SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Függőséget okoz az újszülöttek illata

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2021-02-03
Biztosan Te is emlékszel rá, amikor a kisbabád megszületett, olyan finom illata volt, egész nap csak szagolgattad volna. Ez egyáltalán nem meglepő, ugyanis ez az aroma evolúciós értelemben a csecsemők túlélését segíti, fizikai értelemben pedig segít az anyáknak ellazulni, és akár a depressziót is kezelni lehet vele.

Amikor megszületnek a csecsemők, minden kemikáliától mentes a kis bőrük. Az illat, amit ilyenkor éreznek az anyukák, egyfajta kapcsolatot teremt az újszülött és a friss szülő között, amit már több kutatás is bebizonyított. Évtizedek óta foglalkoztatja a tudósokat ez a kapocs, az 1987 novemberében megjelent Developmental Psychobiology számában három szakértő arra az elhatározásra jutott, hogy az anyák 90%-a felismeri a babájuk illatát, valamint a babáknál is szinte elsőként alakul ki az anyukájuk felismerése a szaguk alapján.

A friss szülők számtalan új élménnyel gyarapodnak a csecsemő életének első pár hetében, amelyek között van negatív és pozitív is. Szerencsére, ha csak egy kis feltöltődésre vágynak, magukra fektetik az újszülöttet, és megszagolgatják a kis feje búbját. A baba által kibocsátott illat ugyanis dopamint termel az anya szervezetében, aki ezáltal könnyen ellazulhat. Ez az aroma segít abban, hogy érzelmi reakciók alakuljanak ki az anya és gyermeke között, valamint olyan gondozási funkciókat indít be, mint a szoptatás vagy a védelem.

A svéd Karolinska Institute Idegtudományi osztálya még ennél is továbbment az illatok tekintetében, és egy olyan kutatást végeztek el 2018-ban, amelyben azt vizsgálták, milyen egyéb hatása van a babaillatnak az emberi agyban. Összesen 30 nővel szagoltattak meg egy újszülöttet, és az eredmények egyértelműen kimutatták: a babaillat olyan hatással van a nőkre, mintha mentális betegségek kezelésére szánt gyógyszert vettek volna be. A kutatók szeretnék a kísérletet férfiakkal is elvégezni, ám elég nagy a valószínűsége, hogy hasonló lesz a végkimenetele.

A tudósok egyelőre nem tudják, miért szereti az agyunk ennyire a babaillatot, de szeretnék megfejteni a titkát. Az újszülöttek összesen 150 különböző fajta aromát bocsátanak ki magukból, amint ezeket meghatározzák, hatalmas lépéssel előrébb kerülnek ahhoz, hogy természetes úton kezeljék a sokakat érintő depressziót.

Indexkép: Ana Tablas/unsplash.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja