SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Húsz százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság

Családinet [cikkei] - 2016-12-30
Húsz százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság az elmúlt két évben Magyarországon; ez a legalacsonyabb érték a hivatalos statisztika történetében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére válaszolva ismertette a születésekkel kapcsolatos adatokat.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő a tárcától azt kérdezte, mekkora a koraszülött gyermekek aránya. Az Országgyűlés honlapjára csütörtökön feltöltött válaszlevél szerint az elmúlt hat évben 8 ezer körül alakult a koraszülöttek száma. (Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO meghatározása alapján a 37. terhességi hét előtt megszületett gyermekek számítanak koraszülöttnek.)

2010 és 2015 között 8,7 és 9 százalék között alakult a koraszülöttek aránya országos átlagban. 2015-ben a legalacsonyabb arányt Budapesten és Csongrád megyében (7,8, 7,8 százalék), míg a legmagasabbat Nógrád és Somogy megyében (10,7, 10,3 százalék) mérték.


Fotó: MTI
Csecsemőhalálozások száma Magyarországon (2001-2015)

Az eltérő adatokra utalva a parlamenti államtitkár azt írta, hogy a koraszülések hátterében számos rizikófaktor áll, amelyek egy része társadalmi eredetre vezethető vissza, hiszen összefüggésben állnak a szociális helyzettel, a családi állapottal és az iskolázottsággal is.

A koraszülésre hajlamosító tényezők között említette az aktív és a passzív dohányzást, az alkohol- és drogfogyasztást, az előzetes terhességmegszakításokat, a stresszes életmódot és az átlagosnál rosszabb gazdasági helyzetet is. Ezért nagyon jelentős lépések a koraszülés megelőzésében az elmúlt években már végrehajtott, illetve a tervezett népegészségügyi intézkedések - fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy a koraszülöttek körében gyakran merül fel a sajátos, egyénre szabott fejlesztés igénye. Ezt a célt szolgálta a 2,5 milliárd forintos koragyermekkori program, egy 5,7 milliárd forintos ágazatközi projekt, továbbá egy a civil szervezetek számára kiírt, 2 milliárd forintos mentorprogram.

Az államtitkár a javuló csecsemőhalandósági adatokra utalva azt írta, abban jelentős szerepe van az elmúlt évek szakmai fejlődésének és az egészségügyi technológiai fejlesztéseknek.

2013-ban 454, míg két évvel később 383 volt a csecsemőhalandóság az ismertetett adatok szerint.

Forrás: MTI
Fotó: olga doroschenkova/FREEIMAGES

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja