SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Családvédelmi akcióterv: "Ismétlődő szülés veszélye" miatt nem dolgozhatnak a nők az állami cégnél

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-04-12
Miközben úton-útfélen arról hallunk, hogy a családok védelme az állam kiemelt feladata, egy meg nem nevezett állami szerv több női dolgozójától is azzal az indokkal vált meg: félő, hogy szülni fognak - áll a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.
Családvédelmi akcióterv: "Ismétlődő szülés veszélye" miatt nem dolgozhatnak a nők az állami cégnél

Ha ma megkérdezünk egy jól képzett, munkáját szerető fiatal nőt arról, mi kéne ahhoz, hogy (több) gyereket vállaljon, az otthoni feladatok egyenlő elosztása és a napközbeni gyermekfelügyelet megoldhatósága mellett minden bizonnyal a stabil munkahelyet említené. Egy olyan munkahelyet, ahol nem indul hátrányból pusztán azért, mert női mivoltából adódóan valószínűleg gyereket fog vállalni, és nem akar tőle a cég megszabadulni, amint anyává válik.

Ha ez a multinacionális nagyvállalatok egy részénél esetleg még sokáig álom is marad, azt gondolnánk, hogy legalább az állami cégek nem hozzák hátrányos helyzetbe a kisgyerekes anyákat – ha már úgyis „családbarát országban” élünk.

Hogy ez mennyire nem így van, jól példázza Dóra esete (a nő nevét a Helsinki Bizottság megváltoztatta, és az érintett céget sem nevezi meg pontosabban). Dóra 2015-ben kezdte a gyakornoki programját az intézménynél. Másfél éves szerződését először gond nélkül hosszabbították meg újabb másfél évvel. Ez idő alatt azonban gyermeket szült, és amikor a gyed ideje alatt újra a munkaviszonya meghosszabbítását kérte, azt a munkáltatója elutasította azzal az indokkal, hogy „nem teljesítette a gyakornoki program feltételeit.” Dóra szerint mindez abszurdum: ő minden olyan feltételt, amelyről tudott, teljesített, az új előírásokat pedig munkáltatója nem közölte vele.

Amikor utánakérdezett, a munkaügyi osztály egyik dolgozója arról tájékoztatta, hogy azért nem maradhat a cégnél, mert félő, hogy ismét szülni fog. Egy kollegája is megerősítette, hogy „ismétlődő szülés veszélye” miatt nem óhajtja tovább foglalkoztatni a vállalat. Figyelemreméltó, hogy a gyakornoki programban részt vevő összes nő – köztük két kismama – jogviszonya megszűnt, miközben a férfiak mind az állásukban maradhattak.

Dóra esete minden bizonnyal nem egyedi az országban, ő azonban abban különbözik a sorstársaitól, hogy nem hagyta magát, és feljelentette egykori munkaadóját. A Magyar Helsinki Bizottságot arra kérte fel, hogy képviselje őt az eljárás során. A bizottság ügyvédje, Tóth Balázs a következőképpen vélekedett az esetről: „önmagában az is jogellenes, hogy határozott idejű szerződésekkel trükközget a munkáltató, miközben ügyfelünk jogviszonyát nyilvánvalóan határozatlan idejűnek kell tekinteni. Az pedig minden szempontból elfogadhatatlan, hogy egy munkavállaló nőt az esetleges jövőbeli várandóssága miatt ne alkalmazzák. Különösen súlyos ez a jogsértés, mert egy állami szervnél történt és több nő is áldozata lett. Sokat hallunk mostanság népességfogyásról, családvédelemről, babaváró támogatásról meg a nők kötelességéről. De jól látszik, az államnak a saját háza táján is akad tennivalója, hogy a szülő nőket és kismamákat ne érje hátrány.”

Kép: Fotorech / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja