SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Digitális Maugli elhárítás

Tóth Dániel [cikkei] - 2017-09-05
A technológia fejlődése egyre gyorsul. Ennek egyik velejárója egy egyre növekvő generációs szakadék, ami szülő és gyermeke vagy éppen tanár és diákjai között tátong.

Mivel a fiatalabb nemzedék gyakran vonzódik a digitális világ felé és általában ügyesebben is mozog benne, így amíg az idősebb generáció a technológia világában fokozatosan lemarad, addig a fiatalabb nemzedék pedig egyre inkább magára marad ebben a világban.
Ebben, ennek a szabályai szerint nevelkedik fel, mint egy generációnyi Digitális Maugli. Szülők, s tanárok ezrei érzik, hogy egyre kevésbé értik a fiatalokat, amikor erről beszélnek, aggódva nézik, hogy miként fordulnak egyre inkább el tőlük - a net, a kütyük, a virtuális terek felé.

A serdülés persze alapból járhat némi átmeneti elfordulással a felnőttektől, de nem mindegy, hogy ez hogyan történik. Az internet ugyanis teljes értékű felnőttnek tekinti a 15, 10, de akár 5 éves gyereket is, attól a pillanattól, ahogy egyedül lép be ebbe a világba (például megkapja a saját okostelefonját). A pornográfia, szexting, szexuális ragadozók, interneten portyázó bűnözők, trollok, és cyberbullying csupán néhány a virtualitás dzsungelében őshonos lények és jelenségek közül.

(Kapcsolódó cikkünk: Nagy üzlet a fiatalok online szexuális zaklatása - kisfilm a zsarolásról, amit minden kamasznak látnia kellene)

A témával kapcsolatban hallható információk zöme felszínes, téves, vagy elfogult. Az esetek túlnyomó részében vagy elítéli, mondhatni démonizálja a technológiát, kütyüket, videojátékokat, stb., vagy annak kizárólag pozitív aspektusait emeli ki, így sok a tévedés, félreértés, előítélet, és a struccpolitika a témával kapcsolatban. A gyakorlatban pedig sokan vannak azok a felnőttek, szülők, tanárok, akik szeretnék megóvni a fiatalokat mindettől, de hacsak nem költöznek ki egy hegyi barlangba, nem tudják távol tartani őket a technológiától.

Ha valóban szeretnék megóvni a fiatalokat a veszélyektől, fel kell készíteni őket az internet dzsungelére. Át kell hidalni a generációs szakadékot, és bizony beszélgetni kell velük ezekről a dolgokról. Ehhez persze tisztába kell lennünk az ott található veszélyekkel és lehetőségekkel, jó tudni, hol a határ, és persze nem árt tudni, hogy mi fán terem a Youtube, Snapchat, az Instagram, esetleg a Minecraft, GTA vagy World of warcraft, hogy mi a trollkodás, sexting vagy cyberbullying, hogy csak néhányat említsünk.

Ha valaki szeretne egy gyorstalpaló kézikönyvet ehhez a világhoz, ajánlom figyelmébe az alábbi linket: ez egy generációs szakadékot áthidaló útmutató, térkép a virtualitás dzsungeléhez. Több, mint 10 évnyi kutatási, szakmai és személyes tapasztalatokon alapuló, válogatott információk, és hasznos tanácsok gyűjteménye.

https://webuni.hu/kepzes/virtualpszichologia-amit-mindenkinek-tudnia-kell/ertekeles

Tanévkezdő ajándékként a Családinet olvasói most egy hónapig az alábbi kuponnal kedvezményesen, 40%-al olcsóbban vehetik igénybe ezt a lehetőséget.
Kuponkód: CSALAD

Fotó: PourquoiPas / pixabay

betöltés...
betöltés...
Tóth Dániel

Tóth Dániel
Digi pszichológus, digitális nevelés szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/643-40-80
E-mail: tothdaniel01@gmail.com
Honlap: https://pszichologuspasi.hu/
YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCIZ13RDvj3PFpeOYgM99trQ

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja