döntés

Kedves pszichológus!
Segítséget szeretnék kérni anyukám és a barátom terén.....sajnos nem tudom hogy mit kéne csinálni. Az anyukám lebetegedett évekkel ezelött és elveszítette a munkahelyét idökzöben kb. már vagy 2 éve. Azóta mást se hallgatok töle napi 24 orába, hogy igy a volt munkahelye meg úgy.....nekem szerencsére volt munkahelyem és addig beszéltem a munkáltatómnak még felvette az anyukámat. Nem volt könnyü , mert ez egy házi segítségnyujtásos munkakör ahol az embereket magamnak ekll összeszedni. Egy kedves ellátottam segítségével anyának is össze tudtam szedni. Gondoltam, hogy végre msotmár megnyukszik, hogy van állása hiszen 50évesen eléggé nehéz a munkaerő piacon föleg hogyha valaki beteg is. Hát sajnos nem így történt , mert még mindig egyfolytába a volt munkahelyét majmolja amivel teljesen kikészit engem. Föleg azzal, hogy mindenkinek ugy tálalja fel, hogy mi egy tök csoró család vagyunk és segitsenek anyagilag.....sokan nem tudják h avn munkahelyem meg neki is....és ez nagyon bánt az anyukámba már rendesen égek miatta amit csinál. tudom hogy enm sok pénzünk van még igy se hogy msotmár ö si dolgozik de azért annyira rossz helyzetbe sem vagyunk már. Ez az egyik problémám....a másik pedig a barátom. Mindig megjegyzést tesz hogy én nem tudok fözni sütni pedig 23 éves vagyok....ez rosszul esik töle mer sokszor ugy érzem mint hogyha ö elvárná hogyha majd összeköltözünk, hogy feszt cseléd legyek a háznál....nekem az h fözzek süssek meg takaritsak nem okoz örömöt és azt sem értem, hogy attól hogy ö férfi miért ne cisnálhatná meg ö is? Elvárná h dolgozzak meg persze csináljam meg a házi munkát pedig én is egy ember vagyok....azon kivül többször is mondott olyat hogy ö nem elsz sneki eltartoja....nem si várom el de akkor ö miért várja el h én ugymond megcsináljam a nöi kötelességeimet majd ha összeköltözünk, de ö mint férfi a család fenntartásra meg majd sz....-ik majd rá.......A másik meg attol félek még h ugye neki nincs munkahelye és sokszor mondta h ö felmegy pestre ami azt jelentené hogy menjek én is amjd utána. csak sajnos én nem tudnék utána menni mer nekem azért anya is itt van akinek be kell segitenem. Egyszerüen enm tudom, hogy mit tegyek megbolondulok szinte már ettöl az egésztöl.....pedig szeirntem a barátomnak si jobb lenne ha itt maradna mer neki is itt vannak a szerettei azon kivül itt nem kell rezsit meg albit fizetni ott viszont kéne és hát van egy kisfia aki nem tölem van akkor viszont öt sem láthatná mindig mert budapeströl feszt oda meg vissza menni nem kis pénz....

Kedves Mónika!
Először is köszönöm lelkiismeretes, gondos, kedves válaszait minden kérdez nevében. Válaszaival sokat segít mindenkinek.
Akkor felvázolnám tömören,de azért röviden részletezve a problémámat, amivel már jó ideje küzdöm.
Kb.6 éve költöztem erre a településre, nem is ismertem senkit itt, a barátommal jöttem ide, viszont röviddel aztán véget is ért a kapcsoltatunk. Utána egy rövidebb kudarcra ítélt kapcsolat következett, végül megismerkedtem a jelenlegi párommal, ő most 36 és 24. Ez a bevezetése a problémának.
A párommal képzelem el a jövőmet, gyerkőceimet csak is tőle tudom elképzelni, a legjobb ember, akivel összehozhatott a sors. Igen hisztis a jellemem sajnos, de ő ezt is nagyon jól kezeli. 3 és fél éve vagyunk együtt, kb 2éve együtt is élünk gyakorlatilag. Mielőtt megismertem volna, hallomásból tudtam ki ő, népszerű a településen, mert van egy kisebb vendéglátó hely, amit ő üzemeltet régóta, és nem jó híre van az egyszerűbb nép szemében.
Olyan dolgokat hallottam, hogy oda csak \"beképzeltek\", \"nagyképűek\" stb. járnak. Való igaz, hogy nem az \"alja népe\", hanem kiegyensúlyozottabb életvitelű vendégek járnak.
Én önmagam mindig is az egyszerűbb nép közé soroltam, jó kedélyű, de szerény lány voltam mindig.
Ahogy összejöttünk, nem is jártam oda, mert valahogy nem volt szimpatikus a hely talán pont a pletykák miatt, nem tudom. Úgy éreztem nem tudok azonosulni azokkal az emberekkel, teljesen másnak éreztem magam. Maximum havonta egyszer elmentem egy vacsorára, (mert azok elég sűrűn szoktak lenni),de még a páromat sem mentem el soha megnézni, pedig szinte minden nap dolgozott ott ő is, mellesleg egy saroknyira lakunk onnan.
Aztán úgy alakult, hogy lassan két éve dolgozom is rendszeresen a sörözőben, mert úgy hozta a sors,hogy elveszítettem az előző munkámat. Az én barátnőim sem jártak be hozzám, én hiába mentem el hozzájuk, valahogy szépen lassan eltávolodtunk egymástól. Azóta nem is járok sehova szórakozni sem.
Magától értetődőnek tűnt, hogy be kell illeszkednem a vendégkörbe, mert muszáj, ott dolgozom, és a párom miatt is elkerülhetetlen. Az órási gond csak az, hogy még mindig ugyanazok az érzések vannak bennem, mint mielőtt összejöttünk volna. Olyan félelem érzés féle, nem igazán tudom ezt megfogalmazni. Úgy érzem ha nem dolgoznék ott, nem is mennék soha. Nem tudom mitől alakult ki ez az érzés, olyan kisebbség érzéshez hasonlít. Ha nem én dolgozom, szinte egyáltalán nem is szoktam menni. Az emberekhez próbáltam közelebb kerülni, de valahogy végül sosem alakult szorosabb kapcsolat senkivel,még mindig a párom barátainak gondolom őket, nem pedig közös barátoknak.
Nem tudom, hogy azért mert valóban igaz, amit az egyszerűbb emberek mondanak, vagy bennem van a hiba. Nekik is igazuk van egy kicsit. Persze lehet,hogy bennem is van, de valahogy megakarok tőle szabadulni, csak nem tudok. Ennyi idő elteltével sokszor falakat állítok magam köré, mert már nem is akarok egyikkel sem komolyabban barátkozni, mert előre tudom, hogy már nincs rá esély, mások vagyunk, és nem bízok meg senkiben.
Mi van velem? Lehet valahogy változtatni a gondolkodásomon, azon, hogy ne féljek az emberektől? Mert úgy érzem lenéznek vagy kibeszélnek, nem felelek meg. Ha így van, ha nem, valamit tennem kell, ez nem mehet így tovább, mert nem akarok depressziós lenni. Mi tegyek?
Nagyon köszönöm a válaszát!!
Ella

Jo napot! Egy 20 eves lany vagyok es mar masfel eve van parkapcsolatom, ugy erzem nagyon szeretem az illetot de nem tok megbizni benne,es ennek azt hiszem az az oka hogy a kapcsolatunk eleje eleg zavaros volt a majd felev utan megcsalt ugyanazzal a lanyal! En persze megbocsajtotam neki, es azota azt bizonygassa hogy megvaltozott s csak en kellek neki! sajnos en nem tom elfelejteni a multat,es benne sem tudok bzni! minden nap eszembe jut a mult! kerem segitsenek,adjanak tanacsot hogy mit tegyek hogy ne gondoljak a multra es h ujra bizzak benne!
Elore is koszonom