SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A búzakorpa jótékony hatása

Németh Ági [cikkei] - 2005-09-15
A búzakorpa szabályozza a bélműködést, a fogyókúra és a diéta fontos étrend-kiegészítője.

10 000 évvel, időszámításunk előtt őseink már rájöttek, hogy az Abesszínia hegyvidékéről származó vadbúzának a magjai ehetőek. Valószínűleg először csak rágcsálni próbálták, majd később a nyers szemeket próbálták ehetőbbé tenni. Ezt a régészeti kutatások igazolják, mert dörzsköveket, és mozsarakat találtak a Közel-Keleti ásatások során. Találtak megpörkölődött maradványokat is, amelyek arra engednek következtetni, hogy a magokat megpörkölték és összezúzták. Ez lisztszerű volt, de önmagában nem volt fogyasztható, így vízzel keverték. A pépesítés nagy előrehaladást jelentett őseink életében. Ez közelebb vitte őket a kenyér megismerése felé. A búzát i.e. mintegy 7-8000 évvel a Földközi-tenger keleti partján már tudatosan termesztették. 4000 évvel később, az egyiptomiak már kenyeret sütöttek. A búza időszámításunk kezdetén került Egyiptomból, Rómán keresztül a gallokhoz és britekhez. 1493-ban Kolombusz utazása során eljutatta a kenyeret Mexikóba és Ausztráliába. Az angol gyarmatosítás során Észak és Dél-Amerikába is eljutott.

Hatása a szervezetre:
A búzakorpa élelmi rostokban gazdag étrend-kiegészítő készítmény, amelynek nagy része azonban nem emészthető ("ballaszt") poliszacharidokból áll. Ez azonban fontos a szervezet számára, mert jó hatással van az anyagcsere-folyamatokra, elősegíti a bélműködést, csökkenti az éhségérzetet. Ennek a tulajdonságának köszönhetően a fogyókúrás és diétás étrend kiegészítője is lehet. Az oldhatatlan élelmi rostok vízmegkötő képességének köszönhetően fejti ki jótékony hatását. A búzakorpa fogyasztása feltétlenül javasolt székrekedésben és aranyeres bántalmakban szenvedők részére.
A különböző kutatások kimutatták, hogy a búzakorpa csökkenti a vastagbél rák kockázatát, kedvezően hat a vércukorszint emelkedésére, elősegíti a vérzsírszint csökkenést, mérsékli az epekőképződést, és jó hatással van a szívműködésre.
Ajánlott a kedvező hatás eléréséhez napi 3-szori búzakorpa fogyasztás. Célszerű egy-egy kanál búzakorpát joghurtba keverve fogyasztani. Napjainkban, a rohanó stresszes életvitel következménye a rostszegény étkezés, amely maga után vonja az elhízás kockázatát, és különböző egészségügyi problémákhoz vezethet. A búzakorpa segít, a helytelen táplálkozás okozta gondok orvoslásában. Az élelmi rostoknak fontos szerepe van a kiegyensúlyozott bélműködés fenntartásában és hatásuk fontos a szénhidrát-zsíranyagcseréjében is. A búzakorpa 54 % növényi rostot tartalmaz és kiváló magnéziumforrás.


Forrás: Hargitai György: Az étel a legjobb orvosság



betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja