SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Három generáció, egy háztartás: a többgenerációs együttélés előnyei

Családinet [cikkei] - 2022-12-31
 [X]
Régen természetes volt, azonban mára sajnos jelentősen lecsökkent azoknak a háztartásoknak a száma, ahol több generáció él egy fedél alatt. Pedig annak, ha a gyerekek, a szülők, a nagyszülők, sőt, adott esetben a dédszülők is együtt élnek, számtalan előnye lehet, amit érdemes kihasználni.

Költséghatékony megoldás

Az együttélés mellett számos érzelmi és racionális érv szól. Az utóbbiak közül az egyik legerősebb, hogy egy háztartást jóval olcsóbb fenntartani, mint kettőt-hármat. A több fizetésből és nyugdíjból összejövő bevételt sokkal költséghatékonyabb egy otthon fenntartására költeni, ráadásul, ha az anyagi terhek megoszlanak a szülők és a nagyszülők között, mindenki nagyobb biztonságban érezheti magát.

Arányos feladatelosztás

Mivel egy többgenerációs háztartásban az aktív pénzkeresőkkel együtt élnek iskolás, óvodás vagy kisebb gyerekek és nyugdíjasok is, a mindennapi teendők sokkal több felé tudnak eloszlani. Amíg a szülők dolgoznak, addig a nyugdíjas nagyszülők be tudnak segíteni a főzésbe, a háztartás vezetésébe vagy akár a kert gondozásába is.

Erős családi kötelék

Az elmagányosodás egy szomorú társadalmi jelenség, ami rengeteg embert érint, és a fiatal felnőttek épp úgy szenvednek tőle, mint az idős emberek. Azokat a családokat, ahol több generáció tagjai élnek egy háztartásban, ez a veszély nem fenyegeti, hiszen az erős családi kötelék mindenkit megtart, így a családtagok sosem maradnak magukra.

idős családtag gondozása

Állandó gyermekfelügyelet

Egy olyan kisgyermekes családban, ahol mindkét szülő dolgozik, állandó fejfájást okoz a gyermekek felügyeletének megoldása. Bár szerencsés esetben egy sztenderd család (szülők+gyerekek) is számíthat ebben a nagyszülők segítségére, azonban, ha mindannyian egy helyen élnek, ez nem is kérdés.

Idősek gondozása

Egy egyedül élő idős embernek a mentális problémák mellett olyan hétköznapi kihívásokra kell megoldást találnia, mint hogy ki intézi a bevásárlást vagy adott esetben ki segít a fürdésben és a betegalátét kicserélésében. A többgenerációs modell ebből a szempontból is előnyös, hiszen egy ilyen családban mindig akad társasága az idős hozzátartozónak és mindig van, aki tudja, hogy milyen gyógyszereket kell bevenni, hogy az ideális betegalátét 60 x 90-es, hogy milyen ételeket szeret, és úgy általában gondoskodik arról, hogy az idős családtag semmiben ne szenvedjen hiányt.

Az olyan feladatokat, mint az eldobható betegalátét cseréje vagy a gyógyszerek beadása, egy idősebb gyermek is el tudja végezni, de háromnál több generáció esetében az is gyakori, hogy az idős hozzátartozó (pl. dédszülő) gyermeke (a nagyszülő) már maga is nyugdíjas, de még ereje teljében van. Így ő is el tudja intézni a főzést, a bevásárlást, valamint a gyógyszerek és az egyszer használatos betegalátét beszerzését.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja