Kedves Mónika!
A segítségét szeretném kérni a nagylányommal kapcsolatban, aki idén lesz 18 éves, gimnazista. Tele van tervekkel a jövőre nézve, de van egy dolog, ami akadályozza ebben és én sokat aggódom miatta. Kicsi korától inkább befelé forduló, de sok minden iránt érdeklődő gyerek volt, viszont már akkor is jól eljátszogatott egyedül és azóta sem egy társasági lény. Jellemzően az olyan baráti kapcsolatokat szereti, ahol ketten vannak, nagyobb társaságban, osztályközösségben nagyon csendes, nem akar szóhoz jutni, elhallgatja a többieket.
Aminek nagyon örülök, hogy jó a kapcsolatunk, itthon elmesél mindent, ami vele történik, a történtekkel kapcsolatos érzéseit is megosztja velünk. Azt is tudja, hogy miért kötődik olyan nehezen. Azt mondja, csak olyan emberrel tud barátkozni, akiben megbízhat, számíthat rá, ő is fontos neki. A jelenlegi osztályában nincs ilyen, csak felületes kapcsolatok, illetve ő nem tudott odáig eljutni, hogy valakivel mélyebb kapcsolatot alakítson ki. Nemrég történt, hogy volt egy közösségi esemény, amely megnyitóval indult. A régebbi barátai, akikhez már kötődik, nem jöttek, az iskolából voltak ott néhányan. Az egyiket -aki a legközelebb áll hozzá- felhívta telefonon, hogy előtte találkozhatnának, hogy együtt menjenek. Válaszolt is neki, amitől nagyon boldog volt. Azt beszélték meg, hogy a bejárat előtt találkoznak. Aztán mikor elindult, kiderült, hogy a lány már regisztrált egy fél órával előtte, így nem egy helyen fognak ülni (helyjegyes volt), tehát nem várta meg. Bement egyedül, a jegye egy férfi mellé szólt. Leült, nem kereste az osztálytársát, ott ülte végig az eseményt, nekünk szólt, hogy el tudnánk-e menni elé, mert egyedül van. Az ilyen esetekből mindig azt vonja le, hogy csak magára számíthat, de azért próbálja a másikat mentegetni, hogy biztos azért csinálta, mert... Idegenekkel szívesen teremt kapcsolatot (Pl. utcán, buszon), segítőkész, jószívű, intelligens lány. Sok minden érdekli, itthon és a megszokott baráti társaságban általában vidám, felszabadult, tele jó gondolatokkal, életfelfogással. Viszont az osztálytársaival kapcsolatban teljesen leblokkol, utána nem lehet hozzá szólni. Járt már pszichológusnál is, aki jó hatással volt rá. Mindig azt gondolom, majd csak szépen elmúlnak ezek a problémák, de újra meg újra jelentkeznek. Jövőre pedig másik városban tanulna tovább, kollégiumban lakna. Aggódom, hogy fogja bírni, hiszen most iskolaidőben sokat beszélgetünk az iskolában történtekről, azt mondja, jó neki hazajönni hozzánk, akikben megbízhat.
Mit tanácsol, mi lenne a jó hozzáállás a gyermekünkhöz?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát.