SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

2017 legelső babái

Családinet [cikkei] - 2017-01-01
Mindössze fél perccel éjfél után a Semmelweis Egyetem II. Női Klinikáján jött világra 2017 első újszülöttje a fővárosban, és éjfél után egy perccel született az első gyermek vidéken, a debreceni Kenézy kórház szülészetén.

A Semmelweis Egyetem tájékoztatása szerint a gyermek 2850 grammal született és a Noel nevet kapta.


MTI Fotó: Balogh Zoltán

 

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A fővárosi állami intézmények szülészetei közül sok helyen született gyermek Újév napján, több kórházban 2017 első órájában: az Uzsoki kórházban 0 óra 12 perckor, a Jahn Ferenc kórházban és a Szent Imrében 0 óra 35 perckor, a Magyar Honvédség Állami Egészségügyi Központ szülészetén pedig 0 óra 40 perckor.

Szilvási Ferenc a debreceni Kenézy kórház adjunktusa vasárnap az MTI-nek elmondta: Szemán Alíz 4750 grammal és 61 centiméterrel jött a világra, természetes úton, debreceni szülők első gyermekeként.


MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A kislány édesanyja 22 éves.

A gyermek és édesanyja jól vannak - közölte az adjunktus.

Forrás: MTI
Iindexkép MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja