SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A pandémia miatt kétszer annyian halhatnak meg mellrákban

Családinet [cikkei] - 2021-03-22
Nemcsak a járvány, de a nők tévhitei is közrejátszanak abban, hogy nem járnak rendszeresen mellrákszűrésre. Ennek következtében az elkövetkező 10 évben megduplázódhat az emlődaganatban elhunytak száma.

A pandémia miatt elmaradó mellrákszűrések miatt az elkövetkező 10 évben a 100 ezer nőre jutó halálesetek számra 2,35-szorosára növekedhet.1 A COVID-19 járvány miatt ugyanis világszerte ideiglenesen felfüggesztették, illetve halasztották a mellrák-szűrő programokat, holott a korai stádiumban diagnosztizált emlődaganat jó eséllyel kezelhető, szemben az emlő nagyobb részét érintő, esetleg áttéteket adó előrehaladottabb stádiumú betegséggel. „Nagyon fontos, hogy most a világjárvány idején se hanyagoljuk el a rákszűrési programokat. A röntgen-mammográfia az emlőrák-szűrés alap-eljárása. A szűrés 40 év fölött évente javasolt, azoknak – akiknek a családjában előfordult a mellrák – 5 évvel azelőtt kell elkezdeni a rendszeres mammográfia vizsgálatokat, mielőtt a rokonnál az igazolt megbetegedés történt.” – hangsúlyozta Dr. Kardos Lilla, az Affidea Magyarország vezető orvosigazgatója. Magyarországon egyébként évente közel 10.000 mellrákos esetet diagnosztizálnak és mintegy 2.000-en vesztik életüket a túl későn felfedezett, rosszindulatú emlődaganat következtében.2

 

Tévhitek a mellrákszűréssel kapcsolatban

Sokan hatékony szűrő módszernek tekintik az ultrahangos, illetve a nőgyógyászati vizsgálaton történő emlőtapintásos vizsgálatot is, holott a szakmailag támogatott emlőrák-szűrés röntgen mammográfiával történik. Amennyiben a páciens implantátumokkal rendelkezik, a mammográfia külön felvételi technikával történik, illetve ajánlott kiegészíteni ultrahangos vizsgálattal is.  A hölgyek jó része a mammográf által kifejtett kompressziótól tart a leginkább, holott a vizsgálat alatt érzékelhető nyomás professzionális szakasszisztensi közreműködéssel egyáltalán nem fájdalmas. Ma már léteznek önkompressziós mammográfok is, amelyeknél a páciens saját maga tudja irányítani a nyomás erejét. Dr. Kardos Lilla ezzel kapcsolatban elmondta: „Az Affidea Váci Greens központban működő önkompressziós mammográf népszerű a hölgyek körében, még akkor is, ha sok esetben nem saját maguk, hanem az asszisztens irányítja a kompressziót. Itt az emlőszűrés komplex vizsgálattal történik, amely magába foglalja a mammográfiát, a fizikai és az ultrahangos vizsgálatot egyaránt. Ez a három módszer együttesen képes a legátfogóbb képet adni az emlő állapotáról és szerkezetéről.”

 

Ezek a legfontosabb emlővizsgálati módszerek

A mammográfia nem hagyható el az emlőrák-szűrés folyamatából, hiszen léteznek olyan elváltozások – pl. a mikromeszesedések – amelyek csak ezzel a módszerrel láthatók. Ezt kiegészítve az ultrahangos vizsgálattal a hónalj és a kulcscsont környéki régiókat is feltérképezik. A vizsgálatok során, ha elváltozást érzékelnek, biopsziás mintavétel történik. A szövettani eredmény határozza meg ugyanis pontosan az adott elváltozás mibenlétét, hogy jó vagy rosszindulatú daganatról, esetleg valamilyen egyébről van-e szó. A mellrákkal diagnosztizált, de már gyógyult betegek esetében nagyon fontos a meghatározott intervallummal végzett rendszeres kontroll, amely általában komplex vizsgálattal (mammográfia + ultrahang + fizikális vizsgálat) történik. Előfordul kiegészítő vizsgálatként a kontrasztanyagos mammográfia is, amelynél vizsgálat során, intravénásan kontrasztanyag kerül a véráramba, mivel bizonyos emlőelváltozások ezt fokozott mértékben veszik fel, így sokkal jobban láthatók, a kiterjedésük, jellegük meghatározása is sokkal pontosabb. Az emlő diagnosztika része az emlő MR-vizsgálat is, mely során áttekinthető az emlők teljes állománya és jól megítélhető a beültetett implantátumok szerkezete, állapota is. Az MRI az emlőben található elváltozást karakterizálja, illetve megmutatja annak térbeli kiterjedését, sok esetben itt derül ki az is, ha a másik emlőben is elindult valamilyen változás.

 

Mit érdemes figyelembe venni mammográfia előtt?

Hormonálisan aktív hölgyek esetében mammográfiára és MR-vizsgálatra a legoptimálisabb időpont a menstruáció kezdetétől számított második-harmadik hét között van, ekkor a legkevésbé érzékeny az emlő és alacsonyabb a mirigyek aktivitása, ami az MR vizsgálat értékelésénél fontos tényező. Menopauza után azonban nincs szükség különösebb időzítésre. Jelenleg a pandémia idején felhívták a figyelmet arra, hogy a COVID-19 védőoltások megduzzadt nyirokcsomókat okozhatnak,3 ez pedig álpozitív diagnózishoz vezethet, így érdemes a mammográfiát az oltást megelőzően vagy pár héttel utána elvégeztetni.

1 https://www.eurekalert.org/pub_releases/2020-09/eofr-nrr092920.php
2 https://www.mellrakinfo.hu és https://onkol.hu/nemzeti-rakregiszter/

https://www.healthline.com/health-news/covid-19-vaccine-can-cause-false-positives-on-breast-cancer-mammograms

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja