„A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája nyílt közbeszerzésen nyerte el a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Budapest Onko-projekt 2. fordulóját. Ennek részeként december 31-ig összesen 2088 daganatgyanús vagy már diagnosztizált daganatos páciens CT-vizsgálatát tudjuk elvégezni soron kívül” – mondja dr. Maurovich Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója.
A daganatgyanús esetek várólistájának csökkentését célzó Budapest Onko-projektben a Semmelweis Egyetemen tizenegy közép-, kelet- és délpesti kerület – VII., VIII., IX., X., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. – lakosait várják.
A program rendkívül gyors diagnosztikára ad lehetőséget, hiszen a vizsgálatok hét napon belül elérhetőek, de sok esetben akár aznapra is tudnak időpontot adni a betegeknek, a lelet pedig három napon belül elkészül. A CT-vizsgálatok szakorvosi beutalóval három budapesti helyszínen vehetők igénybe a Budapest Onko-projekt részeként: az Orvosi Képalkotó Klinika Korányi Sándor utca 2. szám alatti telephelye mellett a klinika Sebészeti és Transzplantációs Radiológiai Osztályán (Baross utca 23.) és a Szent Rókus Klinikai Tömbben (Gyulai Pál utca 2.).
A klinikaigazgató hangsúlyozza: ebben a programban nem az egészséges, esetleg kockázati csoportba tartozó emberek szűréséről van szó, hanem kimondottan olyan vizsgálatokról, amikor már felmerült a daganatgyanú vagy ismert daganatos betegség hatékonyságát kell nyomon követni CT-vel, éppen ezért csak szakorvosi beutalóval tudják ellátni a betegeket.
A klinikán a legmodernebb, nagy felbontású CT-készülékek, köztük a fotonszámláló detektorral rendelkező csúcskategóriás CT is elérhető, ha pedig igazolódik a daganatos betegség, a betegek gyógyulását is segíteni tudja az intézmény. A Semmelweis Egyetemen szinte az összes daganatterápiás lehetőség elérhető, folyamatos a konzultáció a sebészekkel, onkológusokkal és a további társszakmák képviselőivel.
Bővebb információ elérhető az Orvosi Képalkotó Klinika honlapjának Budapest Onko-projekt menüpontjában. A vizsgálatokra időpontfoglalás hétfőtől péntekig 8-16 óra között, szombaton 8-12 óra között a 06 20 825 8827-es telefonszámon, illetve a bponko@semmelweis.hu e-mail-címen lehetséges.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)