SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Miért nem betegíti meg a gyerekeket a koronavírus?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-02-13
Szakértők keresik a választ arra, mi okozza, hogy a koronavírus alig betegít meg gyerekeket.

Egyre terjed a koronavírus: kínai források szerint február 13-án Hujpej tartományban 33 693 embert ápolnak kórházban a betegséggel. Az intézményeket eddig 3441 személy hagyhatta el gyógyultan, a halálos áldozatok száma jelenleg 1310.

A betegek átlagéletkora 49-56 év, gyerekek pedig szinte nincsenek is közöttük. A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmány szerint a gyerekek vagy el sem kapják a kórt, vagy olyan enyhe tüneteket okoz náluk, hogy el sem jutnak a diagnózisig.

Egyelőre nem tudják, mi okozza a jelenséget. Andrew Pavia, a Utah-i Egyetem szakértője szerint az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a gyerekek velük született immunválasza még erősebb. Ez azt jelenti, hogy a kórt elkapják, de sokkal enyhébb lefolyású náluk, és nem gyűri le őket olyan mértékig, mint a felnőtteket.

Hasonló volt a helyzet a két korábbi vírus, a SARS és a MERS esetében is. Ugyanez a jelenség okozza, hogy a csecsemőkorból már kinőtt gyermekeket a felnőtteknél jóval kevésbé viseli meg az influenza, a bárányhimlőbe pedig 25-ször nagyobb eséllyel halnak bele a felnőttek, mint a gyerekek.

Az erősebb immunrendszer oka az, hogy a gyerekek légzőszervei még egészségesebbek, mert rövidebb ideje vannak kitéve az olyan ártalmas hatásoknak, mint a légszennyezés vagy a cigarettafüst. Másrészt a kicsik általában véve is jobb egészségi állapotban vannak, hiszen az szív- és érrendszeri panaszok, az autoimmun betegségek vagy akár a túlsúly is kevésbé érinti még őket.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: geralt / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Életmentés-Elsősegély Egészségügyi vészhelyzetben

Az elsősegélynyújtás és az életmentő beavatkozások kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy "Miért kellene ezt tudnom? Nem vagyok egészségügyi szakember!" Erre a válasz egyszerű: a váratlan események nem válogatnak szakmai háttér vagy felkészültségi szint szerint.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Szakrendeléseket szüneteltetnek több vidéki kórházban

Több vidéki és fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek bizonyos szakrendelések, amelyek különösen a nőket és családokat érintik. A változások hátterében humánerőforrás-hiány és szakmai feltételek hiánya áll.

Robert F. Kennedy Jr. hirtelen fordulata: most már támogatja az MMR-oltást

Robert F. Kennedy Jr., aki korábban az oltásellenes mozgalom egyik legismertebb arca volt, most nyilvánosan kiállt a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni vakcina mellett. A nyilatkozata meglepte a saját táborát is.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja