SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

POZITÍV Egyesület

Családinet [cikkei] - 2005-09-15
Magyarországon a jelenlegi becslések szerint a gyermekpopuláció kb. 20-25%-a küzd különböző mértékű tanulási nehézséggel, magatartási zavarral, amely mintegy 300-400 ezer családot érint.

Szinte minden iskolai osztályra jut belőlük egy-kettő. Az utóbbi időben az óvoda- és iskolapedagógusok jelzései szerint számuk egyre nő – többek között a fokozódó civilizációs és környezeti ártalmak következtében.

 

            Ezek a gyerekek nem tudnak figyelni, sok esetben súlyos figyelemzavarral és motoros nyugtalansággal küszködnek, túl mozgékonyak (hyperaktívak), vagy túlzottan csendesek, gátlásosak, lelassultak (hypoaktívak), mozgásuk összerendezetlen, kommunikációs és beilleszkedési zavaraik vannak, az írás-olvasás, számolás terén is lehetnek súlyos gondjaik (dyslexia, dysgraphia, dyscalculia). Iskolai teljesítményeik általában jóval alacsonyabbak, mint ahogy értelmi képességeik alapján tolük elvárható volna. Elofordulnak kimagasló értelemmel bíró gyermekek is, akik mégsem tudnak teljesíteni a felsorolt okok miatt. Ezért nagyon fontos a rehabilitáció, a korrekció, a felzárkóztató fejlesztés mellett a tehetséggondozás.

 

            Nehezen kezelhetőségük okait nem mindig ismerik fel, magatartásukat félreértik, a szülői félrenevelés, vagy a gyerekek tunyaságára, lustaságára, rosszindulat rovására írják. A gyermeket nem, vagy nem megfelelően kezelik, fejlesztik, így a megoldatlan helyzetekből fakadó súlyos következmények halmozottan jelentkeznek: a gyermek hányódása az iskolai években, un. "iskolaundor" és tanulási képtelenség, alulképzettség, tehetségek elkallódása, a család széthullása, szociális problémák, társadalomba való beilleszkedési zavarok, deviáns magatartásformák kialakulása (drogok, öngyilkosság, bűnözés).

 

            Ma már Magyarországon sokéves gyakorlati tapasztalat gyűlt össze. Egyre többen foglalkoznak ezzel a problémakörrel, de sokan közülük elszigetelten, segítség és támogatás nélkül. Fontos összekapcsolni ezeket a "szigeteket", koordinálni és hatékonyabbá tenni a munkát a jobb ellátás érdekében. Egyesületünk 1995. áprilisában ez okból alakult, 1998-tól közhasznú szervezet. 2200 fős tagságunk 10 szekcióban dolgozik: Szülői, Egészségügyi, Oktatási, Szakemberképzési Szekció, stb. Tevékenységünk az ország egész területére, sőt a határon túlra is kiterjed. „Regionális tagszervezetek, központok létrehozása” c. projektünk alapján 3 követő szervezetünk van

 

            Elkötelezett szakújságírói - szerkesztői részvétellel TV műsorokat indítottunk. A "POS/Z/ITÍV, avagy nehezen kezelhető?!". c. sorozatunk készítése közben sok együttműködésre kész szakembert ismertünk meg és kapcsolatokat hoztunk létre közöttük. A közös gondolkodás, együttműködés megalapozása érdekében havonta egyszer tematikus klubot, évente több alkalommal fórumot, tanácskozást, szakmai bemutatókkal egybekötött konferenciát szervezünk. Szorgalmazzuk a témába vágó tudományos kutatómunkát is. Folyamatosan végezzük az érintett szülők és pedagógusok, informálását. Kéthavonta „Nehezen kezelhető?! …” címmel újságot adunk ki.

 

            Fontosnak tarjuk a fiatal pályakezdés előtt álló főiskolai hallgatók szakmai felkészítését, számukra gyakorlati tapasztalatok nyújtását és bevonásukat önkéntes, segítő munkánkba.

 

            Az érintett családoknak, gyerekeknek közvetlenül is nyújtunk segítséget: Família Klubot működtetünk, többszintű tanácsadó szolgálatunkon belül rendszeres telefonos tanácsadást (lásd a fenti telefonszámot) végzünk, szülőtréninget, szabadidős ill. nyári programokat, különféle projektek szerint működő táborokat is szervezünk.  

 

        Egyesületünk célja tehát a különféle szakterületek, szaktárcák: egészségügy, oktatásügy, szociális és családvédelmi ügyek, stb. közötti kapcsolatok megteremtése, az ott dolgozó szakemberek összefogása. Továbbá a szakmai közvéleményre oly módon hatni, hogy ezeknek a gyerekeknek a gondjait elismerjék, és mielőbb hathatós, és szakszerű segítségben részesüljenek. A vállalt cél egy nagyon sérülékeny és veszélyeztetett gyermekcsoport jogainak védelmét szorgalmazza annak ismeretében, hogy ezek a gyermekek a megfelelő ellátás, bánásmód mellett – POZITÍV tulajdonságaikra építve – a társadalom hasznos tagjaivá, értékes állampolgáraivá tehetők. 

 

Az egyesület szakmai konferenciájáról, mely szülők és szakemberek számára egyaránt hasznos információkat nyújt, bővebben itt olvashat:

http://pozitiv-osze.freeweb.hu/index_elemei/001kezd_elemei/szakmai.htm

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja