SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A lelki egészség fő ellensége: a lelki gyorskaja

Tóth Dániel [cikkei] - 2015-11-15
Felgyorsult, rohanó világunk egyik velejárója, hogy egyre kevesebb idő jut életünk egy-egy szegmensére. Egyfolytában sietünk, kapkodunk, rohanunk valahova. Ebből egyenesen következik, hogy minden más ehhez igazodik.

Amire a legkevesebb idő marad és általában a sor végén kullog, az önmagunk. Kevés ember van ma, aki például egészségesen étkezik, időt szánna rá és minőségi ételt fogyasztana. Itt akkor ugye jöhetne is az „amit eszel, azzá leszel” bölcsesség.

Pontosan tudjuk, hogy az egészségünk megőrzésének egyik alappillére lenne a megfelelő táplálkozás. Kérdés, hogy foglalkozunk-e vele, amire pedig még ennyi figyelmet sem fordítunk, az a lelki egészségünk, pedig a mentális táplálkozás legalább ilyen meghatározó. Nem mindegy milyen impulzusok érnek napközben, hogy milyen mentális eledellel tápláljuk elménket, ezek ugyanis hatással vannak a mindennapjainkra, közérzetünkre, kapcsolatainkra hosszú távon meghatározhatják az egész életünket. Az például, hogy este lefekvés előtt felhergeljük-e magunkat egy-egy híroldal böngészésével, vagy inkább nevetünk egy jót egy vicces filmen vagy sorozaton, esetleg olvasunk egy jó könyvet, hallgatunk egy kis zenét, korántsem mindegy. Egyenes hatással van arra, hogy milyen lesz az éjszakánk, az meg ugye a másnapra, és ahogy kelünk az meghatározza, hogy milyen hangulattal indulunk el otthonról és megyünk dolgozni, és így tovább.

A jó érzésekre szükség van, mondhatni létszükséglet. Épp ezért ha nincs belőle elég a napunkban, akkor egyfajta éhségérzet fog jelentkezni. Ezt is ugyanúgy lehet lelki-gyorskajákkal elnyomni, amik azonban nem táplálnak igazán minket, inkább csak megbetegítenek.

A témáról bővebben a videóban:

Fotó: jp26jp/pixabay.com

betöltés...
betöltés...
Tóth Dániel

Tóth Dániel
Digi pszichológus, digitális nevelés szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/643-40-80
E-mail: tothdaniel01@gmail.com
Honlap: https://pszichologuspasi.hu/
YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCIZ13RDvj3PFpeOYgM99trQ

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja