"A gyerekek már ebbe születtek bele!" - Dóriék farkasokkal és medvékkel élnek együtt

Az édesanya mindig is úgy érezte, hogy az állatok között talán jobban otthon érzi magát. Egészen közel azonban akkor került a farkasokhoz, amikor biológus diplomájához keresett témát az ELTE Etológia Tanszékén.

”Akkor már megvoltak az első farkaskölykök, akik részt vehettek a kutatásban. Horkai Zoltán állattelepéről származtak. A kutatás célja az volt, hogy farkaskölyköket neveltek emberi környezetben, kutyához hasonlóan (bár egy családi kutyához képest sokkal intenzívebb kapcsolat volt farkas és nevelője között a kezdeti időszakban), és különböző viselkedéskutatási helyzetekben hasonlították össze a kutyák és farkasok viselkedését.”

Fotó: Újváry Dóra

A kutatásban részt vevő farkasok még szemnyitás előtt, azaz nagyjából 10 naposan kerültek nevelőjükhöz. A Tanszéken dolgozó PhD hallgatók és biológushallgatók közül kerültek ki a nevelők, így Dóri is. Itt ismerte meg Tóbiást, élete első farkasát.

”A kicsikkel 24 órás, szinte folyamatos fizikai kontaktusban voltunk, ami azt jelentette, hogy a pólónk alatt, kis kengurukban hordtuk őket, ameddig csak lehetett. A csecsemőkhöz hasonlóan 4 óránként meg kellett őket szoptatni és farkas anyjukhoz hasonlóan, minden étkezés után tisztába is kellett tennünk őket. A természetben ezt az anyafarkas a kölykök nyalogatásával teszi, mi egy melegvizes szivacs segítségével pisiltettük-kakiltattuk a kicsiket.”

Fotó: Újváry Dóra

Kutyáknál használatos tápszerrel etették őket cumisüvegből, ami Dóri szerint az első napokban nagy kihívás elé állította őket, mert nehezen szoknak rá a cumira. A kölykök egész nap velük voltak, jöttek az egyetemre, órákra, vizsgákra, utaztak buszon és villamoson. Minél több helyzettel, hanggal, szaggal próbálták őket megismertetni az első pár hónapban.

”Sokszor megkérdezték tőlünk az emberek, hogy milyen állatok, ahogy kikandikáltak a kengurukból, mert nem hasonlítanak kutyára, de a legtöbbször inkább rókakölykökre tippeltek.”

Az együttélés alatt megtapasztaltak arra világítottak rá, hogy egy farkas mindig vadállat marad, sosem fog kutyaként viselkedni még akkor sem, ha kézben nevelik őket. Dóri számára pedig az is biztossá vált, hogy folytatni szeretné, amit elkezdett.

”Akkor ismerkedtem meg a farmmal és az állatokkal, amikor az Etológia Tanszékre kerültem. Első szerelmem Betyár volt, egy kutya-farkas hibrid, aki akárhányszor kimentünk a tanszéki lányokkal viselkedési teszteket csinálni, mindig szorosan követett kierőszakolva a folyamatos simogatást. Aztán „kint ragadtam”…”

Fotó: Újváry Dóra

A családja nem féltette, hiszen tudták, hogy Dóri mindig is az állatok felé orientálódott, eredetileg állatorvos szeretett volna lenni, de ennél, mint mondja, sokkal jobb hivatása lett.

”Az igazi kihívás inkább akkor kezdődött, amikor megszülettek a gyerekek, Mira most 10 éves, Bálint 8, akkor már több embertől hallottuk, hogy elég veszélyes helyen élünk, nem lesz így jó a gyerekekre nézve. Igazából az első védőnői látogatástól tartottam kicsit, de tündéri védőnőnk volt, aki csak gratulálni tudott az életmódunkhoz. A nagyszülők maximálisan megbíztak bennünk, hogy nem fogjuk feletetni féltett unokáikat a farkasokkal.”

Bár családja nem, sokan a környezetükben mégis furcsállották, hogy a család vadállatokkal él együtt. Mivel a legtöbb felnőtt állat a gyereket prédának nézi, ezért a lakóházuk kerítéssel elkerített kert közepén áll. A gyerekek Dóri elmondása szerint a háziállatokhoz, például a nyuszikhoz és a kutyákhoz jobban vonzódnak, de szívesen vesznek részt a többi állat körüli teendőben is, már amik nem veszélyesek számukra. Például ezeket az édes kis farkaskölyköket is rendszeresen etették. Mira pedig már farkasbarlangban is járt, hogy segítsen kihozni a kicsiket. Természetesen az anyafarkas ekkor nem volt ott.

Fotó: Újváry Dóra

”Később azonban nem találkozhatnak a felnőttekkel, mert mint zsákmányállatok nem ápolnak jó kapcsolatot a kifejlett egyedekkel. Ugyanakkor egy-egy állatot mégis össze lehet hozni gyerekekkel, de ez a személyiségüktől függ, nem általános sajnos.”

A gyerekek távolról ugyan, de a medvékkel is jó barátságban vannak.

”A gyerekek már ebbe születtek bele, nekik ez a természetes. Nagyon korán megtanítottuk nekik, hogy kik a vadállatok, hova nem szabad kimenni, benyúlni, mire kell figyelni. A gyerekekkel kapcsolatban több mókás eset is történt. Az egyik, amikor Mira úgy három éves lehetett, beszélgettünk valamiről, említettünk egy ismerősünket, hogy kijönne megnézni az állatokat, ő pedig teljesen komolyan megkérdezte: miért, neki nincs medvéje?”

Fotó: Újváry Dóra

A legfiatalabb medvéjük a ház teraszán nevelkedett, amit a szülők villanypásztorral emeltek meg, hogy később se tudjon a Mocmoc névre hallgató medve kimászni rajta. Amikor kisfia 6 éves lett, a medve pontosan akkora volt, mint Bálint.

”A medve kedvenc szokása az volt, hogy bekapta az ember kezét, hogy a jellegzetes macimorgást hallatva szopizza az ember ujját. Egyik nap Bálint rossz ajtón akart bemenni a házba, és véletlenül a kismackóhoz sétált be. Azonnal két lábra állt és elkezdte szopizni Bálint fülét, aki már tudta, hogy ilyenkor mozdulatlanul kell várni, amíg be nem fejezi az „akciót”. Az apukája segített neki a macit leválasztani róla.”

Fotó: Újváry Dóra

Összesen 20 farkas van most a farmon, különböző kifutókban. A két legnagyobb falka négy egyedből áll, testvérek alkotják a csoportokat, a többiek párokban vannak. A falka összeállításakor általában az alomtestvérek kerülnek össze egy idősebb egyeddel, ha valamilyen oknál fogva szét kell őket később választani, akkor ellenkező nemű egyedeket tudnak általában összerakni. Dóriék mindig odafigyelnek arra, hogy működjön a „kémia” az állatok között, ugyanis vannak olyan egyedek, akik nehezen fogadnak el újakat maguk mellé.

A kétgyerekes édesanya úgy érzi, hogy a két gyermeke mellett az állatok is ugyanolyan közel állnak hozzá, rájuk is családjaként tekint. Bár mindegyik farkast hasonlóan nevelték és ugyanannyi szeretet és odafigyelést kaptak, mégis mindig vannak olyan egyedek, akik közelebb állnak a szívéhez.

Fotó: Újváry Dóra

”Valamiért engem mindig vonzanak a kicsit elesettebb, gyengébb állatok, akiknek ha elnyerem a bizalmát, akkor például stresszesebb helyzetekben nálam keresnek megnyugvást. De az egyik „szerelmem” egy vezérkan volt, Rufusz, aki egész életében vezette a falkáját, de akárhányszor bementem hozzá, hatalmas nyelvcsapásokkal próbált puszit adni az arcomra, mindenki mást a háttérbe szorítva.”

Bár komoly támadás nem történt náluk, volt pár veszélyesebb helyzet, de szerencsére mindig szerencsésen jöttek ki belőle. Dóri próbálja tudatosan is kerülni az olyan eseteket, ahol konfrontálódnia kellene a vadállatokkal. Az embereknek pedig azt üzeni, hogy a vadállatok felé még a háziállatoknál is nagyobb tisztelettel és szeretettel forduljunk.

Fotó: Újváry Dóra