SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Életmentő érintés - Milyen szerepe lehet a férfiaknak a mellrák felismerésében?

Családinet [cikkei] - 2019-08-07
Elsőre nem is sejtenénk, hogy a férfiaknak is jelentős szerepe van a mellrák korai felismerésében. Párkapcsolati életük során, ők többször tapintják és sokszor jobban ismerik párjuk mellét, ezáltal az esetleges elváltozásokat is előbb észrevehetik. Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke ezért azt tanácsolja a férfiaknak, hogy figyeljenek oda párjukra és amint valami szokatlant tapintanak vagy látnak, szóljanak neki és forduljanak orvoshoz.

A rendszeres emlő önvizsgálat mellett a férfiak is nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy csökkentsék a mellrák áldozatainak a számát. Ehhez az kell, hogy ha a férfiak bármi szokatlant érzékelnek párjuk mellében, mindenképpen hívják fel erre a figyelmüket és ösztönözzék őket arra, hogy keressék fel orvosukat. Nem minden daganat vagy emlő elváltozás jelent rögtön mellrákot, de inkább érdemes minden gyanút kivizsgáltatni, mert az időben felismert emlőrák 75%-kal megnöveli a beteg túlélési esélyeit.

„Egy párkapcsolatban sokszor nehéz a furcsa vagy rossz dolgokra felhívni a kedvesünk figyelmét, de vannak olyan szituációk, mint például az emlőben tapasztalt csomó, amikor ez akár a párunk életét is megmentheti. Ezért arra bátorítanám a férfiakat, hogy ha bármilyen elváltozást tapasztalnak a kedvesük mellében, merjenek neki szólni. A mellrákban érintett nők számára a férfiak pszichés támogatása hatalmas erőt ad. Ilyenkor sokat segít, ha elkísérik őket az orvoshoz és biztosítják a párjukat arról, hogy akkor is mellette lesznek, ha esetleg a mell eltávolítására kerülne a sor – nyilatkozta a téma kapcsán Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke, aki többek között az AVON által támogatott Mellünk Egészségéért Konferencia egyik előadója is.

A legtöbb férfi azonban sok esetben bele sem gondol abba, hogy neki is szerepe lehet párja egészségének a megóvásában, de ha megkapják erről a kellő információt, akkor biztosan még inkább odafigyelnek kedvesükre.

„Mit keresek én férfiként egy mellrákról szóló eseményen? Ezzel a szkeptikus kérdéssel érkezett a férfi kollegák többsége egy a mellrák hónapjában megrendezett belső vállalati eseményre” - meséli Kósa Anita, az AVON Magyarország szóvivője. „Amint elmagyaráztam, hogy akár egy férfi is megmentheti párja életét, hiszen egy egészségesen működő párkapcsolatban a férfi társ akár jobban is ismerheti párja mellét, figyelhet fel bármilyen eltérésre; hamar átérezték, mekkora jelentősége lehet akár egy érintésüknek. Egyúttal egy mulázs baba segítségével mutattuk be a résztvevőknek, hogyan lehet egyszerű otthoni mellvizsgálattal is észrevenni, ha valamilyen elváltozás alakult ki.”

Dr. Drajkó Veronika továbbá hozzátette, hogy a tapintásos felismerésre mind a kettő félnek érdemes odafigyelni. Igaz, a férfiaknál nagyon ritkán alakul ki a mellükben daganat, de őket is veszélyezteti ez a betegség. „A férfiaknál génhez kötött az emlődaganat kialakulása, vagyis azoknál a férfiaknál alakul ki nagyobb eséllyel, akiknél a családban anyukájuk vagy nagymamájuk érintett a betegségben” - tette hozzá a szakember.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Foundry / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja