Segítség! Kapar a torkom!
Szőke Judit [cikkei] - 2008-10-14
A vírusok pedig virulnak, élik világukat egész évben. Egy percre sem pihennek, hacsak lehet, keserítik az életünket.
Például a torokgyulladások 85-90 százalékáért ezek a kórokozók a felelősek – és nem válogatnak, nincsenek ránk tekintettel. Még nyáron is fájhat a torkunk. Pláne pedig mostanság, amikor rapszodikusan változik a hőmérséklet, igen könnyen begyulladhat a garat, a torok nyálkahártyája. Logikus, hogy miért.
Minden randevú a hideg bármely változatával kedvez a vírusfertőzésnek. Ráadásul itt az allergiaszezon - a torok allergiás okokból is fájhat. Ez nyilván nem fertőz. A vírusok ellen viszont nem hatnak az antibiotikumok, így feleslegesek. Sőt károsak, hiszen ha túl gyakran használják, az igazi baktériumok jelentős része ellenállóvá válhat velük szemben.
A duzzanat jelez
A torokfájás legtöbbször duzzadt és érzékeny mandulákkal jár együtt, ami miatt nem kell különösebben aggódnunk. A duzzanat csupán azt jelzi, hogy a szervezetünk szembeszállt a betolakodókkal, és általában csillapodik is, amint leküzdöttük a fertőzést.
Ha csak egy picit kapar a torkunk, ami még a hangulatunkat is elronthatja, hiszen kellemetlen, diszkomfort érzés, kezdjünk gyógycukorkát, vény nélkül kapható fertőtlenítő tablettát szopogatni. Vagy válasszuk őseink praktikáját! Nyomjunk szét két fokhagymagerezdet, keverjük össze egy egész citrom levével és két evőkanál olívaolajjal. Nem nagyon fincsi, de bátran vegyünk be egy kiskanálnyit, rövid ideig tartsuk a szánkban, majd nyeljük le – ezt ismételjük naponta háromszor és a torokfájás elmúlik. Bevált módszer a meleg tea, méz fogyasztása.
El a füsttel!
Messze kerüljük a dohányfüstöt, az alkoholt, a fűszeres, torkot irritáló ételeket! Ezeket vélhetően ösztönösen nem is kívánjuk. A folyékony, pépes ennivalót fogjuk kívánni. Engedjünk a természetnek!
De ha enyhe torokfájásunk egy hétnél tovább tart, sőt erősödik (ha a vírusfertőzés nagyon elhúzódik, akkor a torokban normálisan is kisebb mennyiségben mindig megtalálható baktériumok elszaporodhatnak, és másodlagosan megfertőzhetik a légutakat), vagy egyéb tünetek is jelentkeznek, feltétlenül keressük fel az orvost!

Következő hír
Tojásdiéta
LEGOLVASOTTABB
„Csak pár évre maradok otthon” - sok anya csak 15 év múlva jön rá, mit veszített el
Sok negyvenes anya ma azzal szembesül, hogy éveken át otthon tartotta a családot, nevelte a gyerekeket, intézte a láthatatlan feladatokat, most pedig, amikor visszatérne a munka világába, úgy érzi: a "csak pár év szünet" valójában egész karriereket sodort félre.
Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult
A rendetlenség nemcsak a lakásban foglal helyet, hanem a fejünkben is. Egy édesanya most megmutatta, hogyan sikerült három gondolatváltással megszabadulnia a felesleges holmik 90 százalékától - és közben visszaszereznie a nyugalmát. Ezek egyszerű, bárki számára bevethető gondolatváltások.
Több tanárnál találtak mellrákot ugyanabban a középiskolában: vizsgálódik a közegészségügy
Több női tanárnál diagnosztizáltak mellrákot vagy rákmegelőző állapotot egy massachusettsi középiskolában az elmúlt években. Az iskola közegészségügyi vizsgálatot kért, miközben a hatóságok és a vezetés is óvatosságra int: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az épület közvetlen veszélyt jelentene.
Szép lánynevek, amelyeknek meglepően baljós jelentése van
Van, hogy egy név első hallásra finom és különleges, a jelentése vagy a hozzá kapcsolódó történet mégis egészen más hangulatot ad neki.
11 évesen, jegy és útlevél nélkül repült Rómába: a fiú, aki csak vécére akart menni
Liam Corcoran neve 2012-ben bejárta a világsajtót, most pedig újra felkapta a közösségi média. A 11 éves fiú Manchesterben kisétált az anyja mellől, majd valahogy egy Rómába tartó repülőn kötött ki, jegy, útlevél és beszállókártya nélkül.

betöltés...