70 feletti korosztálynál is előfordult, addig az elmúlt években a kialakulása jelentősen megemelkedett a 20-49 éves felnőttek körében is. Azt, hogy mi okozza a korai megjelenését, még vizsgálják, ám számos tényező – így például az alkohol, elhízás, dohányzás, genetikai tényezők vagy cukorbetegség – növelheti a betegség kialakulásának kockázatát. A vastagbélrák a második leggyakoribb daganattípus, hazánkban nagyjából évi 7500-8000 új megbetegedést diagnosztizálnak és kb. 5000 fő haláláért tehető felelőssé évente. Ám főként a fiatalabb korosztály gondolja úgy, hogy a betegség őket nem érintheti, így a tünetek jelentkezésekor sem fordulnak szakemberhez. Hogy minél többet tegyünk az egészségünkért, 45 év felett, fokozott rizikó esetén azonban már 40 éves kortól vegyünk részt a daganat kimutatását segítő vizsgálaton. Mindemellett figyeljünk a tünetekre, amelynek jelentkezésekor azonnal forduljunk orvoshoz, egészséges életmóddal pedig csökkenthetjük a betegség kialakulásának esélyét" – mondta Dr. Kocsis Judit PhD Med. Habil., a Budai Egészségközpont onkológus szakorvosa.

Dr. Kocsis Judit PhD onkológus

Kinek ajánlott a vastagbélrák-szűrés?

  • akiknél korábban már előfordult vastagbéldaganat vagy adenomatosus polip
  • akinek egyenesági családtagjánál mutattak ki vastagbéldaganatot vagy adenomatosus polipot
  • azoknak, akik mozgásszegény életmódot folytatnak vagy ülőmunkát végeznek
  • akik főként rostszegény, zsírban gazdag ételeket fogyasztanak
  • akik gyakran fogyasztanak alkoholt, dohányoznak
  • akiknek korábban már voltak bélrendszeri problémái, vagy krónikus, gyulladással járó bélbetegségben szenvednek
  • akiknél jelentkeznek a betegségre jellemző tünetek

Továbbá minden átlagos kockázatú 45 év feletti egyénnél ajánlatos a szűrővizsgálat elvégzése, egyéni kockázati tényezők, társbetegségek, stb. függvényében orvosi konzultációt követően.

Melyek a betegség tünetei?

A betegség korai stádiumban ritkán okoz tüneteket, ezért célszerű szűrővizsgálatot végezni. A szűrővizsgálattal nem csak a korai, gyógyítható stádiumú vastagbéldaganat ismerhető fel, hanem az ún. rákmegelőző elváltozások is (pl. polipok), melyek eltávolításával megakadályozható egy későbbi daganat kifejlődése. Előrehaladott daganat esetén változatosak lehetnek a tünetek, például visszatérő emésztési problémák, puffadás, hasgörcs, hasmenés és székrekedés váltva, a székletben megjelenő vér, váratlan fogyás, vérszegénység, étvágytalanság vagy gyengeség. Ha ezek a panaszok korábban nem voltak jellemzőek, minél hamarabb forduljunk szakorvoshoz. A korai diagnózis ugyanis segít abban, hogy minél eredményesebben lehessen gyógyítani a betegséget.

Hogyan történik a vizsgálat?

A kivizsgálás kikérdezéssel kezdődik, amely során az orvos megismeri a páciens életmódját, szokásait, valamint képet kap arról is, hogy a családban mennyire voltak gyakoriak a daganatos megbetegedések. Ezt követően történik meg a szűrővizsgálat, mely székletből történő vér kimutatásán alapul (nem invazív módszer) vagy direkt vastagbéltükrözést jelent (invazív módszer). Ez utóbbi vizsgálattal lehet a legpontosabban felismerni és kivizsgálni a betegséget vagy a betegségmegelőző állapotot. Székletvér pozitivitás esetén minden esetben el kell végezni a vastagbéltükrözést. Amennyiben rákmegelőző elváltozás kerül felismerésre (polip), a vastagbéltükrözés során egyúttal eltávolításra kerül, így nem tud később daganat kifejlődni belőle. Vastagbéltükrözés során nem ritkán lehet felfedezni korai stádiumú rosszindulatú daganatot, melyek egyébként teljesen tünetmentesek. A tükrözés során ilyenkor mintavétel történik, és annak pozitivitása esetén a betegség műtéttel gyógyítható.

„A szűrővizsgálatok fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, így minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy a páciensekkel megértessük: ezzel kerülhetők el a súlyos, életet is veszélyeztető megbetegedések, illetve ezek a vizsgálatok segítenek abban, hogy minél hamarabb felfedezzük a bajt, amikor még gyógyítható. Ha olyan panaszaink vannak, amelyeket eddig nem éreztünk, tapasztaltunk, ne halogassuk az orvos felkeresését. Inkább essünk át egy pár perces kellemetlen vizsgálaton, mint hónapokig tartó, akár az eddigi életünket is megváltoztató kezeléssorozatokon. Figyeljünk magunkra, éljünk és étkezzünk egészségesebben. Mindezzel sokat tehetünk magunkért, az egészségünkért, az életünkért” – tette hozzá a szakorvos.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja